Nyári virágok - milyen virágok bírják jól a forróságot, szárazságot? Ismerj meg közülök ötöt

Virágok a nyárra – ez az 5 növény jól tűri a szárazságot

TK, ZH, NA
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Virágok a nyárra, avagy nyári virágok – olyan növények tartoznak elsősorban közéjük, akik rendkívül jól tűrik a forróságot, illetve a szárazság sem okoz nekik különösebb problémákat. Ismerjetek meg 5 ilyen növényt mostani cikkünkből!

Kardvirág

Nyári virágok kapcsán beszélhetünk sziklakerti évelőkről, fűszernövényekről, de akár mediterrán területről származó példányokról is. Akkor jönnek jól elsősorban, amikor szeretnénk feldobni színeikkel kertünket, mégis, tudjuk, hogy nem feltétlenül lesz majd időnk és lehetőségünk odafigyelni rendszeres locsolásukra. 


Pálmaliliom


Előszeretettel telepítik társasházak melletti kisebb kertekben, ugyanis egyedi megjelenésével könnyedén elvarázsolja környezetét – zöld, tüskés levelű bokorról van szó, ahonnan kiágazik nagy, fehér virágokkal borított töve. Nem csak, hogy jól bírja a szárazságot és a napsütést, de a tél sem fog számára gondot okozni.


Ültetése kapcsán keressünk neki egy világos, napsütötte területet. Nem fogja igényelni a rendszeres locsolást, bőven megelégszik a csapadékból származó vízmennyiséggel. Talajok közül sem túlzottan válogat, mégis, amennyiben lehetőséged adódik, akkor a meszesebb fajtákból válogass – arra érdemes odafigyelned egyedül, hogy az tápanyagban gazdag legyen majd, illetve lazább szerkezettel rendelkezzen. Amennyiben szaporítani szeretnéd, akkor azt tavasszal, tőosztással tudod megtenni.


Kövirózsa


Már említettem, hogy a sziklakerti növények egy része is ebbe a kategóriába sorolható, így természetesen a kövirózsa sem maradhat ki cikkünkből. 


A kövirózsára elsősorban vastag, húsos, rózsát formáló zöldje jellemző, de rózsaszín virágai miatt is érdemes környezetedbe telepíteni. Ez a pici, pozsgás növény szinte bárhol megnő, jól bírja a fagyokat, illetve a nyári melegeket is. Imádja a napfényt, alacsony vízigénnyel rendelkezik. Ültetésénél arra érdemes odafigyelni, hogy talaja homokos legyen, illetve, hogy jó vízelvezetéssel rendelkezzen. A kövirózsa ugyanakkor elősorban olyan talajokban marad életben, ami más növények számára nem lenne megfelelő.

 

Amennyiben érdekel cikkünk folytatása, lapozz!
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-16

Egy kertész szerint ezt kell tenned, ha a paradicsom palántád lábszáras lett

Sokatok már nevelgetni a paradicsom palántáit és észrevehetitek, hogy lábszáras lehet néhány növény, de van rág megoldás, kövessétek ezeket a tippeket ti is!

2024-04-15

Ültesd el együtt a hagymát és a répát, elmondom miért

A hagyma és a répa remek társnövényei egymásnak, elmondom nektek miért érdemes őket egymás mellé ültetni a kertben. Ezek után biztos ti is így fogjátok csinálni!

2024-04-16

Kezdő kertészeknek is - 3 zöldség, ami garantáltan sikerül

Kertészkedni szeretnél, de nem tudod, hol kezd? Fedezd fel a 3 ideális zöldséget kezdőknek! Gyorsan növőek, ízletesek és minimális erőfeszítéssel termeszthetők.

2024-04-16

Titkos trükk a hagyma örök életéhez: Soha többé nem kell magot venned!

Fedezd fel a titkos trükköt, amellyel örökké életben tarthatod a hagymát! Soha többé nem kell hagymát vásárolnod a boltban vagy magról újrakezdened a folyamatot!

2024-04-11

Ültessük el MOST a nyáron virágzó cserjéket!

Április és május a tökéletes időszak a nyáron virágzó cserjék ültetéséhez, ezért most kertészünk elhozta nektek a legjobb tanácsokat, tippeket a nyári cserjékhez!

2024-04-09

Ezeket a szobanövényeidet kell most kivinned

Itt a tavasz, a jó idő, az idő, amikor a természet is életre kell. Itt az ideje, hogy szobanövényeidet is kividd a napsütésre. Ezeket a szobanövényeket vidd ki!

2024-04-08

Sokan itt rontják el: Ezért nem szabad visszametszeni az elnyílt tulipánokat!

Sokan elrontják, és levágják az elnyílott tulipánok levelét, ezzel pedig súlyos hibát követnek el, mutatjuk miért. Így gondozd a tulipánokat elnyílásuk után!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Tamási Körzeti Földhivatal

Földhivatal Körzeti Földhivatal Cím: Tamási Szabadság u. 54. 7090 Magyarország Tovább

szakszövetkezet

termelő jellegű munkaszövetkezet, amely önálló jogi személy, de a tagsági viszony nem... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény kert Kertészet virág