Minden, amit tudni kell a meggyfa gondozásáról és metszéséről!

A meggyfa metszésének titkai – Így gondozd a meggyfát, ha sok termést szeretnél

ZH, NA
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

meggyfa metszése

A meggyfa 3 különböző metszése


1.    A meggyfa metszése kiültetéskor


Rögtön azután, hogy kiültettük a meggyfánkat a kertbe, el kell végeznünk a az ültetéskori metszést. Először ki kell választani a vázágak, majd azokat vissza kell metszeni. Általában 3-4 darab vázág helyezkedik el egy meggyfán, ezeket metsszük el az ág egyharmadánál, egy külső állású rügy tövében. Figyeljünk rá, hogy a sudár legyen magasabb a vázágaknál! A sudárnak és a vázágaknak a csúcsszöge 120 fokot kell, hogy zárjon és a törzshöz képest a vázágak körülbelül 45 fokod szögben álljanak!

2.    Koronalakítás metszéssel


A vázágak és a sudárhajtás visszametszését koronaalakító metszésnek nevezzük. A ritkítás során ügyelnünk kell rá, hogy ne távolítsunk el túl sok fiatal, azaz 1- max 2 éves vesszőt, hiszen akkor könnyen termés nélkül maradhat a meggyfánk. Ezt a metszést tavasszal kell elvégezni még rügyfakadás előtt! A koronaalakító metszés célja, hogy a meggyfánk lombkoronája megfelelő mennyiségű napfényhez jusson és tiszta levegőt kapjon.
Azok a vesszők, amik körülbelül másfél méteres ostor vesszőt képeznek, és csak a csúcsukon jelenik meg virág, azt is ilyenkor kell visszametszenünk. Ez azért fontos, hogy megelőzzük a meggyfa elkopaszosodását és vele együtt a termések csökkenését.

3.    Fenntartó metszés


A harmadik és egyben utolsó meggyfa metszési fajta a fenntartható metszés. Erre a metszésre akkor van szükség, ha a meggyfánk már elmúlt 5 éves. Ezzel a metszéssel megakadályozhatjuk, hogy a fánk vázága felfelé terebéjesedjenek. A fenntartó metszés során végezzük ez a ritkítást is, amikor az egy éves vesszőket és a fa belseje felé növekvő vesszőket visszavágjuk.

meggyfa termése

A meggyfa megfelelő gondozása


A meggyfa kíváló alkalmazkodó képességgel rendelkezik, aminek átlagos igényei vannak. Sokban hasonlít a cseresznyére, például a fényigényük megegyezik, tehát kedveli a napos helyeket, azonban a cseresznyétől eltérően a melegigénye nem olyan magas. Kiválóan bírja a fagyokat, és mivel a virágai sem nyílnak túl korán, ezért nem kell tőle tartani, hogy a tavaszi fagy kárt tesz benne.


A vízigénye is átlagosnak mondható, de ha folyamatosan locsoljuk, akkor biztosan sok meggy fog teremni az ágain. A jó termés érdekében gondoskodjunk a jó vízgazdálkodású és tápanyagban gazdag talajról!


Amikor kiülteted, vedd figyelembe a növekedését! A kiásott gödör legyen kétszerese a meggyfa gyökérzetének, hogy legyen helye növekedni! Ilyenkor feltudjuk javítani a talajt úgy, hogy trágyát helyezünk a gödör aljára, amit aztán betemetünk a földdel. Itt legyünk óvatosak! Ügyeljünk rá, hogy a trágya ne érintkezzen közvetlenül a gyökerekkel, mert kárt tehet benne. Ezután állítsd a fát a gödörbe teljesen függőlegesen és a betemetéskor figyeljünk rá, hogy az oltási pont mindig a felszín felett maradjon! Ilyenkor ne feledkezz meg az öntözésről sem!
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Kezdő kertészeknek is - 3 zöldség, ami garantáltan sikerül

Kertészkedni szeretnél, de nem tudod, hol kezd? Fedezd fel a 3 ideális zöldséget kezdőknek! Gyorsan növőek, ízletesek és minimális erőfeszítéssel termeszthetők.

2024-04-16

Egy kertész szerint ezt kell tenned, ha a paradicsom palántád lábszáras lett

Sokatok már nevelgetni a paradicsom palántáit és észrevehetitek, hogy lábszáras lehet néhány növény, de van rág megoldás, kövessétek ezeket a tippeket ti is!

2024-04-18

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, de ezeket a tanácsokat tartsd be!

2024-04-16

Titkos trükk a hagyma örök életéhez: Soha többé nem kell magot venned!

Fedezd fel a titkos trükköt, amellyel örökké életben tarthatod a hagymát! Soha többé nem kell hagymát vásárolnod a boltban vagy magról újrakezdened a folyamatot!

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-15

Ültesd el együtt a hagymát és a répát, elmondom miért

A hagyma és a répa remek társnövényei egymásnak, elmondom nektek miért érdemes őket egymás mellé ültetni a kertben. Ezek után biztos ti is így fogjátok csinálni!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-16

Soha nem fogod elhinni, hogy mennyi uborkát lehet termeszteni ezzel a trükkel!

Fedezd fel az uborka termesztés trükkjeit, amellyel bőséges termést érhetsz el! Tanulj a vetéstől a kiültetésen át a gondozásig és a kártevők elleni védekezésig.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

illóolajok

egyes növénycsoportokra jellemző, nem glicerid jellegű olajok. Jellegzetes aromájúak... Tovább

vegetáció

Ált. értelmezésben egy adott terület,táj növényzete és növénytakarója. Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek gyümölcs Házi kert kert Kertészet