vízkapacitás (vk)
a talaj mennyiséggel jellemezhető víztartó képessége. A maximális v. (VKmax) az a vízmennyiség, amelyet a talaj még elnyelni képes, a többlet (csurgalékvíz) már elfolyik. Szabadföldi v. természetes v. (VK) az a vízmennyiség, amelyet a maximális v.-ból a talaj nehézségi erővel szemben visszatart. A kettő különbsége (VKmax-VK=) a gravitációs víz. A kspilláris felszívódással telített vességtartalma a kapilláris v. (VKkap). A növények a v.-nak csak bizonyos részét, a hasznosítható vizet (DV) tudják felvenni (ennek elfogytával érik el a hervadáspontot). A maradékot, az ún. holt vizet (HV) a talajmolekulák tartják lekötve. Eszerint DV=VK-HV.
Azarányok a fiz. ->talajnemek szerint változók; az átlagos értéket (tömegszázalékban kifejezve) a következő táblázat tünteti fel:
VK DV HV
homok 12 9 3
vályog 24 15 9
agyag 36 9 27
láp 100 65 35
A számok arra utalnak, hány g víz tartozik 100 g talajhoz. Az arányok azonban lényegesen változnak a ->talajszerkezetek és ezzel együtt a ->humusztartalom szerint: a növekvő televényhányad javítja a VK és a DV mennyiségét és a talaj vízgazdálkodását.
