Íme, a sövénymetszés aranyszabályai - ezekre mindenképpen figyelj oda sövényed kapcsán

hirdetes

A sövénymetszés aranyszabályai

TK, SFV
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Sövény

Ha félsz attól, hogy sövényed olyan hosszú, hogy nem tudnád egyenes lenyírni, akkor érdemes egy vonalat kialakítanod két karó segítségével, amik közé egy madzagot feszítesz. Ebben az esetben minden adott lesz, hogy sövényed tökéletesen egyenes legyen majd.


Fontos az is, hogy amennyiben végeztél sövényed nyírásával, mindenképpen pótold mind vizét, mind tápanyagát – öntözzük meg alaposan, valamint helyezzünk tövére mulcsot. Ha már elérte azt a magasságot növényünk, amit szeretnénk, akkor már csupán formanyírást kell rajta végeznünk.


Hogyan végezd növényed tápanyag utánpótlását?


A metszés intenzív növekedést eredményez, ami által nagyobb mértékben megnő növényünk tápanyagigénye is. Éppen emiatt pedig mindenféleképpen biztosítanunk kell számára a megfelelő mennyiségű tápanyagot – elsősorban szervesanyagok formájában.

hirdetes


Ahogy növényünk fejlődik, a későbbiekben már évente csupán két alkalommal kell nyírni – először tavasszal, még közvetlenül a kihajtás előtt, valamint majd június-július környékén, amikor a második hajtásnövekedés elkezdődik.


Ugyanakkor érdemes mindenképpen tisztában lenned növényeid igényeivel, ugyanis vannak olyan fajták, melyeket évente elég 2 – 3 alkalommal megnyírni, de akadnak olyanok is, melyeket gyakrabban is metszhetünk gyors fejlődésük érdekében.

hirdetes


Erre remek példa a leylandi ciprus, mely remek választás lehet, ha türelmetlen vagy és minimális időn belül szeretnél egy tökéletes sövényt kialakítani, hiszen nem csak gyorsan fejlődik (akár másfél métert is képes fejlődni egy évben), de ez a ciprus rendkívül igénytelen is mellette – csupán egy-két dologra kell majd odafigyelned vele kapcsolatban, elsősorban az ősz megérkeztével.


Számára is fontos a tápanyag-, illetve a vízutánpótlást biztosítása a metszést követően, ezáltal növényünk képes sokkal egészségesebben fejlődni. Ahogy begyökerezett már jól tűri a szárazságot, valamint a legtöbb betegséggel szemben is ellenáll. A tápanyagszegény talaj sem zavarja.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-12-05

Növények a fürdőszobában: páfrány, aloe vera és orchidea, ne hagyd növény nélkül a fürdőt!

Növényeket a fürdőszobába! Talán nem is gondolnánk, de az olyan növények, mint az orchideák, páfrányok és aloe verák kiválóan érzik magukat a nedves klímájú térben!

2023-12-06

5 Kihagyhatatlan magyar természeti csoda télre

A hideg hónapokban is érdemes felfedezni a természet varázslatait, és Magyarország bővelkedik olyan természeti csodákban és különlegességekben, amik télen is lenyűgözőek.

2023-12-05

Tudtad hogy ezekben a magyar fürdőkben gyulladáscsökkentő gyógyvízben lehet fürdeni?

Felfedezzük azokat a kivételes fürdőket, ahol nemcsak kellemesen pihenhetünk, de a gyulladáscsökkentő gyógyvíz áldásos hatásaival is gondoskodhatunk egészségünkről.

2023-12-05

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Ez egy teljes tévhit!

A Karácsonyfa-vásárlás kapcsán felmerülő dilemmát érintve Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet kutatója cáfolja a műfenyő környezetbarátságával kapcsolatos tévhiteket.

2023-12-05

A citromfa egyszerű teleltetése lépésről lépésre

Ha olyan szerencsés vagy, hogy van otthon citromfád, akkor a tél neki nem barátja, ideje megóvnod őt a fagyoktól, mégpedig ezeknek a tippeknek a segítségével!

2023-12-05

Hogyan teleltessem a leanderemet megfelelően? - a kertész válaszol

A kertész szakértőnk most válaszol a fontos kérdésre és elmondja, hogyan teleltessük a leander növényünket, megoszt ehhez számos, hasznos tippet, kövesd te is!

2023-12-05

Így teleltesd olyan profin a muskátlidat, mint egy kertész

Így teleltesd könnyedén és szakszerűen a muskátlidat, pont úgy, mint egy profi kertész! Most megmutatjuk, mi a pontos menete, kövesd te is a lépéseket a cikkben!

2023-12-05

Télen gólyát látunk? Ezt kell tenni!

Amikor gólyákkal találkozunk télen, fontos megértenünk, hogyan segíthetünk nekik, és mikor hagyjuk őket békén. Ezt kell tenni ha télen gólyát látunk itthon!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

71/2007. (VII. 27.) FVM rendelet

Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az évelõ, lágy szárú... Tovább

hízó marha viselkedése

a hízó marha viselkedésenek ismerete nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a környezeti feltételeket... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Házi kert kert Kertészet