Napjainkban, amikor egy választási malac ára - legalábbis erre, mifelénk-12.000-12.500 forint körül van - bizony egyre többen gondolkodnak el azon, hogy nem kellene-e inkább struccok tartásával foglalkozni. Nos, a dolog tulajdonképpen örvendetes, annál is inkább, hogy vevőre találhatnak azok a csibék, amelyeknek száma észrevehetően kevesebb az idén, ami elsősorban annak a rapszodikus időjárásnak köszönhető, amit napjainkban mindnyájan kénytelenek vagyunk el- és megszenvedni. Az 1993. óta eltelt években ugyanis megtanulhattuk, ha a tojók háta megázik, hosszabb-rövidebb ideig sajnos abbahagyják a tojást!
Napjainkban, amikor egy választási malac ára - legalábbis erre, mifelénk-12.000-12.500 forint körül van - bizony egyre többen gondolkodnak el azon, hogy nem kellene-e inkább struccok tartásával foglalkozni. Nos, a dolog tulajdonképpen örvendetes, annál is inkább, hogy vevőre találhatnak azok a csibék, amelyeknek száma észrevehetően kevesebb az idén, ami elsősorban annak a rapszodikus időjárásnak köszönhető, amit napjainkban mindnyájan kénytelenek vagyunk el- és megszenvedni. Az 1993. óta eltelt években ugyanis megtanulhattuk, ha a tojók háta megázik, hosszabb-rövidebb ideig sajnos abbahagyják a tojást!
Induljunk ki abból az alaphelyzetből, hogy a kikelő kis jövevények jól, de legalább kielégítő módon takarmányozott szülőktől származnak. Nos, ilyen esetben a bevett gyakorlat az, hogy a csibéket két-három napig nem etetik, elősegítve ezzel a szikzacskóban lévő tápanyagok gyorsabb felszívódását. Ez így logikailag rendben is lenne, de ettől függetlenül célszerűnek tűnik, hogy a csibék mihamarabb szilárd eleséget és folyadékot vegyenek fel.
És akkor az első általam fontosnak ítélt gondolat, amivel kapcsolatban gyakran tesznek fel kérdéseket: Jó-e, ha a csibék előtt folyamatosan ott van az ivóvíz? Nos, visszakérdeznék: miért, az afrikai szavannán talán ott van? Na ugye, hogy nincs! Akkor meg miért kellene, hogy mi folyton elébe tegyük? Na persze, ha az a cél, hogy székletlazulást, majd fosást idézzünk elő, akkor tegyük - de gondolom senki sem ezt akarja, szeretne viszont életerős, futkározó, sürgő-forgó csöppségeket látni kifutóiban, amelyekre méltán büszke lehet.
Gondoljuk csak logikusan végig - s ezt nemegyszer a természetfilmeken, amelyeket a különböző csatornákon vetítenek, magunk is láthatjuk -, eredeti élőhelyükön nem igazán jellemző, hogy lépten-nyomon vizet találnának sem a felnőtt, sem a fiatal struccok. A kora reggeli órákban a leveken lecsapódó párából képződő vízcseppeket mintegy lehúzva, lecsipegetve főleg ezekben az órákban veszik fel a víz jelentős hányadát. Semmiképpen nem javasolnám tehát, hogy a strucc csibéknek délután 5-6 óra után vizet adjunk, de főleg azt nem, hogy éjszakára előttük maradjon az itatójuk. Az egy dolog, hogy ők szeretik, sőt nagyon szeretik a vizet, akár fürdenek is benne, az viszont tény, hogy - faggyúmirigyük nem lévén - eláznak és így már sokkal könnyebben felfázhatnak. Megdöbbentem, hogy ezeknek a tényeknek az ismerete ellenére még mindig, olyan helyeken is problémát okoz ez a kérdés, amelyeket a legnagyobb rosszindulattal sem lehet a kezdők közé sorolni.
Bármiféle takarmányváltoztatást tervezünk, tegyük azt mindig fokozatosan, ellenkező esetben számolnunk kell azzal, hogy csibéink egy tekintélyes részét elveszíthetjük!
Ha először engedjük ki az apróságokat a kifutókba, tegyük ezt mindig etetés után, amikor ők már jóllakottak és nem fogják mohón teleenni magukat gyakorlatilag bármivel, amit a karámban találtak és lefér a csőrükön. Annak érdekében, hogy ezt megelőzzük, célszerű és jól bevált módszer, ha valami olyan dolgot teszünk elébük, közéjük, aminek alakját gyorsan változtatni tudjuk, könnyen tisztán tartható, nem tudják lenyelni és attraktív számukra. Erre a célra tökéletesen bevált pl. egy kisebb-nagyobb darab zöld vagy valamilyen más színű gumitömlődarab, melyet időnként felemelünk és visszateszünk a kifutóba. Csibéink lelkesen csipkedni fogják az „újdonságot”, de százszor inkább ezt tegyék mintsem egymást kezdjék ki, vagy pl. homokkal zabálják tele magukat.
Amit mindenféleképpen kerülni kell: a huzat! Tehetünk mi bármit, ha madaraink huzatban vannak, csak idő - nem sok!- kérdése és nem lesz mit etetni, itatni.
Nem győzöm hangsúlyozni annak a fontosságát, ha különböző helyekről szerezzük be a vágóállat alapanyagot vagy a továbbtenyésztésre szánt madarakat, ne keverjük őket és mindig, de mindig tartsuk be a karanténozás legszigorúbb szabályait! Ellenkező esetben nagyon drága tandíjat kell fizetnünk.
Induljunk ki abból az alaphelyzetből, hogy a kikelő kis jövevények jól, de legalább kielégítő módon takarmányozott szülőktől származnak. Nos, ilyen esetben a bevett gyakorlat az, hogy a csibéket két-három napig nem etetik, elősegítve ezzel a szikzacskóban lévő tápanyagok gyorsabb felszívódását. Ez így logikailag rendben is lenne, de ettől függetlenül célszerűnek tűnik, hogy a csibék mihamarabb szilárd eleséget és folyadékot vegyenek fel.
És akkor az első általam fontosnak ítélt gondolat, amivel kapcsolatban gyakran tesznek fel kérdéseket: Jó-e, ha a csibék előtt folyamatosan ott van az ivóvíz? Nos, visszakérdeznék: miért, az afrikai szavannán talán ott van? Na ugye, hogy nincs! Akkor meg miért kellene, hogy mi folyton elébe tegyük? Na persze, ha az a cél, hogy székletlazulást, majd fosást idézzünk elő, akkor tegyük - de gondolom senki sem ezt akarja, szeretne viszont életerős, futkározó, sürgő-forgó csöppségeket látni kifutóiban, amelyekre méltán büszke lehet.
Gondoljuk csak logikusan végig - s ezt nemegyszer a természetfilmeken, amelyeket a különböző csatornákon vetítenek, magunk is láthatjuk -, eredeti élőhelyükön nem igazán jellemző, hogy lépten-nyomon vizet találnának sem a felnőtt, sem a fiatal struccok. A kora reggeli órákban a leveken lecsapódó párából képződő vízcseppeket mintegy lehúzva, lecsipegetve főleg ezekben az órákban veszik fel a víz jelentős hányadát. Semmiképpen nem javasolnám tehát, hogy a strucc csibéknek délután 5-6 óra után vizet adjunk, de főleg azt nem, hogy éjszakára előttük maradjon az itatójuk. Az egy dolog, hogy ők szeretik, sőt nagyon szeretik a vizet, akár fürdenek is benne, az viszont tény, hogy - faggyúmirigyük nem lévén - eláznak és így már sokkal könnyebben felfázhatnak. Megdöbbentem, hogy ezeknek a tényeknek az ismerete ellenére még mindig, olyan helyeken is problémát okoz ez a kérdés, amelyeket a legnagyobb rosszindulattal sem lehet a kezdők közé sorolni.
Bármiféle takarmányváltoztatást tervezünk, tegyük azt mindig fokozatosan, ellenkező esetben számolnunk kell azzal, hogy csibéink egy tekintélyes részét elveszíthetjük!
Ha először engedjük ki az apróságokat a kifutókba, tegyük ezt mindig etetés után, amikor ők már jóllakottak és nem fogják mohón teleenni magukat gyakorlatilag bármivel, amit a karámban találtak és lefér a csőrükön. Annak érdekében, hogy ezt megelőzzük, célszerű és jól bevált módszer, ha valami olyan dolgot teszünk elébük, közéjük, aminek alakját gyorsan változtatni tudjuk, könnyen tisztán tartható, nem tudják lenyelni és attraktív számukra. Erre a célra tökéletesen bevált pl. egy kisebb-nagyobb darab zöld vagy valamilyen más színű gumitömlődarab, melyet időnként felemelünk és visszateszünk a kifutóba. Csibéink lelkesen csipkedni fogják az „újdonságot”, de százszor inkább ezt tegyék mintsem egymást kezdjék ki, vagy pl. homokkal zabálják tele magukat.
Amit mindenféleképpen kerülni kell: a huzat! Tehetünk mi bármit, ha madaraink huzatban vannak, csak idő - nem sok!- kérdése és nem lesz mit etetni, itatni.
Nem győzöm hangsúlyozni annak a fontosságát, ha különböző helyekről szerezzük be a vágóállat alapanyagot vagy a továbbtenyésztésre szánt madarakat, ne keverjük őket és mindig, de mindig tartsuk be a karanténozás legszigorúbb szabályait! Ellenkező esetben nagyon drága tandíjat kell fizetnünk.
Forrás: Agrárágazat
