Az erdőben is szigorú szabályok várnak minket

Még az erdőben is utolér a törvény

Petra
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Ha sátorozni, vagy gombát szedni szeretnénk, sok esetben nem tehetjük meg, hogy csak úgy besétálunk az erdőbe és tesszük a dolgunkat. Az erdőben is szigorú szabályok várnak minket, különösen az erdészeti igazgatóságok területén, de magánerdőben még inkább.

Erdő

Ha gombát, gyümölcsöt, vagy gyógynövényt szeretnénk gyűjteni, nem tehetjük meg, hogy csak úgy besétálunk az erdőbe és annyit szedünk, amennyi jól esik. Az erdészeti igazgatóságok területén ugyanis legfeljebb csak napi két kilogrammot gyűjthetünk, a fölött már erdőgazdálkodó engedélyt kell kérnünk. Viszont a magánerdőkben már két kilogramm szedéséhez is engedély szükséges. Ezeket az egyéni célra begyűjtött gombákat pedig tilos kereskedelmi forgalomba hozni. A szabályokra azért figyelmeztetett az Északerdő Zrt., mert a sok csapadéknak köszönhetően a Zemplénben és a Bükkben nem kis mennyiségű gomba termett.

Erdő

Az erdőtörvényt azzal indokolják, hogy az erdő megóvása érdekében érdemes együttműködni ezekkel a jogszabályokkal és vigyázni kell arra, hogy az erdőt nehogy teljesen kifosszák, vagy esetleg túlterheljék. Az erdőket ugyanis szakemberek felügyelik és ápolják, meg igyekeznek megóvni a káros hatásoktól és az úgy elég nehéz lenne, ha nem tudnák követni, hogy ki mit művelt ezeken a területeken. A Polgári törvénykönyv szerint pedig az erdő tulajdonosának jogában áll korlátozni az erdőben található gombák, gyümölcsök és gyógynövények szedését, ugyanis az ő tulajdona.

Erdő

A magyar szabályozás elég szigorúnak számít európai viszonylatban is, ugyanis nemcsak a gyűjtögetést szorítja ilyen szinten korlátok közé, hanem az illegális fakitermelés ellen is fellép. Már bevezették a faanyag származási igazolási rendszerét, ami alapján nem csak az erdőben, hanem az utakon, a telephelyeken és az értékesítéskor is el lehet csípni azokat, akik engedély nélkül kitermelt fákkal kereskednek. De itt még nincs vége a szigorú szabályoknak!

Erdő

Ahol a faállomány nem érte el még a két méteres magasságot, oda szó szerint senki nem teheti be a lábát erdőgazdálkodó engedély nélkül. A cserjékről és az élő fákról még egy gallyat se szabad letörni, mert azonnal bírságot szabnak ki. De ugyanez vonatkozik a mohagyűjtésre is. Sőt, már sátorozni se lehet csak úgy bárhol az erdőben, ugyanis ha 24 óránál több időt szeretnénk az adott helyen tartózkodni, ahhoz szintén erdőgazdálkodó engedély szükséges. Viszont ha valaki ezeket a szabályokat valaki sorozatban megszegi, akár többször is kaphat erdőt védő bírságot.

Forrás: Eu-info

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Gyomirtó Sencor 70 WG

Gyomirtó permetezőszer burgonya, paradicsom, lucerna, szója és borsó gyomirtására.Hatóanyag:... Tovább

borona

vontatásra készült munkagép; a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen eszköze. Sokoldalú... Tovább

Tovább a lexikonra
Környezetvédelem