Értékesítési problémák a következő években sem lesznek, hiszen jelenleg a világban napraforgó hiány mutatkozik; a termék iránti kereslet növekedésével szemben a termelés drasztikus csökkenése áll

Magyarország

Az elmúlt évtizedekben Magyarországon a napraforgó esetében nem voltak eladási gondok, az ágazat eredményességét leginkább a termésátlagok és a felvásárlási árak ingadozása befolyásolta.

Értékesítés

Értékesítési problémák a következő években sem lesznek, hiszen jelenleg a világban napraforgó hiány mutatkozik; a termék iránti kereslet növekedésével szemben a termelés drasztikus csökkenése áll. A fejlett Nyugat-Európai országokban és az USA-ban a napraforgótermő területek csökkenése, a keleti régió nagy napraforgó termelő körzeteiben, pedig az aszály okozott több mint 2 millió tonna terméskiesést. Argentínában az első termésbecslések az aszály miatt szintén terméscsökkenést prognosztizálnak.

Napraforgótermesztés

Ha a hazai napraforgótermesztés elmúlt évtizedeit elemezzük, láthatjuk, hogy pontosan 30 éve 1978-ban haladta meg először az országos termésátlag a hektáronkénti 1000kg-ot, ami az első köztermesztésre alkalmas hibridek megjelenésének volt köszönhető. Már a rákövetkező évben majdnem megkétszereződött az átlagtermés, mivel a szabadelvirágzású fajták helyét 90 százalékban átvették a nagyobb termés potenciállal rendelkező hibridek. Az 1980-as évekre az országos termésátlagok stabilitása volt a jellemző, az évenkénti termésátlagok szórása nem haladta meg a 14%-ot. Az évtized termésátlaga 1975 kg/ha, ami az ökológiai, biológiai (genetikai termőképesség kb. 3000kg/ha) és agrotechnikai tényezők összhangját mutatják.

Az 1990-es éveket az országos vetésterület jelentős növekedése mellett a drasztikus terméscsökkenés jellemezte. Ebben az évtizedben már itt voltak a világcégek hibridjei, a genetikai termőképesség az 5000 kg-ot súrolta, mégis a termésátlag az előző évtizednél alacsonyabb 1702 kg/ha volt. Az évjáratok közötti szórás elérte a 24%-ot. Az 1997-es katasztrofális terméscsökkenés nem csak a gombabetegségek (főleg a Diaporthe /Phomopsis helianthi) fertőzésével és ehhez szorosan kapcsolható növényvédelmi hiányosságokkal hozható összefüggésbe. Kísérletekkel bizonyítható, hogy közvetett hatása volt a tápanyag hiánynak, hiszen az előző évtizedekben tápanyaggal (foszfor, káliummal) feltöltött talajok ebben az időszakban ürültek ki, a kisebb mértékű tápanyag visszapótlás leginkább csak a nitrogén kijuttatását jelentette. A kálium szerepe pedig vitathatatlan a kórokozók és az abiotikus stresszek kivédésében.

A 2000 és 2001. évet a termelési kedv csökkenése mellett, a hőség és az aszály jellemezte. A termésátlag szempontjából csak a 2004. év emelhető ki (2470 kg/ha), az ezt követő három évben ez a rekordtermés nem ismétlődött meg.

A bemutatott adatokból azt láthatjuk, hogy a kilencvenes évek országosan nem jelentettek haladást a napraforgó-termelés szempontjából. A huszonegyedik század elején, pedig elmondható, hogy talán soha nem volt ekkora szakadék a fajták genetikai termőképessége és az országosan realizálódott (2000-től-2007-ig 2029kg/ha) termésátlagok között. Az évjáratok közötti szórás is magas 25%. Ma Magyarország vetésterületének 95%-át a 6000-7000 kg/ha genetikai termőképességű „top” hibridek foglalják el, mégis az országos átlagtermés a nyolcvanas évek szintjén van.

A következő évek jó alternatívát nyújthatnak a napraforgót termesztők számára:

•  biztos piac, magas felvásárlási árak,
•  új hasznosítási irányok: biodízel, energia-napraforgó stb.

A napraforgó-termesztésben rejlő lehetőségek kihasználását nem  a termőterület növelése jelentheti - az 500.000 ha az okszerű vetésváltás, a repce vetésterületek növekedése (azonos betegségek Sclerotinia) miatt a vetésterület felsőhatára- a megoldás a termésátlagok emelése, ami a biztonságos termelés megalapozásával valósítható meg.

A termésbiztonságot az ökológiai körülményekhez való alkalmazkodás, a termesztéstechnológia fejlesztése, és az adott földrajzi környezethez – termőhelyhez legjobban adaptálódó biológiai alap adja.

A szélsőséges időjárási viszonyok miatt a fajták alkalmazkodóképessége még jobban felértékelődik. A termőképesség, pedig nem minden esetben jelenti a fajta jó adaptációs képességét is, hiszen az átlag értékek sok mindent elfednek. Még a „top” hibridek sem tudnak mindig minden termőhelyen jól teljesíteni, erre bizonyíték a 2007-es esztendő, amikor a nagyüzemi fajtakísérletekben – közel azonos termesztéstechnológia mellett – az elsőkből lettek utolsók és fordítva.

Jelenleg

Jelenleg a hazai fajtaminősítés rendszere kizárólag a több termőhelyes hivatalos kísérletek átlagát értékeli, pedig sokszor a magas szórásértékek miatt a szignifikancia (Szd) szintjén belül teljesítenek a hibridek. Így a minősítéstől eleve elesik az alacsonyabb termőképességű, de az extenzív körülményekhez (pl. sekély termőrétegű talajokhoz stb.) jól alkalmazkodó fajta. A legfontosabb összegző szempont az átlagtermés, pedig egy adott környezetben elérhető legnagyobb termés biztosítása lenne a cél. Ennek az értékelése sokkal nehezebb, az alap kritériumok mellett (betegség-ellenállóság, olajtartalom,) sokkal több speciális tulajdonság összegzését jelentené. A nyolcvanas években ezt segítette a hazai kutatás, növényvédelmi szaktanácsadás valamint a termelők saját kísérletei. Már ebben az időszakban a fajtaspecifikus termesztéstechnológiáról, a tábla adottságaihoz legjobban alkalmazkodó fajta kiválasztásáról beszéltünk.

Ma a fajtaválasztást leginkább marketing munkára, a hazai fajtaminősítő intézet kísérleteire alapozzuk. A hazai termésátlagok alakulása a változó ökológiai körülmények az alkalmazott termesztéstechnológia és az 5-6 meghatározó külföldi hibrid termő-és adaptációs képességének függvénye.

Forrás: Agrárágazat