Imádni fogod - Így alakíts ki mutatós és praktikus vízkertet!
Szerző: szelesiferenc
2020. április 9.
A vízkertek egyre népszerűbbek a kertes házak tulajdonosai körében. Ez nem meglepő, hiszen ezek az udvari díszek olyan pihentető, nyugtató hangulatot árasztanak magukból, amiket csak a víz közelében tapasztalhat meg az ember. A teljes hatás érdekében ezeket a vízkerteket jellegzetes vízi növényekkel is tele szokás ültetni. A vízkerteket sokan tévesztik össze a mesterséges tavakkal, pedig a két kifejezés nem cserélhető fel egymással. Lássuk is, hogy miről van szó!
Mi a különbség a vízkertek és mesterséges tavak között?
A vízkerteket és mesterséges tavakat főként méretük különbözteti meg egymástól: a vízkertek jellemzően kisebbek, mint a saját építésű tavacskák. Akik vízkertet alakítanak ki portájukon, azok előszeretettel ismételgetik, hogy mennyivel több munka van velük, mint a nagyobb mesterséges tavakkal – mind esztétikai kialakításuk, mind egészéves karbantartásuk több erőfeszítést követel meg. A vízkertek talán legjellegzetesebb megkülönböztető tulajdonsága, hogy akár házon belül is kialakíthatók tárolókban és szűk helységekben (míg a szabadban persze nagyobbak is lehetnek). Hogy a bennük élő növények (és esetenként halak) egészségesek maradhassanak, a vízkertnek kiegyensúlyozott ökoszisztémára van szükségük.
Mire kell odafigyelni egy vízkert kialakításakor?
Minél kisebb egy vízkert, annál kényesebb. Apró méreteik miatt a vízkertekben könnyedén elterjedhetnek a baktériumok és az algák, ezért pontos tervezést és kivitelezést igényelnek (a rendszeres karbantartásról nem is beszélve). A vízkertek akkor működnek a legjobban, ha sikerül megtartanod ökológiai egyensúlyukat. Ehhez négy dologra lesz szükséged: növényekre, halakra, napfényre és megfelelő levegőztetésre.
Vízi növények
Egyes vízi növények a vízben gyökereznek, a többi részük pedig kinő a felszín fölé, míg mások teljesen a víz alatt maradnak. Mindkét kategória oxigént és árnyékot biztosít a vízkert számára, amik az egész ökoszisztémának fontos tényezők.
Édesvízi halak
Egy vízkertben a halak tartják kordában az algákat és ők pusztítják el a szúnyoglárvákat is. A halak főként az algákkal táplálkoznak, ürülékük pedig trágyaként szolgál a vízi növények számára. A halakon kívül vízi csigákat is telepíthetsz vízkertedbe, amelyek előszeretettel tüntetik el a vízben elhalt organikus maradványokat (elpusztult növényeket, algákat, stb.)
Napfény
Habár első sorban a növények túlélése miatt fontos, a vízkertedre jutó napfény mennyisége határozza meg azt is, hogy mennyi alga termelődik majd a vízben, és hogy hány halra lesz szükséged, hogy kiegyensúlyozd ezt.
Levegőztetés
Amennyiben vízkerted halaknak is otthont ad (márpedig így működhet a legjobban), akkor oxigént kell biztosítanod számukra. Ennek egy részét a vízi növények szolgáltatják, de ehhez tökéletes egyensúlyt kell eltalálnod köztük és a halak között. Ha biztosra szeretnél menni, akkor egy megbízható kerti tavakhoz gyártott vízpumpát is érdemes beszerezni vízkertedbe. Érdemes továbbá észben tartani, hogy a halak és néhány vízi növény a nyugodtabb vizeket kedveli, ezért ha szeretnél csobogót, vagy hasonló vízmozgató díszt elhelyezni vízkertedbe, akkor ügyelj rá, hogy legyenek benne nyugodtabb részek is ezeknek az élőlényeknek. A következő oldalon elmondom, hogyan építhetitek meg a vízkertet, érdemes lapozni egyet!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.