Karó-, bokor-, és futóbabok – A különböző babokat három nagy kategóriára osztjuk szét, amikkel érdemes megismerkedni, mielőtt babvásárlásba kezdenél.
Karósbabok – A karósbabok magasra nőnek, ezért valamilyen támasztékra van szükségük. Ezek a babok különösen ideálisak szűk helyekre, mert inkább függőleges teret foglalnak el, mint vízszinteset. Oda kell figyelned rájuk, mert ha nem elég magas a támaszték, eldőlhetnek.
Futóbabok – Ezek a babok hasonlóan növekednek, mint a karósbabok (szintén kell nekik támaszték), azonban inkább a hűvösebb körülményeket kedvelik. Mutatós virágokat hoznak, és terméseiket általában frissen szokás fogyasztani. Az alábbi útmutatóban a karósbabokat és a futóbabokat egy kalap alá vesszük, és karósbabokként emlegetjük őket, elvégre nincs sok különbség közöttük.
Bokorbabok – A bokorbabok sokak kedvencei, mert általában nem kell külön megtámasztani őket.
A babokról érdemes tudni, hogy sok fajtájukat teljesen ki kell szárítani szüretelés előtt, hogy a hüvelyekben található magok (a babszemek) készen álljanak a tárolásra. Ezzel vannak olyan babfajták is, amelyeket frissen szokás fogyasztani.
Népszerű babfajták
Feketebabok
A feketebabok egyik változata a Condor, aminek rövid indái, de nagy hozama van. Ez a változat ellenáll a betegségeknek, és jól konzerválható. A Zorro változat a termőidőszak közepén érik be, és szintén ideális konzerválásra. A Zenith feketebaboknak egyenes növekedési habitusuk van, 100 nap alatt érnek be, és még a kifőzés és konzerválás után is megőrzik fekete színüket.
Lóbabok
A fava bab néven is ismert lóbabok viszonylag sokáig érnek – akár 5 hónapra is szükségi lehet, mielőtt szüretelhetővé válnak. Az Ianto babok 1,8 méter magasra is megnőhetnek, és frissen, vagy kiszárítva is fogyaszthatók. A Masterpiece lóbab hatalmas hüvelyeket terem, és 90 centisre nő meg. Végezetül ott van még a Windsor, ami egy klasszikus lóbabnak számít, egyenesen nő, és rokonainál jóval hamarabb, durván 75 nap elteltével érik meg.
Great Northern babok
A Great Northern babokat szárítva szokás fogyasztani, és általában 65-90 napba telik, míg szüretelhetővé érnek. Ezek közé tartozik a betegségeknek jól ellenálló Matterhorn, ami három hónapig érik, illetve a Powderhorn is, aminek kompakt habitusa van.
Holdbabok
A holdbabokat vajbabokként is szokás emlegetni, és kiszárítva, vagy frissen is ehetők. A Christmas változat egy 84 nap alatt érő karósbab, ami még forró, párás körülmények között is ízletes, bőséges hozamot biztosít. A Fordhook egy bokorbab változat, ami jól tűri a meleget, és a szárazságot, továbbá diószerű ízt kínál.
Haricot babok
Ezeket a babokat szárítva szokás fogyasztani, és általában 100 napig érnek. A Cascade egy egyenesen növő, betegségektől jól védett fajta, míg a Teton ellenáll a rozsdának, és vékony alkatának köszönhetően ideális szűk kertekbe is.
Pinto babok
Ezekre a Mexikóban őshonos babokra 150 napot kell várni, ugyanis száraz állapotukban szokás szüretelni őket, de fiatalabb, puhább korukban is ehetők. Karós- és bokorbab változatokban is fellelhetők, és származásukból adódóan Pinto babok meleg időben érzik jól magukat. Jellegzetes kévpsielőik a Lariat babok, amelyek egységes méretűek, és ellenállnak a mozaikvírusnak, illetve az Eldorado babok, amelyek ellenállóak, alacsonyra nőnek, és 85 nap alatt érnek meg.
Vesebabok
Ezek a szintén mexikói babok sok rostot kínálnak, és 95 napig érnek. A Red Hawk változat bokorként nő, és mutatós, fehér virágai vannak, továbbá 100 napig érik. A Cabernet babok 90 napig érnek, és jól konzerválhatók. A Sacramento egy megbízható fajta, ami a nedves körülményeket kedveli, és 85 nap alatt érik be.
Zöldbabok
A zöldbaboknak bokor- és karós változatai is vannak. Általában korán érnek, akár 50 nap is elég lehet nekik. Többnyire nyersen szokás fogyasztani őket. A COntender egy bokorbab, ami jól tűri a hideget, míg a Dragon Tongue 60 nap alatt beérik, és sárga lila csíkozású, sárga hüvelyeket terem – kifejtve vagy hüvelyestől is ehető.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.