Paprikás krumpli
Hozzávalók
20-30 dkg húsos füstölt szalonna, 3-4 nagy fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 4-5 evőkanál pirospaprika, 2-3 kg krumpli, Kolbász, virsli, só.
Elkészítés
Először is vágjuk össze a hozzávalókat, a szalonnát, a vöröshagymát és a fokhagymát apróra, a krumplit, a paprikát és a paradicsomot ízlés szerint. Ezután tegyük a bográcsa a szalonnát, majd a zsírján pirítsuk meg a vöröshagymát és a fokhagymát. Ha már lepirult, akkor tegyük bele a felkarikázott kolbászt is, és hagyjuk egy kicsit együtt sülni.
Rakjuk hozzá a feldarabolt krumplit, majd engedjük fel annyi vízzel, hogy ellepje az egészet. A pirospaprikát belerakhatjuk a kolbásszal együtt, vagy a végén is, ha a kolbásszal együtt tesszük bele, akkor vegyük le a lángról és úgy szórjuk rá. Főzés során sózzuk és kóstoljuk meg többször is, mert a krumpli sok sót vesz fel. A főzés vége felé tehetünk még bele debrecenit illetve virslit is felkarikázva.
Marhapörkölt
Hozzávalók
1,5-2 kg marhalábszár, 15-20 dkg zsír, 4-5 fej vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 4-5 evőkanál pirospaprika, 3-4 zöldpaprika, 2-3 paradicsom, köménymag, só, bors.
Elkészítés
Először aprítsuk fel a vöröshagymát, és a fokhagymát, majd pirítsuk meg a zsírban. Közben kockázzuk fel a húst nagyjából egyenletesen. Ha a hagyma kellőképpen megpirult, akkor helyezzük bele a húst. Forgassuk a bográcsban egészen addig, amíg ki nem fehéredik. Ekkor sózzuk meg alaposan és szórjuk bele a pirospaprikát is. Pár percig főzzük és kevergessük folyamatosan, nehogy leégjen. Öntsük rá pár deciliter vizet, majd várjuk meg, amíg a zsírjára fő. Ekkor rakjuk bele a felkarikázott paprikát és a paradicsomot, majd fűszerezzük ízlés szerint. Önthetünk hozzá ízlés szerint egy kis vörösbort is. Ezután már nincs más dolgunk, mint várni, amíg tökéletesre nem fő, figyeljünk rá folyamatosan, nehogy leégjen.
A bogrács alján a zsírban aranysárgára pirítom az apróra vágott hagymát, majd beleforgatom a felkockázott húst. Sózom, majd időnként kevergetve saját levében pörkölöm. Mikor zsírjára sült rászórom a paprikát és egy kevés vizet. Rászórom a köménymagot és állandóan ügyelve arra, hogy le ne égjen, félpuhára párolom (fél deci víznél többet soha nem teszek bele). Ekkor belekarikázom a paprikát, a paradicsomot és beleteszem a zúzott fokhagymát.