A cseresznye kukacosodása elleni teendők - Mit tegyek a kukacos cseresznye ellen?

hirdetes

Most kell megtenned ezeket a dolgokat, ha nem szeretnél kukacos cseresznyét!

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Rengetegen panaszkodtak a tavalyi évben azért, mert kukacos lett a cseresznyéjük, éppen ezért írom most meg nektek ezt a cikket. Mindenképpen olvassátok el, és tudjátok meg, mikor és mit kell tennetek ahhoz, hogy elkerüljétek a cseresznyék kukacosodását! 

Ezt tegyük, hogy elkerüljük a cseresznye kukacosodását

Számíthatunk idén a cseresznye kukacosodására? 

A válasz sajnos egyértelműen az, hogy igen…Nagyon enyhe volt a telünk, ezért a kártevők sokkal jobban fogják súlytani a haszonnövényeinket, a rossz hír pedig az, hogy többek között köztük lesz a nyár elején érő finomság, a cseresznye is. Már az ország minden pontján virágba borult a cseresznye, ilyenkor a legszebbek ezek a mesebeli fák, viszont már most lehet tudni, hogy a korábbi évekhez képest még nagyobb pusztítást fognak végezni a termésben a cseresznyekukacok. Ez egyben sajnos azt is jelenti, hogy a garantáltan kukacmentes gyümölcsnek nagyon megkérik majd az árát a piacon. Éppen ezért kell cselekednünk minél hamarabb, nézzük is, mit kell tennünk, és mikor! 

Mitől kukacos a cseresznye? 

A cseresznye kukacosságát a cseresznyelégy lárvája okozza, tehát ellene kell védekeznünk minél hamarabb. Említettem korábban, hogy enyhe volt a telünk, ezt azért volt fontos megjegyeznem, mert a kártevő a talajban telel át bábalakban, az áttelelt legyek pedig április-május környékén rakják tojásaikat a zöldborsó méretű cseresznyegyümölcsök felszínére. Ezután a lábatlan lárvák, vagy más néven nyüvek berágják magukat a már érőfélben lévő cseresznye húsába, ezzel élvezhetetlenné téve az egyébként ízletes gyümölcsöt. 

hirdetes

Mit tegyünk a kukacos cseresznye elkerüléséért?

A védekezés akkor lenne tökéletes, ha a fertőzött gyümölcsöket le tudnánk szedni, és meg tudnánk semmisíteni a kifejlett nyüvekkel együtt. Ez viszont sajnálatos módon nem megvalósítható, mivel nehéz észrevenni a fertőzést, ráadásul a legmagasabb ágakat el sem tudjuk érni. Amit azonban megtehetünk, és meg kell tennünk, az a megelőzés! 

hirdetes

Védekezés a kukacos cseresznye elkerülésének érdekében! 

Mivel április-májusban kerül sor a legnagyobb kártételre, ezért már március végén, legkésőbb április végén ki kell helyeznünk a sárga, ragasztóval bevont kartonlapokat, mivel a rajzó legyeket vonzza a sárga szín, a ragasztóba pedig beleragadnak, és elpusztulnak. Az úgynevezett sárga lap figyelmeztetés is, ha nagyon sok légy ragad bele, akkor mindenképpen cselekednünk kell, permetezzük fáinkat Decis, Karate, Fendona, vagy Sherpa rovarölő szerrel! Van még néhány tudnivaló, amit a következő oldalon osztok meg veletek, lapozzatok egyet és tudjatok meg mindent a cseresznye növényvédelméről! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-09-27

Így védekezz az leggyakoribb őszi kertészeti betegségek és kártevők ellen

Az őszi időszakban számos betegség és kártevő is felüti a fejét. Ahhoz, hogy megőrizzük növényeink egészségét, fontos ismernünk és kezelnünk ezeket a problémákat

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-09-27

Unod a megszokottat? Itt van 5 nagyon különleges árvácska fajta

Az árvácskák nyáron, tavasszal, és ősszel is ültethetőek. Tedd színessé a keretedet a legszebb, legkülönlegesebb árvácskákkal. Fekete, fehér, vagy piros?

2023-09-28

Egész évben ingyenesen látogatható Buda Füvészkertje, a csodás Budai Arborétum

Egész évben ingyenesen látogatható ez a csodás Budai Arborétum, Buda Füvészkertje – de most ősszel lesz a legszebb. | Budai Arborétum megközelítés, nyitvatartás.

2023-09-19

Klímával fűtesz? - Ilyen hatással lesz a szobanövényekre!

A klímaberendezések hajlamosak kiszárítani a levegőt, ami negatívan befolyásolhatja a szobanövényeket. A száraz levegő stresszt okozhat a növényeknek.

2023-09-26

5 őszi virág a veranda, terasz tökéletes dekorációjához

Kiüríteni a nyári cserepeket, és elrakni a garázs mélyére az ősz beköszöntével? Na még mit nem! Vannak csodaszép őszi virágok is, amik feldobják a verandákat...

2023-09-19

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Ha beköszönt az ősz akkor én személy szerint, imádom felfedezni a Balatont, a friss levegő és őszi illat, ami ilyenkor az erdőkben és a hegyekben érződik, mind-mind magával ragad

2023-09-25

Így metsszük meg októberben a ribiszkét és az egrest

Október a kerti metszések hónapja, így a ribiszkét és az egrest is javasolt megmetszeni ebben az időszakban: mutatjuk, milyen metszési lépéseket kövess te is!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

PR37WOS (X0971 T)

Kukorica Cél: szemes Leírás:Hímvirágzása közepesen korai, a kalászkapelyva nem vagy nagyon... Tovább

gazdasági elemzés

az ->értékelés eszköze, amellyel az eredményt létrehozó tényezőket és okokat, azok... Tovább

Tovább a lexikonra
gyümölcs Házi kert kert Növénytermesztés Növényvédelem