Mióta ismerjük és szeretjük a ma már hungarikumnak számító fehér akácfát?

hirdetes

A ma már hungarikumnak számító fafajta, a fehér akác

Agraroldal.hu, ZH
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Már régóta ismerjük, és évről évre egyre jobban szeretjük a ma már hungarikumnak számító fehér akácfát, azonban sokak megkérdőjelezik a hírnevét a származását illetően. Sokak viszont még csak nem is tudják, hogyan terjedhetett el Magyarországon az akácfa, így hát tegyünk végre pontot az ügy végére!

fehér akác

Honnan is származik ez a csodálatos fafajta, amelynek jótékony hatásait ma már kompromisszumok és környezetszennyezés nélkül élvezhetünk otthonunkban, vagy akár közterületeken is?

Az akácfa származása

 

Az akácfa, ahogy mi magyarok ismerjük, fehér akác, nem volt őshonos Magyarországon, eredetileg Észak-Amerikában volt őshonos. Ezért hát talán elsőnek arra gondolhatnánk, hogy szeretett hazánkba Amerika felfedezése után kerülhetett be. Nos, ez így is történt. Az akácfát az amerikai felfedezéseknek köszönhetjük, miután Kolombusz Kristóf 1492-ben meghódította a kontinenst, ezután pedig hamar megindulhatott az ott honos növények Európában való terjedése, ilyen tájt érkezett az országba a szállítmányokkal a kukorica, a burgonya, a paradicsom, a paprika, de ennek a hullámnak köszönhető természetesen a fehér akác is.

A Fehér Akác, a feljegyzések szerint évre pontosan 1601-ben került először Európába, Jean Robin munkájának köszönhetően, akitől a fehér akác a nevét is szerezte (Robinia). A növény a francia király kertészetének új díszévé vált a párizsi Gyógynövény Kertjében. A telepítése mégis csupán a 18. században kezdődött el, akkor is csak a futóhomok megfogása miatt ültették, de hamar rájöttek, hogy tartós, kemény és számos páratlan tulajdonsággal rendelkezik, mely miatt egyre népszerűbbé vált az otthonok felépítésében, burkolásában, kezdve a padlótól a plafonig, a bútorokig bezárólag. Ezért hamar elterjedt, felhasználásának száma pedig fokozatos növekedésnek indult, mely a mai napig tart.

hirdetes

Mióta ismerjük, szeretjük, alkalmazzuk az akácfát Magyarországon?

 

Szerencsére az évek során egyre többször találkozhatunk ezzel a csodálatos növénnyel, hihetetlen sebességgel terjedt el kontinensünkön, felhasználásának száma pedig végtelen. A kedvező életfeltételeknek és a sokoldalú felhasználhatóságnak köszönhetően a hazai akácfa állomány rohamos növekedésnek indult, és 1885-re már 37.000 akácos volt Magyarországon.

hirdetes

A valódi roham azonban éppen ezen időpont után indult csak be igazán, felfutásához még közel sem volt vége. Az akácerdők terjedése ekkor már megállíthatatlan volt: 30 év alatt több mint százezer hektárnyi területen voltak ilyen növények, és 1960-ra Magyarország büszkélkedhetett a legnagyobb akácfa erdő állománnyal egész Európában.

 Jelenleg is hasonló a helyzet: hazánk erdőállományának 20%-a még mindig akácból van ugyanis, amely terület meghaladja a 400 000 hektárt.

Mi a helyzet a mai fehér akác terjedéssel?

 

A jó hír, hogy az akác külföldön is egyre nagyobb terjedést ér el az évek során, melyhez nagy segítség volt Magyarország egyedülálló akácfával foglalkozó cége, a Robinia Group Kft. A magyar felhozatalt nézve szinte ők az egyetlenek, akik valóban csak, és kizárólag fehér akácra specializálódtak. Nem véletlen, hogy olyan neves építmények munkálatait tudhatják a magukénak, mint a Mons-i Kongresszusi Központ épülete, melyet teljes egészében a ma már hungarikumnak számító fehér akácfával burkoltak. Azóta is rengeteg terméket gyártanak akácfából, mely tartóssága, időtállósága, kopásállósága és kiemelkedő szépsége miatt egyre népszerűbb, egyre keresettebb. Munkáikat, szolgáltatásaikat Te is megnézheted, ha ide kattintasz: akác burkolat

Legyünk hát büszkék rájuk, hisz általuk a fehér akác egyre népszerűbb, egyre ismertebb, egyre szeretettebb! Reméljük, hamarosan már senkinek nem lesz kérdéses, se itthon, se külföldön, hogy mi is az az igazi, magyar minőségű fehér akác!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-09-19

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Ha beköszönt az ősz akkor én személy szerint, imádom felfedezni a Balatont, a friss levegő és őszi illat, ami ilyenkor az erdőkben és a hegyekben érződik, mind-mind magával ragad

2023-09-19

Klímával fűtesz? - Ilyen hatással lesz a szobanövényekre!

A klímaberendezések hajlamosak kiszárítani a levegőt, ami negatívan befolyásolhatja a szobanövényeket. A száraz levegő stresszt okozhat a növényeknek.

2023-09-22

Idén ne maradj ki ebből: indulhat az őszi komposztkészítés!

Az őszi komposztkészítés nem csak a kerted szépségét és termékenységét növeli, de a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránti elkötelezettséged is kifejezi.

2023-09-19

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és szüreti mulatságok

2023-09-25

Nem mindegy, milyen tököt választok? Az 5 legjobb tök sütéshez, főzéshez

Melyik a legjobb sütőtök? Melyik sütőtököt érdemes választani, ami finom, és sokáig eláll otthon? Ezekhez a receptekhez valók a különböző sütni való tökök!

2023-09-18

Népszerű világsztár bor hódít Magyarországon: Ez a bor lett a magyarok kedvence 2023-ban

Világszerte is népszerűségnek örvend a frissessége, az illat- és ízvilága, valamint az ételekkel való kiváló harmonizálása mind hozzájárultak elterjedéséhez.

2023-09-21

Szeptember végi metszés: meggy- és cseresznyefa metszése szakszerűen

Szeptember végén metszd meg a cseresznyefádat és a meggyfádat is, a cikkben megmutatom, hogyan kezdj neki és elmagyarázom miért szeptemberben csináld a metszést!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

hulladék

gyűjtőfogalom, amelybe beletartoznak mindazon anyagok, amelyek a mezőgazdaságban, az iparban és... Tovább

…/2006. ( ) Korm. rendelete a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 81/2003. (VI. 7.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) feladatairól,... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság