Az egyik legszebb, ha nem a legszebb növényünk a rózsa. Szerintem nem létezik olyan ember, aki ne szeretné a rózsákat, sokan azonban ódzkodnak attól, hogy a saját kertjükben neveljenek, mert félnek attól, hogy nem lesz hosszú életű. Most azonban vége a félelemnek, tapasztalt szakértőnk elmondja nektek, mit kell tudni ahhoz, hogy a rózsakert mesebeli legyen!
Röviden a rózsáról
Több száz vadrózsafajt tart számon a tudomány, mind az északi félgömbre, főleg a mérsékelt égövre jellemző növény. Az egyedek tüskés bokor- vagy kúszónövénycsoportot alkotnak, mely akár a 2–5 m magasságot is elérheti, ritkán a többi növény fölé, 20 m magasságba is szökhet. Fajaik nagyon változékonyak, könnyen kereszteződnek egymással, ami nagyon megnehezíti elkülönítésüket.
A rózsák többsége lombhullató, de néhány (főleg a Délkelet-Ázsiában őshonos) faj teljesen vagy részlegesen örökzöld. A levelek összetettek, 5-9 (helyenként akár 3-13) levélkével és pálhával; szélük csipkés, és gyakran apró tüskék találhatóak a szárak alsó részén.
A legtöbb rózsafaj virága öt sziromlevéllel rendelkezik. Kivételt képez az Ázsiában őshonos Rosa sericea (magyar megfelelője nincs) nevű faj, amelynek gyakran csak négysziromlevél alakul ki virágán. Minden egyes virágszirom két könnyen felismerhető lebenyből áll, amelyek általában fehérek vagy rózsaszínűek, bár néhány faj esetén sárgák vagy pirosak is lehetnek. A sziromlevelek alatt öt csészelevél fedezhető fel (a Rosa sericea esetében ez ismét csak négy). Ezek elég nagyok ahhoz, hogy szabad szemmel is már kellő távolságból, felülnézetből észrevehetőek legyenek, s zöld pontocskákként jelennek meg a sziromlevelek között.
A rózsafajok áltermése aszmagtermés, illetve terméscsoportja a csipkebogyó. Azok a rózsafajok, amelyek nyílt virágzatot alkotnak általában rovar általi megporzásban részesülnek, hiszen kellemes illatuk vonzza a méheket és egyéb rovarokat. A nemesített fajok esetében a szirmok olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy rovar általi megporzásra nincs lehetőség.
A csipkebogyótermések nagy része egyes fajok, például a gyepűrózsa (Rosa canina) és a japán rózsa (Rosa rugosa) esetében rendkívül gazdag C-vitaminban, tartalmuk acitroménak tízszerese. A csipkebogyót növényevő-magevő madarak, például a rigók és a csonttollúak fogyasztják, s ürülékük által kerülnek a magvak ismét a szabadba. Néhány madárfaj, így a pintyőkék, meg is eszik a magvakat.
