Szobanövényeknek szóló könyv jelent meg

hirdetes

Itt a világ első növényeknek szóló mesekönyve!

Szélesi Ferenc - Főkertész, NA
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Ezt is megéltük, nem is tudom, hogy tudtunk eddig létezni nélküle, azt pedig főleg nem tudom, hogy a növények hogyan élhettek eddig nélküle…Itt a világ első mesekönyve, ami kifejezetten a növényeknek íródott! 

Megjelent a szobanövényeknek szóló mesekönyv

Segítsük a növényeket mesekönyvvel

Igen, bármennyire is elképzelhetetlennek, badarságnak, vagy éppen viccnek tűnik, a hír igaz, és nagyon is komoly – Nagy-Britanniában (hol máshol, hiszen a brit tudósok megmondták…) már elérhető az a speciális novelláskötet, amelyet csak és kizárólag azért állítottak össze, hogy legyen mivel növekedésre ösztönözni a szobanövényeket! Zseniális, ugye?

Angliában imádják a szobanövényeket (nehogy az legyen, mint az állatok esetében, hogy családtagként kezelik a növényeket), rengeteget foglalkoznak velük, megkülönböztetett szeretettel gondoskodnak róluk. Erre csapott le a SpareRoom webhely, ahol elindult a világ első, növényeknek szóló esti meséket tartalmazó kötet. A szobanövényeknek szóló meséket Alice Hemming, gyermekíró írta, a gyűjteményben eddig összesen három novella található, zseniális mindegyiknek a címe, jól figyeljetek: „A három páfrány”, „Vágyakozás” és „Mi megy körül”.

hirdetes

Beleolvastam a szerzeményekbe, mivel teljesen ingyen letölthetők a SpareRoom weboldaláról, e-könyv és hangoskönyv formájában is. Nem lövöm le a poént, aki tud angolul (még csak angol nyelven érhető el, de biztosan meg fog jelenni magyar nyelven is), az ne habozzon, kattintson ide és győződjen meg maga a zsenialitásról! 

hirdetes

Te is beszélsz a növényekkel? Nem vagy bolond! 

Nem, nem vagy bolond, és még csak egyedül sem kell érezned magad, ha beszélgetsz a növényekkel. A Királyi Kertészeti Társaság végzett egy kutatást, és kiderült, hogy a növényekkel való beszélgetés pozitívan befolyásolja a növények növekedését.

Az éjszaka folyamán a napközben felhalmozódott energiát újra felhasználják fotoszintézis útján, de az alkonyat is fontos idő a fejlődésükben, ezért nagyon hasznos, ha még lefekvés előtt foglalkozunk velük! A kutatásból egyébként kiderült, hogy minden ötödik növénytulajdonos beszél kedvencével, szóval hajrá, ne tartsátok vissza a mondanivalótokat! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

83/2006. (XI. 30.) FVM rendelet

a zöldség-gyümölcs termelõi értékesítõ szervezetek nemzeti szabályozásról szóló... Tovább

drazsírozógép

munkája a szemenkénti vetésre teszi alkalmassá a koptatott, ill köszörült, sarkos, tapadó,... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Növényvédelem