A minisztériumi vezető arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a beruházás két ütemben valósult meg

hirdetes

Szolgálat és szolgáltatás

Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A budapesti 3-as számú körzeti földhivatalt Sirman Ferenc, az agrártárca szakállamtitkára adta át hivatalosan rendeltetésének kedden a főváros XIV. kerületében, a Bosnyák téren.
A budapesti 3-as számú körzeti földhivatalt Sirman Ferenc, az agrártárca szakállamtitkára adta át hivatalosan rendeltetésének

A minisztériumi vezető arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a beruházás két ütemben valósult meg. Azt a Fővárosi Földhivatal saját bevételeinek felhasználásával alakította ki valamivel több, mint 300 millió forintért.
 

Fővárosi Kerületek Földhivatala

A szakállamtitkár emlékeztetett arra: a Fővárosi Kerületek Földhivatala ügyirathátraléknak feldolgozásával egyidejűleg - amelyre 2004-2005-ben került sor - a lakásmaffia jellegű tevékenység visszaszorítása érdekében létrehozott országgyűlési bizottság javaslatára határozat született, a túl nagy méretű, átláthatatlan, nehezen irányítható hivatali folyamatok lehetőségek szerinti egyszerűsítéséről, szétválasztásáról.
 

Első lépés

A határozat végrehajtásának első lépéseként 2006. januárjában megnyitották meg a budapesti 2-es számú Körzeti Földhivatalt, Budapesten, a XIII. kerületben, a Lehel téren. Itt azóta is az V., a VI. és a XIII. kerületi ingatlanügyeket intézik. Az új körzeti hivatal beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jelentős tehertől mentesítve a Budafoki úti Fővárosi Kerületek Földhivatalt.
 
Az eredmények értékelése alapján a szakértők megállapították, hogy az intézkedés kedvező hatású volt a budapesti első fokú földhivatal működésére. Ezért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vezetése 2006 őszén döntött egy újabb körzeti földhivatal létrehozásáról. 
 

hirdetes

Helye: Térképész Székház

hirdetes

Ennek helyét Zuglóban - a főváros XIV. kerületében - a Bosnyák téren lévő úgynevezett "Térképész Székház"-ban jelölték ki. Az első ütemben az ügyfélszolgálat és az irattár kialakítására került sor. Az úgynevezett próbaüzem tavaly október közepén kezdődött meg. Az ügyfelek számára ekkortól biztosították az ország valamennyi ingatlanjáról, tulajdoni lap másolat szolgáltatását. A körzeti földhivatal működését biztosító irodák, az ügyintézői munkahelyek kialakítása és az informatikai rendszer kiépítése múlt év december elejére készült el.
 
A Budapesti 3-as számú körzeti földhivatal - amelynek illetékessége VII., XIV., XV. és XVI. kerületi ingatlanokra terjed ki - illetékességi területén a közel egymillió fővárosi ingatlanból 197 ezer vonatkozó ingatlannal kapcsolatos nyilvántartási ügyet kezel, 64 munkatárssal.
 
A Bosnyák tér 5-ben lévő körzeti földhivatal ügyfélszolgálati osztályán naponta átlagosan 750 ügyfélre számítanak - tájékoztatott a szakállamtitkár.

Forrás: www.fvm.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

KG Széphalom (FK 91260)

Õszi búza Cél: malmi búza Leírás:Korai növekedési típusa félig felálló. A... Tovább

sédkender (Eupatorium cannabinum L.)

a ->fészkesek családjának csövesvirágúak alcsaládjába tartozó, patakok menlén,... Tovább

Tovább a lexikonra