Nyári virágok - milyen virágok bírják jól a forróságot, szárazságot? Ismerj meg közülök ötöt

Virágok a nyárra – ez az 5 növény jól tűri a szárazságot

TK, ZH, NA
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Kardvirág

Kardvirág


Rendkívül kedvelt növény magas, karcsú termete és csodaszép virágai miatt. Ez a nyári, hagymás növény elsősorban vágott formájában ismert, mégis büszke tarkasága könnyedén képes feldobni kertünket – virágai lentről felfelé egymás után nyílnak, így sokáig élvezhetjük virágunk szépségét.


A kardvirág ültetésénél hagymáját érdemes 10 – 15 centiméter mélyre helyezni. Amennyiben a tavasz esős volt, akkor növényünk számára már biztosítva van a számára fontos folyadék – emellett nem szükséges locsolni, viszont, ha szárazabb tavasz van mögöttünk, akkor a karvirágot öntöznünk kell. Ültetésénél arra figyeljünk oda, hogy talaja megfelelően gazdag legyen tápanyagokban. Mindenképpen napos helyet válasszunk számára. Elvirágzása után semmiképp se vágjuk vissza növényünket, ugyanis gumója tápanyagokat raktároz el – hagyjuk a növényt tehát visszaszáradni.


Hamvas cipruska


Már nevéből is adódik, hogy mediterrán vidékről származik a most következő virág. Rendkívül dekoratív élénksárga virágai, illetve fehéres zöldjével könnyedén kitűnik a tömegből. Akár sziklakertbe is ültetheted, amennyiben védett helyet választasz számára, ugyanis a telet kevésbé bírja.


Ültetésével kapcsolatban fontos kiemelni, hogy laza talajt válasszunk számára, figyeljünk arra is oda, hogy jó vízáteresztéssel rendelkezzen a terület. Érdemes napos elhelyezést biztosítani számára, nem fog különösebben locsolást igényelni, hiszen rendkívül jól bírja a szárazságot. Kevés gondozást igényel, akár a kezdő növénybarátok is nyugodtan megpróbálkozhatnak nevelésével. Amit elvirágzott, némileg vágd majd vissza virágod. Szaporítani zölddugványozással lehetséges.


Nyugati kosárfű


Ez a szerteágazó „fűcsomó” akár 80 – 120 centiméterre is megnőhet, különleges látványt biztosítva kertedben. Egész évben szép formában látható, csoportosan, de akár magában ültetve is remekül néz ki.


Talajban egyáltalán nem válogat, szereti a napsütötte helyeket, nem igényel különösebb locsolást, rendkívül jó szárazságtűrő. Ez a díszfű szeptembertől novemberig virágzik.
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-10

Itt az eredmény: ez a magyarok kedvenc dísznövénye

Itt a magyarok kedvenc dísznövénye, nézzük meg, melyik az és miért éppen ez a növény oly sok ember kedvence:

2024-04-11

Ültessük el MOST a nyáron virágzó cserjéket!

Április és május a tökéletes időszak a nyáron virágzó cserjék ültetéséhez, ezért most kertészünk elhozta nektek a legjobb tanácsokat, tippeket a nyári cserjékhez!

2024-04-10

Áprilisban indulhat a pázsitfelújítás, ezekkel a lépésekkel

Indítsuk el a pázsitfelújítást ezekkel a lépésekkel, hiszen áprilisban végre eljött az ideje ezeknek a teendőknek. Kövessétek kertészünk szuper tanácsait ti is!

2024-04-15

Ültesd el együtt a hagymát és a répát, elmondom miért

A hagyma és a répa remek társnövényei egymásnak, elmondom nektek miért érdemes őket egymás mellé ültetni a kertben. Ezek után biztos ti is így fogjátok csinálni!

2024-04-10

Ültessünk sarkantyúkát április közepén ezekkel a tanácsokkal

Ültessünk sarkantyúkát április közepén ezekkel a tanácsokkal. Fogadjátok meg kertészünk tanácsait a sarkantyúka ültetésével és gondozásával kapcsolatban!

2024-04-08

Sokan itt rontják el: Ezért nem szabad visszametszeni az elnyílt tulipánokat!

Sokan elrontják, és levágják az elnyílott tulipánok levelét, ezzel pedig súlyos hibát követnek el, mutatjuk miért. Így gondozd a tulipánokat elnyílásuk után!

2024-04-04

4 csodálatos virágkombináció áprilisra

Tavaszi virágok - Mutatjuk is, hogy hogyan és miként lehet ezeket a virágokat kombinálni, hogy még lenyűgözőbb legyen az eredmény. Próbáld ki te is!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Szolnoki Földhivatal

Földhivatal Földhivatal Cím: Szolnok Ostor u. 1/a 5000 Magyarország Tovább

járványtan (epizootiológia)

az állatorvos-tudományon belül az állatok —fertőző betegségeivel foglalkozó... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény kert Kertészet virág