A lándzsás útifűvel elsősorban a gyógyászat kapcsán találkozhatunk – biztosan, amikor beteg voltál, kicsiként édesanyukádtól gyógyszer helyett ilyen növényt kaptál orvosságként. Most ismerd meg Te is ezt a különleges növényt cikkünkből, tudj meg mindent termesztéséről.
A lándzsás útifű az útifűfélék családjába tartozik, elsősorban eurázsiai elterjedésű növény. Ez az évelő az egyike a húsz legelterjedtebb útifűfélének a Kárpát-medencében.
Elsősorban mezőkön, legelőkön találkozhatunk vele, esetleg utak mentén parlagon hagyott területeken található meg. Kedveli a sík vidékeket, de ugyanakkor akár a hegyvidéken is előfordul.
Röviden a lándzsás útifűről
A lándzsás útifű rövid gyöktörzséből ered rengeteg apró mellékgyökér. Lándzsás, hosszú, hegyes levelei tőrózsát alkotnak, melyeknek szélei ritkábban épek, általában fogazottak. Maga a levéllemez kopasz, nyelében keskenyedő. A hosszanti erezetei majdnem párhuzamosak, szára többszögletű, a virágzás idejében akár negyven centiméter magas is lehet. Tőkocsánya mindenképpen kopasz, levéltelen.
Virágai a tőlevélrózsa közepén fejlődő tőkocsány csúcsán jelennek meg, fehérek, aprók, tömött hengeres füzérvirágzatot alkotnak. A lándzsás útifű áprilistól egészen augusztusig virágzik.
Hogyan lehetséges a növény csíráztatása?
Elsősorban a természetből tudunk hozzájutni ehhez a növényhez, október – november környékén. Ekkor érdemes minél több útifű magot összegyűjtenünk, mivel üzletben egyáltalán nem találkozhatunk velük.
Amiket leszedtünk és összegyűjtöttünk zárjuk egy kisebb üvegbe, majd rakjuk be a hűtőszekrényünkbe egy hétre – ezután érdemes mélyhűtőbe helyezni, nagyjából két hétre. Ahogy ez is letelt, akkor érdemes őket kivenni hűtött környezetükből, majd kiszárítani a magokat, hogy biztosan ne legyenek nedvesek. Ehhez megközelítőleg két nap kell, valamint elsősorban szobahőmérséklet. Ezután morzsoljuk le a magot a szárról és a maghéjról ujjaink segítségével.
