Megfulladt a bója miatt egy harcsa Németországban

hirdetes

Egy bója okozta a harcsa vesztét

Szélesi Ferenc - Főkertész
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Ilyet sem lehet látni minden nap, a német Bild újság „Nagyszájú” harcsa fulladt meg a bójától címmel közölt egy érdekes hírt. A németországi Fühlinger tónál találtak a harcsára, aki akkor már nem élt.

Megpróbálta lenyelni a bóját, mert azt hitte, hogy eledel, ez okozta a vesztét egy harcsának Németországban, A bója ugyanis túl nagy volt, és a torkán akadt

 

Egy bója okozta a vesztét a harcsának Németországban. Valószínűleg a bóját ételnek nézte és megpróbált lenyelni, ezt nem kellett volna, a bója túl nagy volt ahhoz, hogy sikeresen végrehajtsa a műveletet, így az beszorult a szájába, a vége pedig fulladás lett.


A hal egyébként szép méretekkel volt megáldva: 1,8 méter hosszú és nagyjából 50 kilógrammos volt.

hirdetes


Adriene Aragione a Bildnek elmondta, hogy szerinte is nagyon veszélyesek a bóják ilyen szempontból, de még hasonlót sem látott soha életében. Amikor megtalálták a halat, megpróbálták megmenteni, de a bója annyira beszorult, hogy csak vele együtt tudták mozgatni a harcsát is.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Szegedi Körzeti Földhivatal

Földhivatal Körzeti Földhivatal Cím: Szeged Kálvária sugárút 43. 6724 Magyarország Tovább

antigén

a szervezetbe jutó idegen anyagok közül a.-nek nevezik mindazokat, amelyek a szervezet... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok