A pálmafákat is teleltethetjük sikeresen

A pálmák is túlélhetik a telet – Tanácsok, amikre figyelj!

Szélesi Ferenc, NA
hirdetes

Azzal szerintem nem mondok semmi újat, hogy a pálmák nem őshonosak Magyarországon, sőt, kifejezetten idegenek. Viszont még így is sikeresen teleltethetjük át ezeket a szépségeket itthon, mostani cikkemben azt is elmondom, hogyan! 

Minden a pálmafa teleltetéséről

A pálmák bemutatása

Több mint kétszász nemzetséget és háromezret is meghaladó fajt sorolhatunk a pálmák népes családjába. Ezek a növények ott vannak a legtöbb tengerparton, szavannán, sztyeppén, de nagyon szeretik a trópusokat, az esőerdőket, sőt, még a hegységeket is. A pálmák díszértéke és jellegzetessége egyaránt a levelekben keresendő: ezek alapján beszélhetünk legyező-, illetve szárnyalt levelű pálmákról.

A legyezőpálmák egyik legismertebb tagja a Washington pálma (Washingtonia), a szárnyalt levelű pálmáké pedig a hegyi-, vagy gyompálma (Chamaedorea elegans). A pálmák már a Kréta időszak óta ismertek, ekkor élték fénykorukat. Legtöbb fajuk a trópusokon, illetve a szubtrópuson él (Csendes-óceán térsége, Kelet-Ázsia), Európában az északi szélesség 44 fokáig értek el, két fajuk lett honos: a törpepálma (Chamaerops humilis), és a krétai datolyapálma (Phoenix theophrasti). 

hirdetes

A pálmák jellemzői

A pálmák közé tartozó fajok gyökerei sekélyen, a felszínhez közel futnak szét: a pálmák a felszín közeléből szívják fel a nedvességet. Vannak köztük cserjék, fák, de liánok is, mindegyik közös jellemzője a pálmatörzs, ami ritkán ágazik el. Jellemző formájuk a nagy, egyenletesen vastag szárú, üstökös lombkoronájú fa, egyes fajok természetes élőhelyükön elérik akár a 40-50 méteres magasságot is. Nagy, nyeles leveleik a törzs végén állnak üstökben, a leghosszabbak elérik a húsz métert, ezzel kimondhatjuk, hogy a pálmák a legnagyobb levelű virágos növények.

hirdetes

A levelek egyszerűek vagy erősen tagolt összetettek, a levéllemez szárnyasan osztott, virágaik viszonylag jelentéktelenek, termésük csonthéjas, az endospermiumban sok az olaj és a szénhidrát. Érdemes még tudni azt is, hogy szobanövényként tartva megrekednek fiatalkori növekedési szakaszuknál, ezért nem is virágoznak, leszámítva a gyompálmát. A legfontosabb dolgokat elmondtam a pálmákról, most beszélek nektek a gondozásukról illetve a teleltetésükről, tartsatok velem a következő oldalon! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-09-30

Milyen összetételű szert használjunk az őszi lemosó permetezéshez?

Fedezd fel, mely permetszerekre van szükséged az őszi lemosó permetezéshez! Bemutatjuk, hogy mi, mire való, és hogyan használd őket a hatékony védekezéshez.

2024-08-27

Magok gyűjtése a kertben: praktikák pénztárcabarát növénytermesztéshez

Tedd a kertészkedést költséghatékonnyá: gyűjtsd össze saját magjaidat, és nevelj bőséges termést minimális ráfordítással! Saját magokkal a jövő évi kertért.

2024-09-06

A kert csodaszere: a bio neem olaj természetesen véd a kártevők ellen

A neem olaj a kertészkedés titkos fegyvere: természetes, környezetbarát és könyörtelen a kártevőkkel, miközben megóvja a növényeidet és a hasznos rovarokat.

2024-09-06

5 ok, amiért NE irtsd ki a szürke madársóskát

A szürke madársóska nem csupán egy gyom! Fedezd fel, miért érdemes megtartani a kertben: méhek kedvence, fogyasztható, tyúkoknak tápláló és még sok más!

2024-08-28

Megmutatjuk hogyan használd a csodás bio faecetet a poloskák ellen

A faecet nemcsak elűzi a kártevőket, hanem új életre kelti kertedet—természetes, hatékony, és környezetbarát megoldás, amire a növényeid is rábólintanak!

2024-09-03

Itt az almamoly következő generációja - küzdjünk most bio módszerekkel

Itt az almamoly kártevő következő generációja, így érdemes bio megoldásokkal védekezzünk a kártevő ellen, megőrizve az alma egészségét, a termés minőségét.

2024-08-31

Nevelj otthon rukkolát – egyszerűen konténerben vagy mikrozöldként

Tapasztald meg a friss rukkola ízét közvetlenül a saját otthonodból – neveld konténerben vagy mikrozöldként, és élvezd a frissességet minden étkezésnél!

2024-09-01

5 ok, amiért barna színű a padlizsánod (és hogyan kerülheted el!)

Miért barnul a padlizsánod? Ismerd meg az 5 leggyakoribb okot és egyszerű megoldásokat, hogy egészséges, szép termést nevelhess a kertedben!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

juta (Corchorus)

a hársfafélék (Tiliaceae) család nemzetsége. Trópusi tájakon rostjáért termesztik. Zsák,... Tovább

fülalakulás (sert.)

a fajtától függően a sertés fülének alakja, nagysága és tartása nagy változatosságot... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem