Hirdetés

A természet- és tájvédelem vízgazdálkodási vonatkozásairól

Bardóczyné Székely Emőke
Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

A cikk célja, hogy azokat az új feladattípusokat mutassa be, amelyeket a természetvédelem ma a vízgazdálkodás számára megfogalmaz. A konzervációökológiai fogalmakhoz a gyakorlatban már megvalósult vízgazdálkodási feladatok kapcsolódnak. A prevenció összekapcsolható például egy édesvízi tó esetében az eutrofizáció elleni küzdelem feladataival. A konzerváció nehéz feladatának megoldásához gyakran több ágazat együttműködése szükséges, ahogyan ezt a Csákvári-rét bemutatott példája bizonyítja. A tájrehabilitáció fontos kérdését jelenti, hogy mozaikos élőhelyek időben és térben eltérő vízigényét kell kielégíteni (Bátorliget, Nagykörű példája). A tájrekonstrukció igénye a vízgazdálkodás számára gyakran kiszáradt tavak „újraélesztését” jelenti, az eredeti helyen, és ez sokszor igen nehéz vagy hosszú távon nem jelent megoldható feladatot. A tájkreáció csak akkor tekinthető sikeresnek, ha az élőhely folyamatos „működése” is biztosított, és ez gyakran vízgazdálkodási üzemeltetési feladatok egész sorát jelenti (Hortobágyi Nemzeti Park, Karácsonyfoki élőhely).

Bevezetés
A közelmúltban gyakran érintették a "vízgazdálkodási hatások a természet- és tájvédelmi területeken" c. témakört, melyet mindenki ismer, és mintegy sugallja azt a véleményt, hogy az esetek többségében negatív hatásokról van szó. Ennek a tanulmánynak a címe, ha összefonódik is a múlttal, már a jövő felé mutat. A címben benne van a kérdés: hogyan segítheti a vízgazdálkodás a természet- és tájvédelem munkáját, méghozzá úgy, hogy közben saját elsődleges feladatat is ellássa.
A természetvédelem és vízgazdálkodás kapcsolatából kiemelt témakörként a vizes élőhelyek kérdésével foglalkozunk. A problémát a következő módszerrel közelíthetjük meg, egyúttal gyakorlati példákat is bemutatva:
I. A feladat konzervációökológiai megfogalmazása.
II. A táj olyan adottságainak tisztázása, amelyek a vízügyi beavatkozás fő irányvonalát meghatározzák.
III. A vízügyi beavatkozás bemutatása konkrét példán keresztül.
IV. A megoldás értékelése, javaslatok.

A természetvédelem és a vízgazdálkodás kapcsolódási pontjai

Az élővilág megőrzése
Az élővilág megőrzési lehetőségeivel foglalkozik a természetvédelmi biológia (STANDOVÁR és PRIMACK 2001). Céljai között szerepel többek között olyan gyakorlati módszerek kidolgozása, amelyek alkalmazásával megakadályozható az eredeti biodiverzitás csökkenése, és a veszélyeztetett fajok jól működő társulásokba való visszaillesztése. A természetvédelmi biológia a tudományos kérdésekre a gyakorlatban is kivitelezhető válaszokat próbál adni, ebben nyújthat segítséget többek között alkalmazott tudományként a vízgazdálkodás is.
A természetvédelem kérdései közül a vízgazdálkodás számára a legtöbb feladat a vizes élőhelyekkel kapcsolatosan jelentkezik (ARADI 1999). Ahhoz, hogy a vízgazdálkodás a vizes élőhelyek természetvédelmi kezelésében aktívan részt vegyen, nagyon fontos, hogy milyen feladatot fogalmaz meg számára a természetvédelem.

Prevenció (megelőzés, megmentés)
A prevenció célja, hogy a természetes szukcessziós folyamatok feltételeit megőrizze, a hozzá tartozó környezeti feltételeket biztosítsa, "rövid" távú beavatkozást jelöl. Egy édesvízi tó feltöltő szukcessziója természetes folyamat. Az egymást váltó állapotok hosszú távon nem tekinthetők az élőhely degradációjának, a védelem akkor a leghatékonyabb, ha a szukcesszió különböző fázisainak megfelelő arányát sikerül megőrizni az állóvíz életében. A szukcesszió kérdéskörének tanulmonyozása a restaurációs ökológia egyik fő feladata (YOUNG 2000).
· Vízgazdálkodási feladatként a prevenció nagyon gyakran a következőképpen fogalmazódik meg: például egy tó esetében meg kell állítani a tó eutrofizációját (amely a leggyakrabban planktonikus eutrofizációként  jelentkezik). Az eutrofizáció elleni küzdelemnek rengeteg lehetősége van: vízgyűjtőterületi szabályozás, intézkedések a víztérben műszaki vagy biomanipulációs eljárással, stb.
A prevenció más vízgazdálkodást érintő példával is bemutatható, de a lényeg ugyanaz: nem állít le egy hosszú távú folyamatot (jelen esetben a szukcessziót), de az eutrofizáció megállításával eléri, hogy ne "pörögjön fel" a rendszer, a természetes szukcesszió ne sokkal gyorsabban haladjon előre.
A feladat világos: a vízgazdálkodásnak azt kell elérni, hogy a természeti folyamat sebessége - a tó életéhez képest - "rövid távon" ne változzék.

Konzerváció (állapotrögzítés)
 Hosszú távú" megmentést jelent, lényege egy természetvédelmi szempontból értékes állapot rögzítése és fenntartása. Nehéz feladat, mert a rendszer "túlfuthat", fel kell tárni azokat a tényezőket és folyamatokat, amelyek természetes körülmények között is rögzítették a kívánatos állapotot. Példaként említhetjük a víztérnek nem minősülő vizes élőhelyek közül a lápréteket, amelyek az Általános Nemzeti Élőhely Osztályozási Rendszer kategóriái szerint (FEKETE et al. 1997), vízellátási szempontból speciális esetek.
A lápréteknél vízpótlási szempontból fontos (ha vízpótlás szükséges) a következő:
· a vízborítás csak ritkán meghatározója vízforgalmuknak (elárasztásuktól óvakodni kell),
· vízforgalmuk a talajvíz által meghatározott, így annak befolyásolása a talajvizen keresztül lehetséges.

Sajnos igen gyakori, hogy a lápokon elvégzett vízrendezések, lecsapolások rontottak a terület állapotán, de egyre többen felismerik a pusztítások helyrehozásának sürgető voltát, amely a restaurációs ökológia témakörébe tartozik (CAIRNS 1995, ZEDLER 2000). Az érintett területeken a vízgazdálkodás első feladata a talajvizen keresztül a vízellátottság biztosítása, vagyis a tájrehabilitáció. Ez azonban csak az első lépés, a konzervációt nem oldja meg. Jó példa azöšsszetett feladatokra, ahol nagyon fontos a célok és eredmények pontos definiálása. A vízgazdálkodás feladata, hogy a bármilyen okból elégtelenné vált vízháztartást a természetvédelem által kívánt módon, mértékben és időben biztosítsa. A nedves rétnek azonban a jelenlegi formáját szeretnénk megőrizni a jövő számára, ezért meg kell állítani az erre az élőhelytípusra jellemző gyors, biotikus szukcessziót is.

Hirdetés

Az első lépés, a tájrehabilitáció jó példáját mutatja a Csákvár-Zámolyi medence területén található "Csákvári-rét", melynek környékén a térképek régi nevei is jelentős vízi világot sejtetnek: Csukástórét, Nagytórét, Csíkvona, Ülőkót. A botanikusok paradicsoma volt már 200 évvel ezelőtt, és szerencsére ma is az. A hajdani meliorációs munkák részére létesített árkok ma a vízpótló rendszer részét képezik. A "vízszintszabályozó" csatornák, melyek kialakításukkal a talajvízszint megemeléséhez járulnak hozzá, nyílt víztükrüket övező partjukkal ma a mocsári nőszirom (Iris pseudacorus) élőhelyei, de több más védett növény is előfordul.
A konzerváció azonban ennél többet kíván. Jelenleg tisztán kell látni, hogy ha a rét mostani állapotát szeretnénk megtartani, a vízügy is, a természetvédelem is a természetes folyamat, a vizek világában gyakran bekövetkező szukcesszió ellen harcol, mert célja egy állapot rögzítése. Megfelelő gondoskodás hiányában a láprétek, zsombékosok beerdősödhetnek, euriök fajok terjedhetnek el pl. a tág tűrőképességű nád (Phragmites australis) vagy egyéb, agresszív fajok (ISÁPY 2000).
Megoldandó feladat tehát a konzerváció érdekében a természetvédelmi kezelés. A Vértesi Tájvédelmi Körzetben például nemcsak a Császárvíz természetbe illesztett szabályozását, az elvezető csatornák vízpótlóvá alakítását oldották meg, de a terület legeltetését és kaszálását is. Őseinktől ellesett módszerek, hogy a szürkemarha gulya éppen az agresszív, szukcessziót erősítő növényzetet legeli le, a kaszálás, ha időpontját
úgy választják meg,  hogy az értékes fajok termést érlelhessenek, nagyon hasznos az élőhelyek számára; ez azonban már átvezet a tájgazdálkodás témakörébe.
Az összetett feladat világos: első lépésben a vízágy a természetvédelem irányításával
kiépíti azt a lépcsőt, amit az igény esetén működő vízpótló rendszer jelent, de a konzerváció
érdekében sok esetben be kell vonni még egy ágazatot, így érhető el az adott
állapot megmaradása, sokszor a tájgazdálkodás eszközeivel.
Konzervációra példaként hozható fel a holtágak kotrásának kérdése is. Sokat vitatott
téma, első hallásra riasztó, hogy ez egyáltalán szóba jöhet, de a régi térképeken lévő
holtágak, amelyek ma már esetenként csak elnevezésükben őrzik a vizes jelleget, mutatják, hogy ha csak a feltöltő szukcesszió működik is, a holtág konzerválásáról gondoskodni kell, amennyiben a mai állapot jelenti az értékeket a természetvédelemnek. A kotrás speciális megoldásai, amelyek az élőhelyet nem károsítják, az iszap elhelyezése, stb.  vízügyi - természetvédelmi közös tervezést igényelnek.

Vizes élőhelyek rehabilitációja
A részlegesen sérült, de az eredeti rendszer vázát őrző élőhelyek helyreállítása. Lényege, hogy csak a hiányzó környezeti tényezőket kell pótolni - vagy módosítani - ez megadja azt a "szikrát", amellyel az ökológiai rendszer öngyógyító képessége működni kezd, kialakul egy ép migrációs hálózat az eredeti helyen.
A vizes élőhelyek tájrehabilitóciója igen gyakori feladattípus. Magyarországon a legtöbb élőhely helyreállítás valamilyen, legalább időszakosan többletvázhatás alá kerülő területet érint (STANDOVÁR és PRIMACK 2001). A természetes mocsarak esetében pl gyakran jelentkező igény, Budapesten jó példa erre a Merzse mocsár problémája, amely több rehabilitációs terv tárgyaként szerepelt.
A vízgazdálkodás és természetvédelem sokszor komoly szakmai próba előtt áll, mozaikos élőhelyek mozaikfolt szerint változó vízigényét kell időben meghatározott módon biztosítani. Példaként a Bátorligeti őslápot említjük meg (SÜMEGI et al. 2003). Nyírbátortól K-re, Bátorliget községben található az ősláp, amely hazánk természettudományi szempontból egyik legérdekesebb területe. A bátorliogeti terület újabb botanikai  értékelést, vegetáció térképét STANDOVÁR et al. (1991, 1992), STANDOVÁR és TÓTH (1989, 1990, 1996), TÓTH (1992a, 1992b), TÓTH és MAHUNKA (1992) készítette el.
Az ország történelem előtti élővilágáből a Nyírség, és ezen belül is Bátorliget őrzött meg legtöbbet az utókor számára. Többek között jégkorszaki maradvány növények pl. a zsombékok tövén a tőzegeper, jégkorszaki gerinces maradványfajként a hegyi- vagy elevenszülő gyík és sok egyéb védett faj jellemzi a tájat. Az ősi növény és állatvilág fennmaradását a kedvező területi elhelyezkedés és a mikroklimatikus viszonyok tették lehetővé, de ezek már "diktálják" a vízpótlás eltérő feltételeit is. A vízhiány okait most nem elemezzük, megoldását sem mutatjuk be, a lényeg a feladat megfogalmazása.

Hirdetés

· A lápi területek nagy része a botanikus kert nyugati felében található, a Sós árok nevű csatorna két partján. A széltől védett mélyedésekben a felszínhez közel mozgó talajvíz a talajt nedvesen tartja, ideális esetben vízborítás van. A lápvíz párolgása hűti a levegőt, még nyáron is köd van. A lápot körülvevő ligeterdő és mocsár viszont megakadályozza, hogy a finom párát elvigye a szél. A vízellátó rendszernek itt lefolyástalanságot, kiszáradás nélküli, állandó, kb. 10 cm vastag vízborítást (vízmennyiségi feltétel), illetve oxigénben szegény vizet kell biztosítani (vízminőségi feltétel).

· A "védő" ligeterdő, illetve mocsár a terület DK-i részén helyezkedik el. Itt időszakos vízborítást kell biztosítani, melynek időpontját a természet, illetve az élővilág igényei határozzák meg (vízmennyiségi igény: időszakos elárasztás, viszont oxigénben gazdag vízpótlás szükséges). Az előbbi példa bemutatja, hogy tájrehabilitáció esetén az élő rendszer igényein kívül a meglévő természeti adottságok is kijelölik azt az irányt, amelyet a tervezőnek különféle műszaki megoldásokkal követnie kell. Bátorliget esetében az egyik "mozaikelem" a geodéziailag mélyebb fekvésű lápterület, a másik a magasabb fekvésű mocsáröv, eltérő mikroklímával és vízigénnyel. Napjainkban gyakori feladat a folyók hullámterében végzett tájrehabilitáció. Hullámtéri tájrehabilitációs lehetőségre mutat példát az 1. ábra, melyen a Tisza és hullámtere látható a Nagykörü térségében található kubikgödrökkel.A bemutatott megoldás lényege, hogy az alacsonyabb vízállásoknál is létrehozható Tisza és az értékes élőhelyet jelentő kubikgödrök kapcsolata. A természetvédelem nagy sikerét jelenti a Nagykörüben megvalósuló kubikgödör rehabilitációs program.

ábra 1. Tájrehabilitáció Nagykörű térségében (BARDÓCZYNÉ SZÉKELY E. 1999)

Rekonstrukció (felújítás)
Egy korábbi, de teljesen elpusztult élőhely állapotnak azonos helyen történő létrehozása. Realitása akkor van, ha legalább az abiotikus tényezők nagyjából változatlanok. Az alapot sokszor műszaki beavatkozások sora jelenti, majd az ökológiai rendszer vízfajainak visszatelepítése a következő lépés. Vízgazdálkodási szempontból nagyon alaposan "körüljárandó" feladat. Gyakori eset, hogy a régi térképek tavat mutatnak, de ma csak egy mélyedés jelzi a helyét. Ha a tó hajdani vízmérlegéről feltételezésénk van, adataink viszont nincsenek, érdemes elgondolkodni, hogy esetleges tápláló fenékforrások hiányában - amelyek mára már elapadtak - a mai meteorológiai viszonyok mellett milyen vízmérleg biztosítható stabilan egyéb élőhely részére. Elképzelhető, hogy ez esetben az inkább célszerű megoldást, a "tájkreáció" jelentheti.

Tájkreáció (létesítés)
Az adott helyen korábban nem létező, de a tágabb környezetben meglévő, lehetőleg őshonos fajokból álló élőhelytípus mesterséges létrehozása. Célja lehet pl. a kultúrtáj változatosabbá tétele, a "tájsebek" eltüntetése, vagy az ökológiai hálózatban a "stepping stone" (lépőkő) létrehozása. Vízügyi létesítmények tervezésénél ez esetben is igen fontosak a részletek. Például, ha A és B élőhely túl messze van egymástól, félő, hogy szigetbiotópok alakulnak ki, a vízügy feladata lehet tájkreációként egy mesterséges vizes élőhely létrehozása a megfelelő helyen, ez lenne a vízhez kötött fajok részére az ökológiai lépőkő, az ökológiai folyosót pedig így kell megoldani az összekötő "csatornákkal", hogy az valóban az ökológiai hálózat része legyen. Az összetett tájkreációk vízgazdálkodási szempontból nemcsak körültekintő tervezést, de gondos üzemeltetést is igényelnek a vízgazdálkodás részéről. A Hortobágyi Nemzeti Park területén létrehozott Karácsonyfoki vizes madárélőhely például a felhagyott rizsföldek és csatornarendszereik területén jött létre. A tervezéshez
és üzemeltetéshez sok kritérium tartozik, mégis a vízellátás üzemeltetésének időbeliségét jól mutatja a következő kiragadott részlet: "a fészkelési időszakra történő árasztást már ősszel, a vegetációs időszak végén meg kell kezdeni" vagy: "az üzemi vízszintnél magasabb vizet tartsuk a tavakban, a káros növényzet visszaszorítása érdekében".
Hasonló problémákat taglalnak a Hortobágy és a Tisza vidék területéről GŐRI et al. (1998), LAKATOS (1990) munkái is. A felsorolt példák csak egy-egy részlettel világítanak rá, hogy a természetvédelem megelőző fenntartó, felújító, és kezelő tevékenységét milyen finoman differenciált, igazi mérnöki feladatokkal segítheti a vízgazdálkodás.

Forrás: Tájökológiai Lapok

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

barázda

az az árkos mélyedés, amely az ekével kiemelt talajszelet helyén marad vissza. A szántatlan... Tovább

kórfejlődés

a betegség alatt jelentkező működésbeli és alaktani változások kialakulásának módjára... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.