Végre itt a március, a tavasz első hónapja. Bár az időjárás enyhült, a nagyon hidegek eltűnni látszanak, vigyázzunk, ugyanis lehet még fagy, bár az előrejelzések nem ezt mutatják. Ennek az enyhe időnek köszönhetően valószínű, hogy megfakadnak majd a rügyek, melyek egy hidegebb időben elfagyhatnak. De amíg nem lehet a kertben aktívan sok mindent tenni, lássuk mik azok, amikkel tudunk foglalkozni; elhoztuk Kósa Dániel, gyümölcs szakirányú kertész tanácsait.
1. Az előző év átgondolása márciusban
Gondoljuk át az előző évet. Vegyük sorra mit s hogyan tettük, mi lett az eredménye, vonjuk le a következtetéseket, tervezzük meg hogyan fogjuk idén cselekedni. A modern világnak köszönhetően könnyebben férünk hozzá szakkönyvekhez, használjuk ki, és fejlesszük tudásunkat. Tervezzük meg a veteményest elhelyezkedését, mit hová ültetünk, valamint azt, hogy mennyi növényvédelmet szeretnénk alkalmazni, s milyen szerekkel szeretnénk kezelni. Ugyanígy tápanyagutánpótlási tervet is készíthetünk, megtervezhetjük, hogy lombtrágyát csak műtrágyát szeretnénk majd azt kijuttatni.
2. Magok ellenőrzése kora tavasszal
Még egyszer ellenőrizzük, hogy beszereztük-e az összes magot, abban az esetben, ha mi szeretnénk a saját palántáinkat megnevelni. Kezdjük el csíráztatni a magokat, amikből palántát szeretnénk. Szerezzük be hozzá a megfelelő közeget, valamint a cserepeket, amiben szeretnénk megnevelni a palántákat. Akik nemrég kaptak kedvet a veteményes létesítésére, előttük áll a feladat, hogy megforgassák, illetve feltöltsék az ágyásnak szánt területet trágyával.
3. Almatermésűek metszése
Odakinn a kertben, ha eddig nem tettük meg, akkor az almatermésűek metszését még mindig megtehetjük, viszont a csonthéjasok metszésével várjunk még. Ezekről ITT írtunk bővebben.
4. Takarás és szerszámok ellenőrzése
Ellenőrizzük, hogy a betakart növényeinken a takarás megfelelő állapotban van, ha kell tegyünk rá még avart, szalmát, vagy amivel takartunk.
Ellenőrizzük a szerszámokat, amelyekbe új nyél kell cseréljük. A metszőollókat élezzük meg, és fertőtleníteni sem árt. Az ásókat kapákat is megélezhetjük, hogy könnyen tudjuk hadra fogni őket. Szerezzük be azokat az eszközöket, melyek elkoptak, vagy megérettek a cserére. Talicskánk kezekét zsírozzuk meg, hogy a tavasz első hangja ne a keserves csikorgása legyen.
5. Ellenőrizzük a madáretetőket
Ha tettünk ki madáretetőket, akkor ellenőrizzük töltöttségüket. Az elmúlt időszak enyhe időjárása miatt eddig nem biztos, hogy a szokott ütemben ürült, a hideg hiányában kevesebben látogatták őket.
6. Öntözésről se feledkezzünk meg!
Ügyeljünk, mert rég hullott csapadék, ne felejtkezzünk meg az öntözésről. Fontos főleg a frissen ültetett örökzöldek, és lombhullatók számára, de vigyázzunk, épp annyit kell kijuttatni, amely nedvesen tartja a gyökerek körül a talajt. Öntözés hatására a gyökerek körüli közeg, ha nedves, akkor evvel késleltethetünk a rügypattanás idején, ugyanis a gyökereknél jobban lehűl a talaj hőmérséklete, így a tápanyag és vízfelvétel nem indul be a gyökerekben.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.