A fejlesztéspolitikai kormánybiztos szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaiból több mint százezer kis- és középvállalkozás részesülhet a következő kilenc évben. Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos ezt az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának zárt ülését követően mondta újságíróknak. "Mi azzal számolunk, hogy lényegében közel száz százalékot tudunk lehívni a hét plusz két év alatt" - mondta Bajnai Gordon, hozzátéve, hogy a tagországok átlagosan több mint 95 százalékát le tudják hívni az uniós pénzeknek.
Aktuális pályázatok, pályázatírás, pályázatfigyelés itt!
A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy januárra alakul ki a teljes intézményrendszer, jelenleg a szerződéskötések zajlanak. A keddi bizottsági ülésen a parlamenti pártok képviselői, valamint civil és ágazati szakértők vettek részt - tette hozzá a kormánybiztos.
Bajnai Gordon arra a kérdésre, hogy miért volt zárt a tanácskozás elmondta: a bizottság elnöke döntött arról, hogy ne legyen nyílt az ülés, hogy elkerüljék a politikai szereplés kényszerét.
A következő hét évben, 2007 és 2013 között az EU kohéziós politikája keretében 22,4 milliárd euró fejlesztési forrásra lesz jogosult Magyarország, amelyet a hazai társfinanszírozás és a magántőke is kiegészít. Mindezen felül az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból további, mintegy 3 milliárd euró fejlesztési forrás áll majd az ország rendelkezésére. Összesen tehát körülbelül 8 ezer milliárd forintból gazdálkodhat Magyarország.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség október 16-án bocsátotta társadalmi egyeztetésre a 2007-2013. évi Új Magyarország fejlesztési terv (II. Nemzeti fejlesztési terv) operatív programjait. A hét ágazati - gazdaságfejlesztés, közlekedés, társadalom megújulás, társadalmi infrastruktúra, környezet és energia, államreform, elektronikus közigazgatás - operatív programban az ágazatokra vonatkozó fejlesztési elképzelések, prioritások jelennek meg. A hét regionális operatív program a helyi sajátosságokra épülő fejlesztési javaslatokat tartalmazza.
A társadalmi egyeztetésen elhangzott észrevételek feldolgozását követően megtárgyalja majd a dokumentumokat a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület (FIT) illetve a Nemzeti Fejlesztési Tanács is. A kormány november végén, december elején dönt az operatív programokról, és ezt követően nyújtja be őket Magyarország az Európai Uniónak.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.