Milyenek is a rövid nappalos növények, mik tartoznak közéjük? Ismerd meg őket Te is

Milyenek is a rövid nappalos növények? Ismerd meg őket Te is

TK, SFV, NA
hirdetes

A növények, mint már korábbi cikkemben említettem, három nagyobb kategóriába oszthatóak be fejlődésük kapcsán, melyekre érdemes odafigyelned, amennyiben egészséges, szép növényeket szeretnél nevelni. Itt már bemutatásra kerültek a hosszú nappalos növények, melyeket a nyári időszakban érdemes nevelned – most pedig tisztázzunk néhány dolgot a rövid nappalos kategóriáról.

Rövid nappalos növények

Mind a szobanövények, mind kertünk kapcsán fontos, hogy amikor növényeket választunk, tisztában legyünk azok igényeivel – ebbe pedig beletartozik az is, hogy mikortól meddig virágzik, de akár fényigényük is. Utóbbi kapcsán pedig érdemes tudni, hogy milyen mértékben és mennyi időn keresztül éri a nap egy-egy területünket, ahova majd növényünket helyezzük.


A nyár jellegzetessége, hogy korán kel a nap és sokáig világos lesz. A növények kapcsán pedig beszélhetünk hosszú, rövid, valamint közömbös példányokról.


A rövid nappalos növények


A rövid nappalos növényeknek lényegesen kevesebb napfényre lesz majd szükségük fejlődésükhöz, virágzásukhoz, mint hosszú nappalos társaiknak. Náluk éppen emiatt jellemzőbb az is, hogy ezen növények szirmaikat csupán ősszel bontják majd ki.

hirdetes

Szeretnéd jobban megismerni ezeket a növényeket? Tekintsd meg őket galériánkból!

 


hirdetes
Esetükben a virágok kifejlődéséhez több, mint 12 óra hosszússágú sötét periódus kell napi szinten. Amennyiben ennél többet kapnak, akkor a virágképződésük képes jelentősen lecsökkenni, akár teljesen meg is szűnhet. Ez a probléma viszont akkor is fennállhat, amikor ennél kevesebbről, rövidebb időintervallumról beszélünk.


Milyen növények számítanak közömbösnek a nappalokra?


Azok a növények, melyek egyik kategóriába sem sorolhatóak bele, azokat közömbösnek tartjuk a nappalokkal szemben. Ezeknél a virágképződést nem a napsütés, vagy éppen a sötétben töltött idő fogja meghatározni – a hőmérséklet, a tápanyagok eloszlása, valamint a talaj nedvessége fogja befolyásolni. Ezen növények a számukra megfelelő környezetben akár egész évben képesek lesznek majd virágokat bontani.

 

Amennyiben érdekel cikkünk folytatása, lapozz!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-10-24

A leander téliesítése: így érdemes agrárszakértői tanácsok alapján

A leander téliesítése agrárszakértői tanácsokkal a leander megfelelő átteleléséhez. Tudj meg mindent a helyes tárolásról, metszésről és gondozásról a hidegben.

2024-10-25

Mutatunk 5 okot, amiért a télálló mandulafenyő tökéletes választás

A télálló mandulafenyő nemcsak szépsége miatt népszerű. Az alábbiakban 5 fontos érvet sorolunk fel, hogy miért érdemes a mandulafenyőt választani a kertbe.

2024-10-25

Agrárszakértő tanácsai a gyümölcsfa őszi metszéséhez – így vágj bele

A gyümölcsfa őszi metszése segít abban, hogy a fa erős, egészséges legyen. Az agráriumban tevékenykedő kertészeti szakember tanácsai révén garantált a siker.

2024-10-25

Gyümölcsfa ültetése ősszel? Szakértői tanácsok a sikeres ültetéshez

A gyümölcsfa ültetése ősszel is bátran kivitelezhető. Kertészeti szakember tanácsai alapján vesszük végig a gyümölcsfa ületés szakszerű lépéseit ősszel!

2024-10-24

Dekoratív tollborzfű fajták: könnyen tartható és gondozható díszfüvek

A tollborzfű fajtái egyre népszerűbbek lettek a teraszokon. Nagyon ellenállóak, jól tűrik a száraz, meleg nyarat és e-mellett dekoratívak is. Nézzük őket!

2024-10-22

Kroton gondozási tippek: Így segíts neki a legszebb színekben ragyogni

A kroton lenyűgöző, színpompás szobanövény, amely megfelelő gondozással ragyogó színekben tündökölhet, és igazi egzotikus dísze lehet otthonodnak. Így ápold!

2024-10-23

A tűzvirágfa: egy madagaszkári csoda, ami pillanatok alatt megnő

A tűzvirágfa egy egzotikus kincs, gyors növekedésével és káprázatos, lángoló virágaival lenyűgöző dísze lehet kertünknek. Ismerd meg te is lángfa szépségét!

2024-10-17

Miért válaszd a havasi eukaliptuszt? Így lehet szép, illatos növényed

A havasi eukaliptusz gyönyörű, hanem illatos is és alkalmas beltéri és kültéri nevelésre egyaránt. Megmutatjuk hogyan gondozd és mit érdemes tudni róla.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Árpád (Optima)

Kukorica Cél: szemes Leírás:A hímvirágzás ideje közepesen korai. A címer elsõrendû... Tovább

kolonc

a csomóba összeálló, ürülékkel, sárral erősen szennyezett, csökkent értékű gyapjú... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek Házi kert kert Kertészet