Versengenek a magyar bárányokért

hirdetes

Versengenek a magyar bárányokért

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Jó árakat kaptak az juhtenyésztők az év végén a bárányokért. Emelkedtek az árak, de ezt nem a nemzetközi piac alakulása okozta, sokkal inkább az, hogy nagyobb lett a verseny a hazai piacon – állítja Jávor András, a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet elnöke. 

Magyar bárányhús világhíres lett

Javult az exportszerkezet, már Japánba is eljut a magyar bárányhús, de a tenyésztés hatékonyságán még van mit javítani. Van egy-két nagyobb piaci szereplő, akik most erősíteni próbálják a pozícióikat, és ki akarják szorítani azokat az alkalmi kereskedőket, akik csak időnként jelennek meg, és mindig jócskán bezavartak a piaci folyamatokba. Új kereskedők is beléptek erre a piacra, s reményeink szerint korszerűbb kereskedelmi módszerekkel, marketinggel segítik majd az ágazatot.

A terméktanács is nyert egy nemzetközi promóciós pályázatot, próbáljuk elérni ennek segítségével is, hogy a piac jobban megismerjen bennünket. Remélem, hogy az együttes hatásuk fejlődést fog generálni – mondja Jávor András. Korábban szinte kizárólag csak Olaszországba szállítottunk, gyakorlatilag az összes kivitelünknek a 95 százaléka az olasz piacra került. Most ezt a maradék öt százalékos egyéb részesedést sikerült 20 százalékra növelni még úgy is, hogy pont ebben a karácsonyi időszakban nem jöttek a török vevők.

hirdetes

Sikerült elérni, hogy néhány kereskedő már sokkal szélesebben terít, mint az elmúlt években, mennek az arab országokba, Izraelbe, Horvátországba, Svájcba, sőt még Franciaországba is értékesítenek, pedig ott nagyon intenzív, szervezett termeltetés folyik. Az egyik vágóhídról még Japánba is szállítanak már. Minimális mennyiséget ugyan, de jó áron, s ha megszeretik a japánok a magyar bárányt, akkor jelentősen bővülhet ez a most még csekély export. Persze soha nem lesz olyan uralkodó piac a hazai termelők számára, mint az olasz, vagy valamikor az arab piac volt, ez biztos. Én ígéretesnek látom a bosnyák piacot is, mert ott sertést nem fogyasztanak. Jól fizetnek, nagy fogyasztók, a nagy súlyú állatot szeretik. És persze van még jó néhány ilyen ország. A következő oldalon folytatom!

hirdetes

Forrás: EU-Info

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-28

Pingvinekkel sétálhatunk a Jászberényi Állatkertben mindennap!

A Jászberényi Állatkertben elindult a pingvinséta, amely egyedülálló lehetőséget teremt a természet varázsának közvetlen megélésére és a madarak természetes viselkedésének megismerésére!

2023-11-28

Felkészültél a több centis hóra? Ilyen hatással lesz a kertben telelő növényeidre!

Készüljünk fel a hóesésre és a hideg hónapokra, hogy tavasszal virágba boruljon a kertünk, és az egész évben élvezhessük a növények szépségét.

2023-11-27

Ezek a hörcsögök kedvenc növényei - 5 legjobb hörcsögeleség

Az egészséges és boldog hörcsög érdekében fontos, hogy megfelelő táplálékot biztosítsunk számukra. De vajon mit esznek szívesen ezek az apró kisállatok?

2023-11-28

Így készül az eredeti savanyú káposzta – Elárulták a kerecsendiek a titkok

A káposztasavanyítás ősi művészete mélyen gyökerezik a hagyományokban, és Kerecsenden egy különleges, közösségi program keretében kaphatunk betekintést ebbe a gasztrokalandba.

2023-11-27

A kutya nem fázik télen? 10 szabály, amit be kell tartania minden gazdinak télen

Ez a hideg a kutyákat is megviseli, és nincs igaza annak, aki azt állítja, hogy négylábú barátainknak ez meg sem kottyan, nekik ki kell bírniuk mindent!

2023-11-16

Fedezd fel Európa egyetlen hajóval megközelíthető adventi vásárát Bajorországban!

Bajorország mélyén, a Chiemsee tó kristálytiszta vizein rejtőzik egy különleges sziget, ahol Európa egyetlen hajóval megközelíthető különleges adventi vására

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Kalocsai Körzeti Földhivatal

Földhivatal Milassin György hivatalvezetõ Ügyfélfogadás: H: 8.00-15.00 óráig, ebédszünet... Tovább

ízeltlábúak (Arthropoda)

mintegy 850 ezer fajt magában foglaló állattörzs. Szelvényesek; a szelvényeket és a... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állattenyésztés