Annyira megkönnyebbültem, hogy végre megvan a válasz, hogy majdnem megöleltem. A diagnózist egy szövetmintával is leteszteltük, amiből kiderült, hogy súlyos nikkelallergiám van. Az extrém reakcióm annyira szokatlan volt, hogy még az NHS (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) sem tudott étkezési tanácsadást nyújtani, szóval hazamentem és rákerestem a Google-on, hogy „nikkel az élelmiszerekben”, az eredmények pedig teljesen lesokkoltak.
A legtöbb nikkel a szójában van – ami a vegán étrend egyik alapja – a hüvelyesekben (pipa), a diókban és magvakban (ezeket napi szinten ettem, gondolván, hogy egészséges vagyok). Az elkövetők között ott volt még a kel, az étcsokoládé, a tofu (ami sózjából készül), a paradicsommagok (rengeteg paradicsomot ettem) és a zab. Azok az ételek, amikben egyáltalán nincs nikkel a hal, a hús, a tojások és a tejtermékek. Lényegében az egész étrendem nikkelből állt. A veganizmusra váltással drámaian súlyosabbá tettem egy enyhébb allergiát. A párom, Andy azonnal azt mondta: „Nem lehetsz többé vegán.”
Nem akartam elhinni. Elkötelezett voltam a kínzásmentes életmódom mellett – és különben is, ha nem lennék vegán, hogyan lehetnék egy vegán magazin szerkesztője? Hetekig próbáltam kizárni minden nikkelt tartalmazó ételt, úgymint a kókusztejet, a konzerveket – mert a nikkel beléjük szivárog a dobozokból – és a zöldségvajat (szintén szója), a vaj vegán verzióját. Csupán néhány zöldségem maradt, vegán Quorn és szejtán, ami egy búzagluténből készült húspótló.
A tüneteim szinte egyik napról a másikra javultak – étkezési szempontból azonban kínszenvedés volt. És habár a kiütésem eltűnt, az egészségem nem javult. Folyamatosan fáradt, sápadt és levert voltam – már nem élveztem az evést. A dolgok az után sem javultak, hogy vonakodva a sajtot és a tojásokat is visszahelyeztem a tányérra. Szóval ismét felhívtam a háziorvosomat.
„Legalább halat kell ennie” mondta. „Egyszerűen nem eszik elég fehérjét. Az isten szerelmére, az egészségéről van szó, a maga étrendje pedig nem ésszerű.” A világegyetem zsivány logikájának köszönhetően még azon a héten megtudtam, hogy a magazinunknak vége lesz. Úgy döntöttem hát, hogy akkor már hallgatok a háziorvosom tanácsára, még akaratom ellenére is.
