SAF konferencia: „A vízforrások kezelése”. Európai helyzetkép

 

    A konferencia apropóját az adta, hogy Franciaországnak az utóbbi évek nyári időszakaiban súlyos vízhiánnyal kellett szembenéznie. Fő felelősként legtöbb esetben a mezőgazdaságot, ezen belül is az öntözéses kukoricatermesztést folytató gazdaságokat említik. Megjegyzendő, hogy 2004-ben Franciaországban ugrásszerűen megnőtt a lakossági vízfogyasztás is. A mezőgazdasági szakértők egy része egyébként úgy vélekedik, hogy a vízhiány oka nem a nem kellő mennyiségű utánpótlással magyarázható, hanem azzal, hogy Franciaország nem gondoskodik a vízforrásokkal való megfelelő gazdálkodásról (gátak, tározók építése). Minderre, illetve a 2000-es közösségi vízgazdálkodási keretrendelet átvételére való tekintettel jelenleg folyik a vita a francia Nemzetgyűlésben az 1964-es vízgazdálkodási törvénynek a Szenátus által már jóváhagyott módosításáról. A végszavazásra várhatóan júliusban kerül sor.

 

 

    Az Unió tagállamait a vízgyűjtő területek (1964 óta a vízgazdálkodás alapegysége) sokfélesége jellemzi mind földrajzi, mind pedig fizikai szempontból. Éppen ezért a 2000-ben közösségi szinten elfogadott vízgazdálkodási keretrendelettel (DCE) csakis a közös célkitűzéseket határozták meg és ezen belül a részletek kidolgozását illetően szabad mozgásteret hagytak a tagállamoknak. A rendelet nemcsak ökológiai, de gazdasági szempontból is foglalkozik a kérdéssel.

    Jelenleg a vízgazdálkodásról összességében véve uniós szinten 13-14 jogszabály rendelkezik. Ez túl soknak mondható és erre, valamint az Unióban az "egyszerűsítés" címszó alatt futó reformfolyamatra való tekintettel a cél az, hogy 2013-ra ezeket a jogszabályokat teljes egészében a DCE helyettesítse. Jelenleg a tagállamok szintjén folyamatban van a DCE rendelkezéseinek átvétele.

    A DCE alapjában véve a felszíni és a felszín alatti vízfolyások (beleértve a tengeri partvidéket is) védelmével és az azokkal történő helyes gazdálkodással foglalkozik. A cél, hogy 2015-re a vízforrások minősége legalább a "jó" minősítésnek feleljen meg, nemcsak fizikai és kémiai, de biológiai értelemben is. Ezt legfőképp a szennyező anyagok kibocsátásának mérséklésével kellene elérni. Előzetes vizsgálatok alapján, úgy tűnik, hogy ezt a kihívást csak a vízforrások 15-25%-a esetében lehet majd teljesíteni. A többi vízforrás esetében egyelőre nem megítélhető az, hogy sikeres lesz-e vagy sem a 2000-es DCE-vel életbe léptett új politika. A 2004-ben csatlakozott új tagországokban késik a rendelet átvétele, ezért az ipari és a lakossági vízszennyezés még jelentős problémákat okoz. Mindettől függetlenül, ez idáig egyetlen tagállam sem kért derogációt.

    A szakértők igyekeztek egy olyan rendeletet kidolgozni, amellyel valamennyi szektor és a vízgazdálkodás minden szereplőjének érintettségét és felelősségét megpróbálták meghatározni. Emellett biztosítani kell a vízszolgáltatási költségek fedezetét is.

    Mindennek alapján, közösségi szinten vízgazdálkodási tervet dolgoztak ki (ezt minden 6. évben felülvizsgálják), amelyhez hozzárendelték a szükséges intézkedéseket. Az intézkedések egy részét azok teszik ki, amelyeket a korábbi rendeletekkel már kötelező módon léptettek életbe (pl. nitrát direktíva), illetve azok a nem kötelező jellegű intézkedések, amelyeket a tagállamok egyéni elbírálás alapján vezethetnek be, legfőképp abban az esetben, amikor a "jó" vízminőséget csak és kizárólag a kötelező intézkedésekkel nem lehet elérni.

    A szakértők arra is nagy figyelmet fordítottak, hogy a terv megvalósításába a lakosságot is a lehető legnagyobb mértékben bevonják.

 

    A mezőgazdaságot illetően elmondható, hogy a legnagyobb gondot a talajerózió, a nem megfelelő növényvédelem, a pazarló öntözés és ezen keresztül a felszín alatti vizek szennyezése jelenti. Ezért a 2003-as KAP reformmal a szakértők törekvése többek között az is volt, hogy segítsék a DCE-ben foglaltak megvalósítását. Az egyelőre nem megítélhető, hogy a szétválasztás (découplage) rendszere mennyiben fog hozzájárulni a helyes vízgazdálkodás megvalósításához. A keresztmegfelelőség (conditionnalité) azonban két olyan előírást is tartalmaz, amely kimondottan a vízszennyezés megakadályozását szolgálja. A 2. pillérre fektetett nagyobb hangsúly is számos lehetőséget adhatna e cél megvalósításához. Megjegyzendő, hogy sajnálatos módon a kitűzött célok eléréséhez elkülönített pénz kevésnek tűnik. Éppen ezért nem meglepő az sem, hogy a tagállamok egyelőre inkább tartózkodó álláspontot képviselnek a DCE-ben meghatározott elvek és célkitűzések tagállami kivitelezése terén.

 

    Gilles Crosnier, a Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának francia nemzeti szakértője szerint a fentiek alapján a jövőre nézve három megoldás vehető számításba, amelyek a következők:

 

    A helyes vízgazdálkodás érdekében Franciaországban a gazdák már több helyen is igyekeznek összefogni. Beauce (Franciaország központi részén elhelyezkedő mezőgazdasági terület) Franciaország egyik legszárazabb területe, folyóval nem rendelkezik, a leesett csapadék azonnal beszivárog a talajba. Ezen a területen a gazdák azért fogtak össze, hogy állandó figyelemmel kísérjék a felszín alatti vizek szintjét és szükség esetén közösen meghozott döntés alapján beavatkozzanak.

    Bruno Guerre, az Aine megyei (Picardie) Agrárkamara igazgatója arról számolt be, hogy az agrárkamara egy olyan programot irányít, amelyhez 75 gazda csatlakozott és összesen 14 000 ha-ra terjed ki. Céljuk az adott területen a szennyezettség mértékének felmérése és annak meghatározása, hogy milyen módon és eszközökkel lehetne javítani a talaj minőségi állapotán. A programmal tehát környezetbarát eszközök és technikák alkalmazására próbálják rábírni a gazdákat. A talajminták kiértékelését követően minden gazdának egyéni javaslatot dolgoznak ki.