Bálint gazda százéves lett

Ma ünnepli 100. születésnapját az ország kertésze – Isten éltessen, Bálint gazda!

Szélesi Ferenc - Főkertész
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

100 éve, ezen a napon született meg az ország legkedveltebb, legismertebb kertésze, akit mindenki Bálint gazda néven emleget. Ezzel a cikkel tisztelgünk munkássága előtt, és egyben kívánunk neki nagyon boldog születésnapot! 

Most lett százéves Bálint gazda

(Kép forrása: Wikimédia/Danmay

Bálint György 1919, július 28-án látta meg a napvilágot, Gyöngyösön. Gazdálkodó hagyományokkal rendelkező zsidó családba született, apja tanult, többnyelven beszélő vállalkozó és kísérletező szellemű középbirtokos volt. Bálint gazda már fiatalkorától kezdve érdeklődött a mezőgazdaság iránt, szülei nevelték a gazdaság ismeretére, illetve szeretetére. Gyöngyösön végezte általános-, és középiskolai tanulmányait, 1933-ban pedig részt vett a gödöllői dzsemborin, cserkészként. A főgimnáziumban 1937-ben tette le az érettségit, majd megszerezte a kertészmérnöki oklevelet is a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián, 1941-ben.

A második világháborúban, 1942-ben behívták munkaszolgálatra, majd koncentrációs táborba került, és csak 1945-ben szabadult. Megrázó és megdöbbentő, de sajnos sok társával egyetemben őt sem kímélte a zsidóüldözés: egy testvérét leszámítva a teljes családját elveszítette. A világháború után hazatért a család birtokára, azonban a kommunista hatalomátvétel után internálással fenyegették meg, és elvették a földjét. 

A Magyar Agrártudományi Egyetemen diplomázott mezőgazdasági mérnökként, 1949-ben. Még ebben az évben elkezdett dolgozni a Földművelésügyi Minisztériumban, majd onnan került a Kertészeti Kutatóintézetbe. 1952-ben. 1955-től négy éven keresztül a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa volt, innen került a Fejér Megyei Állami Gazdaság Igazgatóságához, ahol főkertész volt, egészen 1964-ig. 1967-ig a Budapesti Állami Biztosító Főigazgatóság szerkesztője volt, majd 1981-es nyugdíjazásáig a Kertészet és Szőlészetet, 1970 és 1981 között a Kertgazdaságot, 1972 és 1981 között a Kerti Kalendáriumot, 1984-1988 között a Kertbarát Magazint szerkesztette. 

A Budapest Rotary Club tagja lett 1989-től, melynek két évig az alelnöke is volt. A Magyar Televízió Ablak című műsorának állandó munkatársa, 1981 és 2009 között, 1991 és 2000 között az MTV Gazdaképző című műsorának főszerkesztője volt. 1994-ben lépett be a Szabad Demokraták Szövetségébe, négy éven keresztül volt országgyűlési képviselő. Az SZDSZ-ből 2009.ben lépett ki, de részt vett a Szabadelvű Polgári Egyesület megalapításában, ráadásul alapító tagként. A következő oldalon még több mindent megtudhattok az ország Bálint gazdájáról, többek között beszélek nektek elismeréseiről, díjairól, illetve családjáról, érdemes lapozni egyet! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

cink (Zn)

a periódusosrendszer II. b. csoportjába tartozó kékesfehér színű, fémes elem. Vegyületeiben... Tovább

törés

A csontok folytonosságának megszakadásával járó sérülés.(csonttörés) Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek