Ősszel ültetett hagymások a tavaszi szépségért

Kiszállító és termelő kereső
hirdetes

Ősszel ültessük a virághagymákat, hogy tavasszal gyönyörködhessünk bennük!

Bohács Ádám - Kertépítő Technikus

Attól még, hogy ősz van, kell dolgoznunk a kertben, ugyanis ilyenkor kell megalapoznunk a tavaszi virágtengert, most kell elültetnünk a tavasszal virágzó hagymásokat, nézzük, mit kell tudnunk erről!

A tavaszi hagymások ültetése, a tavaszi hagymások gondozása

Tavasszal virágzó hagymások

Tudnia kell mindenkinek, hogy aki elszalasztja az őszi ültetést, az tavasszal csak irigykedve fogja nézni a szomszédban viruló virágokat, ugyanis ő maga már elkésett. Éppen ezért érdemes rászánni a szeptember-októberi napos délutánokat arra, hogy elültessük a hagymákat. A hagymások többsége Belső-Ázsiából származik, ebből is adódik, hogy nincsenek haragban a hidegebb idővel, még az erősebb fagyokkal sem, ráadásul fejlődésükhöz elengedhetetlen a hideghatás. 

A tavaszi hagymások ültetésének ideje

A hobbikertészek között ez egy folyamatosan jelentkező vitatéma. A néphagyomány úgy tartja, hogy az ültetési idő szeptember, mégpedig az iskolakezdés ideje. Én ezt nem tartom annyira jónak, mivel ilyenkor még kifejezetten meleg az idő, ahogyan most is, ez ugyan nem okoz gondot a hagymák számára, de ilyen körülmények között a talajban még jelentősen mozognak a vakondok, pockok, és egyéb kártevők, amik könnyedén megtizedelhetik a hagymák számát. A hagymák ültetéséről elmondható, hogy egészen novemberig aktuális lehet, amennyiben a hajnali fagyok még nem válnak túlzottan keménnyé.

hirdetes

Van egy módszer, ami beválhat: ha naplózzuk minden évben a hőmérsékleti adatokat, akkor a csúcsértékekből átlagot tudunk vonni, ehhez az adathoz pedig tudjuk igazítani a kiültetés idejét. Minél alacsonyabb a szám, annál inkább kell szeptember elejéhez közelíteni, magasabb értékeknél pedig november elejéhez. Aki nem szereti túlbonyolítani a dolgokat, az követi a példámat, és október folyamán, a fagyok érkezte előtt ejti meg a hagymák ültetését.

hirdetes

A tavaszi hagymások vásárlása

Szinte mindenhol lehet kapni hagymákat, de azért érdemes a kertészetekben és a piacon megvásárolni ezeket, mivel mégiscsak megbízhatóbb a forrás. A tapasztalatom az, hogy nem érdemes az akciósokat választani, mivel sajnos nem véletlenül olcsóbbak. Vásárlás során a csomagoláson keresztül tapogassuk meg a hagymákat, a puha darabokat ne vegyük meg és figyeljünk a mennyiségre is. Otthon szedjük ki a csomagolásból és a sérült, hibás darabokat ne használjuk fel. Most pedig nézzük, mi szükséges a hagymások ültetéséhez, gondozásához, a következő oldalon folytatom! 

RÜŞTÜ BOZKUŞ képe a Pixabay -en.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
hirdetes


12/2006. (II. 3.) FVM rendelet

a Nagy-Somlói borvidék védett eredetû borairól A szõlõtermesztésrõl és a... Tovább

baromfi

a tenyésztett szárnyas állatokat összefoglaló néven b.-nak nevezik; ezek a tyúk-, a pulyka-,... Tovább

Tovább a lexikonra
virág