Bemutatom a fekete paradicsomot - ismerjétek meg a kumatót

Kumato, a fekete paradicsom

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Hallottál már a fekete paradicsomról? Ez egy újfajta paradicsom, de nem, ez nem egy genetikailag módosított paradicsom, hanem egy keresztezésből származó különlegesség. A kumato jóval gazdagabb egészséges antioxidánsokban, mint a piros, ráadásul az íze is sokkal finomabb – azt mondják. Tudj meg még többet róla! 

Bemutatom a fekete paradicsomot

A cukorbetegség, a rák és az elhízás megelőzésében is hatékony a fekete paradicsom

A kumatót vagy fekete paradicsomot egy elfeledett vadparadicsomból hozták létre keresztezéssel svájci szakemberek mintegy 10 év szorgos munkájával. A kumato rendkívül ízletes paradicsomféle, de ellentétben a közönséges paradicsommal, az érési folyamat bármely fázisában kiválóan fogyasztható, tehát nem csak akkor, amikor teljesen érett, hanem úgymond éretlenül is. 

A gyümölcs héjának fekete színe egy véletlen – vagyis nem mesterséges – genetikai mutáció eredménye, a belseje viszont ugyanolyan piros, mint a hagyományos paradicsomé. Laboratóriumi vizsgálatok bizonyítják, hogy a mutáció ebben az esetben pozitívan értendő, a fekete paradicsom ugyanis jóval gazdagabb egészséges antioxidánsokban, mint a piros. Az íze pedig finom, telt és zamatosabb is a szokványos fajtáknál.

Kumato érési folyamata 

Eleinte sötétzöld, ilyenkor kiválóan lehet szeletelni. Aztán sötétbarnává érik, ilyenkor édesen zamatos az íze, és ilyenkor különösen salátákba és szendvicsekbe ajánlják. Végül sötétvörös lesz, ilyenkor a legszaftosabb és legédesebb, ami a megnövekedett fruktóz-tartalomnak köszönhető.

A kumato nem genetikailag módosított paradicsom! 

A Syngenta szakemberei hangsúlyozzák, hogy nem genetikai módosításról van szó, hanem szigorúan keresztezésről, nehogy bárki azt higgye, valamilyen futurisztikus paradicsommal kívánják elárasztani a piacot. Noha a kumato nagyon hasonlít a paradicsomra, a színe és az íze nagyon más. Ültetése és gondozása megegyezik a sima paradicsommal. Nézzük, hol szerezhetünk be ilyen paradicsomot, a következő oldalon ezt is elmondom!

A kumato paradicsom gondozása, nevelése

Mint ahogyan már elmondtam az előző oldalon is, a fekete paradicsom nem sok mindenben tér el a hagyományos paradicsomtól, ebből adódóan a gondozása, nevelése is ugyanolyan, mint a piros társánál. Nem igazán igényel különösebb törődést a hagyományos fajtáknál, a növekedése viszont sokkal erőteljesebb és intenzívebb lehet. A fekete paradicsom másik jó tulajdonsága az, hogy sokkal tovább eltartható, mivel a fruktóz tartalma sokkal magasabb.

A kumato paradicsom beszerzése

Ha valaki fekete paradicsomot szeretne beszerezni, készüljön fel arra, hogy nagyon nehéz dolga lesz. A kumato magok Magyarországon is elérhetők, de nem lehet belebotlani minden városban, mint a hagyományos magok esetén. A fekete paradicsom esetében elmondható, hogy egy nagy cég fejlesztette ki és az egész piacot szeretné teljes egészében a saját kezében tartani. Ezt pedig úgy éri el egyelőre, hogy csak az általa kiválasztott kereskedők forgalmazhatják a magokat.

Megtehetjük azt, hogy ha esetleg tudtunk venni valahol paradicsomot, akkor abból kivesszük a magokat, és így szaporítjuk, de sajnos abban biztosak lehetünk, hogy abból már nem az eredeti kumato lesz. Ez azért van, mert az eredeti magok hibridek, viszont nem génkezeltek, ami annyit jelent, hogy keresztezéssel hozták létre.

Tehát a paradicsom magjáról szaporított növény termése nem lesz azonos a szülőével. Sok minden előfordulhat, az viszont biztos, hogy nem lesz annyira fekete, se édes, viszont érdekességnek így is meg fog felelni. 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-16

Kezdő kertészeknek is - 3 zöldség, ami garantáltan sikerül

Kertészkedni szeretnél, de nem tudod, hol kezd? Fedezd fel a 3 ideális zöldséget kezdőknek! Gyorsan növőek, ízletesek és minimális erőfeszítéssel termeszthetők.

2024-04-16

Egy kertész szerint ezt kell tenned, ha a paradicsom palántád lábszáras lett

Sokatok már nevelgetni a paradicsom palántáit és észrevehetitek, hogy lábszáras lehet néhány növény, de van rág megoldás, kövessétek ezeket a tippeket ti is!

2024-04-16

Titkos trükk a hagyma örök életéhez: Soha többé nem kell magot venned!

Fedezd fel a titkos trükköt, amellyel örökké életben tarthatod a hagymát! Soha többé nem kell hagymát vásárolnod a boltban vagy magról újrakezdened a folyamatot!

2024-04-15

Ültesd el együtt a hagymát és a répát, elmondom miért

A hagyma és a répa remek társnövényei egymásnak, elmondom nektek miért érdemes őket egymás mellé ültetni a kertben. Ezek után biztos ti is így fogjátok csinálni!

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

kultúrfajta (kitenyésztett fajta)

a mesterséges kiválasztás és a termeléssel összehangolt életfeltételek terméke. (Ilyen... Tovább

hipoxia (hypoxia)

a szövetek, sejtek hiányos oxigénellátása. A hipoxia hipoxémiából, a vérellátás... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Gazdaság Házi kert kert Nemesítés, biotechnológia Paradicsom Zöldség