A tarack kiírtása a kertből - ezzel a szuper ötlettel Te is könnyedén képes leszel megszabadulni a taracktól

hirdetes

Készülj fel időben a tarackinvázióra – Így küzdhetsz meg vele!

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A kertszeretők legnagyobb ellensége, a kertek egyik legnagyobb gyilkosaként tartják számon, ez nem más, mint a rengeteg bosszúságot okozó tarack. Mostani cikkemben elmondom nektek, hogyan védekezhettek ellene, illetve hogyan szabadulhattok meg tőle, ha már ellepte a pázsitot! 

Küzdj meg te is a tarackkal

Mi is az a tarack? 

Az első és legfontosabb szabály az életben, így a kertben is, hogy ismerd meg az ellenséged/ellenfeled, mert ha nem tudod, mi is az, amivel szemben állsz, akkor a gyengeségeit sem fogod megismerni! Így van ez a tarack esetében is, éppen ezért most ejtek néhány szót erről a roppant bosszantó növényről. A tarack, vagy más néven a tarackbúza az egyszikűek osztályának a perjevirágúak rendjébe, ezen belül is a perjefélék családjába tartozó faj. Megtalálható Európa és Ázsia mérsékelt éghajlatú részein, Izlandtól a Koreai-félszigeti, továbbá Északnyugat-Afrikában és az indiai szubkontinensen honos gyom-, illetve gyógynövény (igen, gyógynövény, erről majd később ejtek pár szót).

A tarack évelő szálfű, töve messze kúszó tarackokkal terjed, magas növésű, részben nem virághajtásaival nagy csoportokat képez (egy tőnek 10 és 200 közé eső hajtása van). Tudnunk kell, hogy minél idősebb a tarack, hajtásai annál sűrűbbek. Levelei és szára tompa zöld színű, néha kékesszürke deres bevonattal, ami letörölhető. Kalásza 8-12 centiméter hosszú, felálló vagy elhajól, ritkán bókoló. 

hirdetes

A legnagyobb baj az a tarackkal, hogy nagyon jól alkalmazkodik, szárazságtűrő, strapabíró, a talajon sarjcsomókat képez, elfekszik, eltakarja a fényt az alatta élők elől, az egész környezetét behálózza klónjaival, és nagyon terjed. Érdekesség, hogy egyetlen anyanövény elegendő ahhoz, hogy több ezer klón keletkezzen, több tízméteres szár-, és gyökérrendszert növesztve. Mint már említettem, a tarack egyszikű növény, ezért nem használhatunk ellene egyszikű gyomirtót, mivel ebben az esetben a pázsitot is kiirtanánk (ráadásul hatástalan a szer ellene, mivel a legtöbb gyomirtó a levélen keresztül szívódik fel, a gyökereket nem bántja). 

hirdetes

Sokan nézhettek furcsán, amikor azt említettem, hogy a tarack gyógynövény, pedig tényleg így van. A népgyógyászatban is használt vizelethajtó, vizeletképzést fokozó szer hólyaghurut, hólyag-, és vesekő megbetegedések valamint köhögés és légcsőhurut ellen, de alkalmas külső kezelésre is, pattanásos bőr kezelésére. Mi viszont meg szeretnénk tőle szabadulni, éppen ezért elmondom, mit kell tennetek ellene, a következő oldalon folytatom! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-09-19

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Ha beköszönt az ősz akkor én személy szerint, imádom felfedezni a Balatont, a friss levegő és őszi illat, ami ilyenkor az erdőkben és a hegyekben érződik, mind-mind magával ragad

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-09-19

Klímával fűtesz? - Ilyen hatással lesz a szobanövényekre!

A klímaberendezések hajlamosak kiszárítani a levegőt, ami negatívan befolyásolhatja a szobanövényeket. A száraz levegő stresszt okozhat a növényeknek.

2023-09-25

Nem mindegy, milyen tököt választok? Az 5 legjobb tök sütéshez, főzéshez

Melyik a legjobb sütőtök? Melyik sütőtököt érdemes választani, ami finom, és sokáig eláll otthon? Ezekhez a receptekhez valók a különböző sütni való tökök!

2023-09-19

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és szüreti mulatságok

2023-09-21

A tökéletes sütőtök 5 titka: így lesz kívül roppanós, belül puha

Ebben a cikkben megosztjuk azt az 5 titkot, amiktől te is tökéletes sütőtököt tudsz sütni. Kívül karamellizált, belül ízes és puha lesz a sütőtök, ha így csinálod.

2023-09-22

Ezek a legkedveltebb őszi dísznövények: októberig ültesd el őket!

Az ősz beköszöntével eljön az idő, amikor kertünkben is megjelennek az őszi színek, ezekkel a virágokkal könnyen varázsolhatunk kertünkbe egy kis különlegességet.

2023-09-21

Szeptember végi metszés: meggy- és cseresznyefa metszése szakszerűen

Szeptember végén metszd meg a cseresznyefádat és a meggyfádat is, a cikkben megmutatom, hogyan kezdj neki és elmagyarázom miért szeptemberben csináld a metszést!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet

A védett õshonos állatfajták genetikai fenntartásának rendjérõl. Az állattenyésztésrõl... Tovább

Szentannai Sámuel Mezõgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium

Szakközépiskola Képzések: Agrárközgazdasági és áruforgalmazó technikus; Mezõgazdasági... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Gyeptermesztés Házi kert kert Kertészet