A rózsa betegségei, kártevői

Rózsák leggyakoribb betegségei és azok kezelése

SzSz, AN
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A rózsa betegségei, kártevői

Fekete folt a rózsán

A fekete folt gyakori probléma a rózsák esetében. Szerencsére sok hibrid rózsa problémamentes; azonban még mindig van sok olyan rózsa fajta, amely érzékeny, ezért mindig figyelni kell a jelekre. 

A fekete folt (Diplocarpon rosae) egy gombás betegség és a meleg, nedves, párás időjárás játszik szerepet a fejlődésében. Ha korábban már volt fekete foltos megbetegedés a rózsáid környékén, akkor a spórák valószínűleg még mindig a közelben vannak, várva az ideális körülményeket. Körülbelül 7 óra meleg nedvesség szükséges, amíg a fekete folt spórák kicsíráznak, de lehet, hogy néhány napig nem jelentkeznek tünetek. Ha egyszer megjelentek, gyorsan kell cselekedni, mert az új spórák háromhetente fejlődnek ki. 

A fekete folt kis méretű foltokként kezdődik a leveleken, amelyek később kiszélesednek és sárgára gyűrűződnek, végül az egész levél sárgássá válik. Sárgulása után a levelek elkezdenek leesni a növényről, és ezután a súlyosan fertőzött növény teljesen kiszárad.

A fekete folt kezelése a rózsán

A fekete folt kezelését kezdjük egy alapos esővíz általi tisztítással. Mivel a spórák könnyen elszaporodhatnak a fertőzött leveleket távolítsuk el és ne hagyjuk a földön, hiszen onnan ismét elérheti a növényt a fertőzés. 

Mivel a fekete folt megakadályozza a rózsát a növekedésben, ügyeljünk arra, hogy a növények sok vizet és jó légáramlást kapjanak. Ha fekete foltot tapasztalunk a növényen a kénnel történő permetezés is hatékony lehet. 

Cercospora levél folt 

A fekete folt nem az egyetlen gombás betegség, amely gyakran megtámadja a rózsákat. A Cercospora levélfoltot, amelyet néha rózsalevélfoltnak is neveznek, a Cercospora rosicola gomba okozza. Ez nem ugyanaz a gomba, mint a fekete folt, de sok hasonló tulajdonsággal rendelkeznek.

A tünetek kis méretű, kör alakú foltokként kezdődnek. Végül egy lila folt alakul ki. Ahogy rosszabbodik a helyzet, a foltok kiszélesednek és a középpont szürkésbarnásá válik, amikor a szövet elhal. A foltok elsősorban a leveleken alakulnak ki, de a növény más részein is előfordulhatnak.

A Cercospora kezelése a rózsán

A gomba kezelésekor először távolítsuk el az érintett leveleket, amin láthatók a gombás foltok. A szezon végén ne felejtsük el eltávolítani az összes törmeléket, hogy megakadályozzuk a spórák elszaporodását a téli időszak alatt. 

Akárcsak a fekete folt és a levéltetvek esetében, a gombaölő szer bizonyos fokú ellenőrzést igényel. Emiatt a kereskedelemben kapható termékek helyett kipróbálhatjuk a szódabikarbónát is. 
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2023-12-31

Wasabi: Tudtad, hogy a világ egyik legnehezebben termeszthető fűszernövénye?

A világ egyik legdrágább és legnehezebben termeszthető fűszernövénye, a wasabi, különleges ízével és egyedi jelenlétével hódítja meg a gasztronómia szerelmeseit.

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2024-04-16

Ez az 5 legjobb fűszernövény, ami elriasztja a kártevőket

Ültessünk fűszernövényeket a kertünkbe, és űzzük el a kártevőket vegyszerek nélkül! Vegyszermentes kártevőriasztás a kertben: ízletes fűszernövényekkel! I

2024-04-16

Soha nem fogod elhinni, hogy mennyi uborkát lehet termeszteni ezzel a trükkel!

Fedezd fel az uborka termesztés trükkjeit, amellyel bőséges termést érhetsz el! Tanulj a vetéstől a kiültetésen át a gondozásig és a kártevők elleni védekezésig.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

83/2008. (VI. 30.) FVM rendelet

Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési... Tovább

82/2008. (VI. 30.) FVM rendelet

Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti potenciál... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Házi kert permetezés