notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata

Hirdetés

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata

Tobisch Tamás - Csontos Péter - Rédei Károly - Führer Ernő
Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

Jelen tanulmányban három magyarországi tájegység: a Kisalföld, a Duna–Tisza köze és a Nyírség, valamint az olaszországi Pizai-dombság akácosait hasonlítottuk össze 82 cönológiai felvétel lágyszárú vegetációjára vonatkozó adatai alapján. A hazai állományok, – amelyeknek egy részét még FELFÖLDY (1947) írta le – a domináns lágyszárúak alapján, vizuális becsléssel Poa angustifolia, Bromus sterilis, Anthriscus cerefolium, nudum, Chelidonium majus, Urtica dioica, valamint Clematis és Humulus típusba sorolhatók.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

A bináris adatok alapján elvégzett fõkoordináta elemzés eredményei, az állományoknak a felvételi helyek szerinti csoportosulását tükrözték. Az akácos típusok azonban nem voltak felismerhetôk. Az olasz állományok, bár önálló csoportot képeztek, a vártnál kisebb mértékben különültek el a hazaiaktól. Kvantitatív adatok használata esetén a földrajzi régiók egybemosódtak az ordinációs diagramon. A vízuális becsléssel elkülönített típusokat szintén nem, vagy nem egyértelmûen lehetett felismerni. Kivételt képezett az Urtica dioica típus, amely viszonylag jól elkülönült. A vizsgált hazai földrajzi régiók fajkészletük relatív vízigénye, talajreakció szerinti igénye és relatív nitrogénigénye alapján nem mutattak szignifikáns eltéréseket, azaz nem igazoltak vissza termõhelyi különbségeket. A relatív nitrogénigény tekintetében mindhárom régióban megmutatkozott a nitrofil fajok magas részesedése, ami általában jellemzõ az akácos állományokra.

Hirdetés

 

Az akácfa rengeteg területen hasznosítható, a szakemberek szerint a legtartósabb fafajta, ennek köszönhetően kültéren is jól alkalmazható. Gyönyörű teraszburkolatok készülhetnek belőle, amiről további információt tudhatsz meg itt: Akácfa teraszburkolat.

Hirdetés

 

Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.

 

Lapozd végig a fehér akácról szóló cikkünket, hogy mindent megtudhass a növényről!

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

Az egzota fásszárú fajok közül vitathatatlan, hogy térfoglalását tekintve Magyarországon a fehér akác (Robinia pseudoacacia) bizonyult a legsikeresebbnek. Számos erdészeti szempontból kedvezõ tulajdonsága mellett (KERESZTESI 1965), ezt elsõsorban a talajjal szembeni viszonylagos igénytelensége és szárazságtûrése (FÜHRER 1997), ugyanakkor mégis gyors növekedése és aránylag nagy fahozama eredményezte (RÉDEI 1997). Ültetvényeit kezdetben az alföldfásítás és a mozgó homoktalajok megkötése céljából létesítették (MAGYAR 1960), de napjainkra az ország minden megyéjében megtalálhatók erdei. Ma a hazai erdõterület 21,6%-át borítja az akác, és ezzel megelõz minden más fafajt (ÁESZ 2002).


Az akácosokkal kapcsolatban botanikai szempontból gyakran felvetõdik, hogy aljnövényzete szegényes, uniform és általában néhány nitrofil, ökológiai viselkedését tekintve gyom jellegû lágyszárú által dominált. Ezt a véleményt támasztja alá a leírt faciesek egy része (Urtica dioica fac., Bromus sterilis fac.; FELFÖLDY 1947), viszont más faciesekben vagy az erdõtipológiából ismert néhány további állománytípusban a domináns, névadó lágyszárú egyáltalán nem sorolható a gyomfajok közé (MAJER 1962, 1968, KESZTHELYI et al. 1995). Ha pedig a hazai akácos erdõtípusokat egyéb, jelentõsebb térfoglalással bíró, honosított fafaj erdõtípusaival hasonlítjuk össze, megállapítható, hogy az akácosokaljnövényzete változatosabb (KESZTHELYI et al. 1995). Talán a legszembetûnõbb ez a különbség legelterjedtebb tûlevelû egzotánk, a feketefenyõ esetében, amelynek aljnövényzete rendkívül szegényes (BORHIDI 1956, TAMÁS 2001, 2003). Mindez arra utal, hogy az akácosok aljnövényzetérõl csak részletes vizsgálatok alapján lehet véleményt alkotni. A fentiek figyelembevételével úgy gondoljuk, hogy az akácosok változatosságának megítéléséhez a jelenlegi ismeretek alapján csak részben adható válasz. Olyan botanikai vizsgálatok, amelyekben nagyobb tájaink akácos állományait széles körben kutatták volna, eddig nem készültek. Egyik fõ célkitûzésünk ezért az, hogy széleskörû adatgyûjtés és többváltozós módszerek segítségével, a lágyszárú szint alapján összehasonlítsuk hazai akácos állományainkat. Emellett vizsgálatainkkal azt is meg szeretnénk állapítani, hogy az aljnövényzet szempontjából milyen mértékben különböznek hazai akácosainktól a geográfiailag igen távol esõ, olaszországi akácos állományok.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

Vizsgált állományok, adatgyûjtés


Jelen tanulmányban több, különbözõ forrásból származó, akácos állományokban gyûjtött adatsort elemeztünk. Az adatok egy csoportja (20 cönológiai felvétel) FELFÖLDY LAJOStól származik. Ezek a felvételek különbözõ nyírségi állományokban készültek (Debrecentõl DK-re, a Pac-erdõben; FELFÖLDY 1947). FELFÖLDY az általa vizsgált akácosokban állományonként húsz 5 5 m-es kvadrátban készített cönológiai felvételt, majd az adott állományt a húsz felvétel alapján jellemezte. A fajok borítását A–D skálát alkalmazva becsülte meg. Az általa vizsgált állományokat felvételei alapján három típusba (faciesbe) sorolta: Bromus sterilis-, Urtica dioica- és Poa angustifolia-típus. Az alapadatok második, egyben legnagyobb csoportját azok a felvételek képezik, amelyeket TOBISCH vett fel 2002-ben a Kisalföldön, a Duna–Tisza közén, valamint a Nyírségben az Erdészeti Tudományos Intézet hosszúlejáratú kísérleti területein az ERDÕ+FA projekt keretében. Ez utóbbi felvételek készítéséhez – a kutatás egyéb célkitûzései miatt – különbözõ méretû (0,04–0,1 ha) mintavételi parcellákat alkalmaztunk. Adatainkat ennek figyelembevételével értékeltük ki. A parcellák geográfiai elhelyezkedésük alapján reprezentálják a nyírségi, valamint a Duna–Tisza közi jó növekedésû (félszáraz – üde, félnedves típusok) akácos állományokat. Minden kvadrátban a lombkorona és a cserjeszint záródását, valamint a lágyszárú fajok borítását becsülte meg százalékban kifejezve.


A feldolgozott adatok harmadik csoportját olasz felvételek képezik (BERTACCHI et al. 2001), amelyek a Pisai dombság akácosaiban készültek BRAUN-BLANQUET (1932) iskolájának módszerével. A kvadrátméret 50 és 150 m2 között változott. Az eltérõ kvadrátméretek fajszámra gyakorolt hatását TOBISCH felvételei és az olaszországi adatok esetében külön is megvizsgáltuk. Felmérésünk szerint a TOBISCH által vizsgált állományokban a fajszám – terület összefüggés viszonylag gyenge (r=0,38; p<0,05 szinten nem szignifikáns; 1. ábra). Az olasz adatok esetében pedig a fajszám és terület között negatív korrelációt tapasztaltunk (r=–0,29; p <0,05 szinten nem szignifikáns). A továbbiakban ismertetésre kerülõ vizsgálatainkban csak a lágyszárúak adatait vettük figyelembe. A fajok nevezéktana SIMON (2000) munkáját követi.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

Az adatok kiértékeléséhez összesen 82 cönológiai felvétel adatait vettük figyelembe (1. táblázat). Az adatok feldolgozása során azokat a fajokat, amelyek csak egy állományban fordultak elõ, és borításuk az elõfordulás helyén 5% alatti volt, kihagytuk az elemzésbõl. A tavaszi és a nyári aszpektus adatait kombináltan alkalmaztuk. Az akácos állományokat a priori osztályoztuk geográfiai elhelyezkedésük szerint. A Nyírség esetében, ahol a két adatállomány felvételezése között csaknem 60 év telt el, a mintavételezés idõpontját is figyelembe vettük. A különbözõ geográfiai elhelyezkedésû akácosok textúráját fõkoordináta elemzéssel vizsgáltuk a SYN-TAX 5.0 programcsomag segítségével (PODANI 1993). Az ordináció eredményét a priori osztályozásunkkal valószínûségi ellipszisek alkalmazásával hasonlítottuk össze a=0,05 szinten (MARDIA et al. 1979, LAGONEGRO és FEOLI 1985). Meg kell említeni azonban, hogy a valószínûségi ellipszisek alkalmazásának az összes feltétele ritkán teljesül, ezért a legtöbb esetben, így a jelen tanulmányban is, csak az eredmények szemléletes megjelenítésére használják (PODANI 1997). A fõkoordináta elemzéshez bináris, valamint kvantitatív adatokat használtunk. A mintavételi helyek különbözõségét mind a két esetben euklidészi távolsággal számítottuk ki. Kvantitatív adatok esetében FELFÖLDY (1947), valamint BERTACCHI et al. (2001) A–D skálán felvett adatait százalékos borítottsági adatokká konvertáltuk JAKUCS (1981) szerint. Az adatokat ebben az esetben terjedelem szerint standardizáltuk (PODANI 1993).

 


A különbözõ termõhelyeken tenyészõ hazai akácosokat az aljnövényzet által indikált termõhelyi sajátságok szerint is összehasonlítottuk. Ehhez a lágyszárúak bináris adatait vettük alapul. A bináris, florisztikai adatokat tartalmazó hely – faj adatmátrixot összeszoroztuk az aljnövényzet relatív ökológiai mutatóit tartalmazó faj – relatív ökológiai mutató mátrix-szal (FEOLI 1984). Az elõbbi mátrixban a hely nem egy állományt, hanem egy a priori létrehozott osztályt jelent. A faj – relatív ökológiai mutató mátrix a hely – faj mátrixhoz hasonlóan szintén bináris, amelyben egy oszlop egy relatív ökológiai indikátor egy értékének felel meg. A mátrix-szorzás eredménye egy hely – relatív ökológiai mutató mátrix, amelynek i-edik oszlopában és j-edik sorában lévõ xij szám megadja az i-edik osztályban a vizsgált mutató j-edik értékével rendelkezõ fajok számát. Ezt az értéket a jobb összehasonlíthatóság miatt elosztottuk az adott osztály fajainak a számával. Így végeredményben az osztályokat relatív gyakorisági eloszlásokkal jellemezzük, amelyek megadják az adott relatív ökológiai mutató adott értékével rendelkezõ fajok arányát. Az elemzésekhez a fajok BORHIDI-féle relatív nedvességigény (WB) és talajkémhatás- igény (RB), valamint relatív nitrogénigény (NB) értékeit használtuk (BORHIDI 1993). A gyakorisági eloszlásokat homogenitás vizsgálattal hasonlítottuk össze.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

Vizsgálataink összesen 180 faj adatain alapulnak, amelynek túlnyomó többségét gyomok alkotják. A legnagyobb konstanciával (c=V, ill. c=IV) a jellegzetes, akácosokra jellemzõ lágyszárúak rendelkeztek (Bromus sterilis, Urtica dioica, Galium aparine és Anthriscus cerefolium).

 


A bináris adatok alapján készült fõkoordináta elemzésen a mintavételi parcellák többé – kevésbé a mintavétel helye (Pisai dombság, Kisalföld, Duna–Tisza köze, Nyírség) szerint csoportosulnak. Érdekes azonban, hogy az olasz felvételek elkülönülése nem olyan mértékû, mint az a távoli földrajzi elhelyezkedésük alapján várható lenne. Másik érdekesség, hogy a kisalföldi parcellák a Duna–Tisza közi parcelláktól eltávolodva a nyírségiek közelébe kerülnek az ordinációs diagramon. Az eredmények értékelésekor figyelembe kell vennünk, hogy az euklidészi távolság bináris formájának használatakor a fajok közös prezenciái, illetve közös abszenciái egyforma hangsúlyt kapnak két mintavételi terület távolságának kiszámításakor. Az olasz állományok viszonylag kismértékû elkülönülése arra utal, hogy a vizsgált hazai állományok fajkészlete rendkívül heterogén. Ez a nagyfokú heterogenitás ugyanis azt eredményezi, hogy a viszonylag fajszegény pisai dombsági, valamint nyírségi állományok a Duna–Tisza közi akácosokkal összevetve egymáshoz viszonylag hasonlókká válnak elsõsorban a közös abszenciák miatt. Ugyanakkor vannak olyan fajok is, amelyeknek közös prezenciái növelik a hasonlóságot a magyarországi és az olasz állományok között (pl. Urtica dioica, Galium aparine, Brachypodium sylvaticum, Dactylis glomerata, stb). A Kisalföld és a Nyírség (idesorolva most FELFÖLDY felvételeit is) viszonylagos hasonlósága szintén azzal magyarázható, hogy ezen térségek állományai viszonylag fajszegények a rendkívül heterogén Duna–Tisza közi (DT) állományokhoz viszonyítva. Így a DT állományokkal összevetve a közös abszenciák miatt egymáshoz viszonylag hasonlókká válnak ezek az állományok is. A savanyú homoktalajokkal rendelkezõ Nyírség akácosainak fajszegénységét részben a savanyú termõhely magyarázhatja. Ezt látszik igazolni a vizsgált kisalföldi állományok fajszegénysége is, mivel ezek talajának felsõ rétege szintén savanyú.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

A Duna–Tisza közi felvételek két nagy csoportra különülnek. Az összes többi állománytól élesen elhatárolódnak a Ballószög és Szentkirály községhatárában lévõ akácosok. Ezt nagy valószínûséggel a selyemkóró (Asclepias syriaca) nagymérvû elszaporodása okozza, amely minden parcellában megtalálható, és a térségben is hevesen terjedõ gyom (KAZINCZI et al. 1999). Emellett a Chenopodium album, a Cynoglossum officinale és az Ambrosia artemisiifolia konstanciája is igen magas (c=V) az összes többi akácos állományhoz viszonyítva. A Duna–Tisza közi akácosokban gyakori fajok még a Silene alba subsp. longifolia, Cannabis sativa, valamint a Celtis occidentalis. A nyírségi területekre (a FL felvételeket is idesorolva) rendkívül jellemzõ a Chelidonium majus (Fr.=100%), amely a DT, valamint a KA állományokból teljes mértékben hiányzik. Ugyancsak jóval gyakoribb a Stellaria media, Agrostis stolonifera, valamint a Poa pratensis a nyírségi állományokban ha a Duna–Tisza közi, vagy a kisalföldi állományokhoz viszonyítjuk (FL felvételeket ebben az esetben nem idesorolva).

 

A FELFÖLDY (1947) által vizsgált állományok leválása a nyírségi akácosoktól elsõsorban a Ballota nigra, Poa angustifolia, valamint a Leonurus cardiaca fajokra vezethetõ vissza. Ezek a fajok FELFÖLDY (1947) kutatásai idején az általa vizsgált akácosokban igen gyakoriak voltak (pl. Ballota nigra esetében a Fr.=100%), az általunk tanulmányozott állományokra viszont kevésbé voltak jellemzõek (pl. a Ballota gyakorisága csak
Fr.=7,7%). Jelen vizsgálatból azonban nem derül ki, hogy a felvételezés tér- vagy idõbeli különbségei okozzák-e a nyírségi területek (FL és NY) között észlelt florisztikai különbséget. Összefoglalva megállapítható, hogy a hazai akácosok igen változatosak a lágyszárú szint fajkészletét tekintve. A fõkoordináta elemzés alapján klasszikus értelemben vett akácos típusokat nem lehet elkülöníteni. Nem ismerhetõk fel az ordinációs diagramon
viszonylag hasonló lágyszárú fajkompozícióval rendelkezõ, a térben ismétlõdõ akácos csoportok (erdõtípusok, ld. MAJER 1962). Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a FELFÖLDY (1947) által három különbözõ típusba (Poa angustifolia, Bromus sterilis és Urtica dioica faciesek) sorolt állományok nem különülnek el élesen.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

Az akácosok tipizálása során azonban nem minden fajt vesznek egyforma súllyal tekintetbe. A típusokat a legnagyobb borítású, illetve a leggyakoribb (tipikus) fajok alapján állapítják meg. Elképzelhetõ, hogy egyszerûen ez az oka annak, hogy amennyiben a lágyszárú fajok viselkedését csak bináris adataik alapján jellemezzük, nem ismerhetõk fel egyértelmûen jól körülhatárolható típusok. Ugyanakkor az olasz állományok viszonylagos
hasonlóságában is szerepet játszhatott, hogy a lágyszárúak tömegességét nem vettük figyelembe. Mindezek miatt szükséges, hogy olyan módszerrel is elvégezzük az állományok többváltozós összehasonlítását, amely a fajok kvantitatív adatain alapul.

 

A kvantitatív adatokon alapuló fõkoordináta elemzés diagramján már kevésbé ismerhetõk fel az a priori meghatározott osztályok. A KA és NY állományok igen kompakt csoportot képeznek, amely a DT állományok alkotta csoportba kerül teljes egészében. A kisalföldi, valamint a nyírségi akácosok alkotta csoport nagyfokú kohéziója arra utal, hogy kvantitatív lágyszárú adataik alapján ezek az állományok nem nagyon különböznek egymástól. Ezzel szemben a Duna–Tisza közi állományok változatosságát jelzi az ezeket határoló valószínûségi ellipszis elnyújtottsága. Az elnyújtottság hátterében elsõsorban a Szentkirály, Ballószög, valamint Kéleshalom községhatárban fekvõ állományoknak a többi akácostól való különbözõsége áll. Ezt fõként az Asclepias syriaca, valamint az Ambrosia artemisiifolia vislkedése magyarázza. Ezek a fajok ugyanis az említett állományokban érik el borításuk maximumát. FELFÖLDY (1947) felvételei a fentebbi fõkoordináta elemzés eredményeihez hasonlítva jóval kevésbé kompakt csoportot alkotnak. Az ordinációs diagramon ezeket a felvételeket három alosztályba soroltuk a szerzõ által meghatározott típusok (faciesek) szerint. Az egyes alosztályokat külön – külön valószínûségi ellipszisekkel határoltuk. Ezek alapján az Urtica dioica típus viszonylag jól elkülönül a többitõl, bár van átfedés mind a Bromus sterilis, mind a Poa angustifolia típussal. Ez utóbbi két típus azonban az ordináció szerint igen nehezen választható szét. A FL felvételek valószínûleg nem csupán a florisztikai különbségek alapján válnak el a többi hazai felvételtõl.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

A fajok borítását ugyanis FELFÖLDY (1947) lényegesen durvább módszerrel (A–D skála alkalmazásával) becsülte meg, így ezek a felvételek a borításban jelentkezõ viszonylag kisebb változásokra kevésbé érzékenyek. Biztosan állítható, hogy részben az eltérõ becslési metodikának köszönhetõ a FL felvételek leválása a többi hazai felvételtõl. Ugyanakkor kétségtelen, hogy florisztikai szempontból is markáns különbségek vannak FELFÖLDY (1947) és TOBISCH felvételei között. Ezek elsõsorban a Poa angustifolia viselkedésének tulajdoníthatók, amelynek borítása egyes FL felvételekben igen magas, viszont TOBISCH felvételeiben nem számottevõ. Érdekes megfigyelni, hogy a pisai dombság akácosai kvantitatív adatok esetében sem válnak el a magyar állományoktól olyan mértékben, mint az a geográfiai távolság alapján várható volna. A fõkoordináta elemzés szerint vannak olyan magyar felvételek, amelyek jobban különböznek egymástól, mint más magyar és az olasz felvételek. Ez ismét a hazai, azon belül is a Duna–Tisza közi akácosok nagyfokú változatosságára vezethetõ vissza. Az egyes a priori létrehozott osztályok között a különbözõ termõhelyi igényekkel rendelkezõ fajok gyakorisági eloszlása nem tér el szignifikánsan egyik vizsgált termõhelyi tényezõ esetében sem (4. ábra). Ez azt jelenti, hogy a bináris adatok elemzésével nyert ordinációs diagramon az egyes osztályok elkülönülése nem az egyes földrajzi régiók termõhelyeinek eltérõ adottságaival magyarázhatók.

 

Az aljnövényzet fajainak vízigénye alapján készült gyakorisági eloszlás (4/a. ábra) arra utal, hogy a vizsgált akácosok viszonylag változatosak a talaj vízellátottsága szempontjából, bár a szárazabb termõhelyeket jelzõ növények frekvenciája magasabb. Érdekes, hogy a talajnak az akácosok lágyszárú szintje által indikált pH-értéke nem különbözik a nyírségi és kisalföldi savanyú, valamint a Duna–Tisza közi meszes talajok között
(4/b. ábra). Ugyanakkor a várakozásnak megfelelõen igen jellegzetesek a különbözõ nitrogén igénnyel rendelkezõ fajok relatív gyakorisági eloszlásai (4/c. ábra). A vizsgált földrajzi régiók akácosainak mindegyikében a nitrofil növények magas frekvenciája a jellemzõ.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

Az egyes földrajzi régiók (Kisalföld, Duna–Tisza köze, Nyírség) akácosai között jelentkezõ viszonylag markáns fajösszetétel-beli különbségek tehát nem vezethetõk vissza különbözõ termõhelyi adottságokra. A geográfiai távolság és a florisztikai rokonság között sem egyértelmû a kapcsolat. Ha ugyanis e két változó szorosan korrelálna, a KA állományoknak erõsebben kellene DT állományokhoz kapcsolódniuk, valamint az olasz állományoknak sokkal jobban el kellene különülniük a bináris adatok alapján végzett ordináció diagramját. Az eredményeket összegezve megállapítható, hogy többváltozós statisztikai módszerek alkalmazásával a vizsgált akácosokat nem lehet egyértelmûen csoportosítani, illetve típusokba sorolni. Ennek egyfelõl az lehet az oka, hogy vizsgálatainkból kimaradtak a szélsõségesen száraz, illetve igen száraz típusok. A száraz (Poa angustifolia) típusok pedig csak FELFÖLDY (1947) felvételeiben voltak képviselve. Ezek azonban csak igen kismértékben különböztek a szintén általa felvételezett félszáraz – üde (Bromus sterilis) típustól. A szélsõségesen száraz és az igen száraz típusok elhagyása hozzájárulhatott ahhoz, hogy igazán markáns különbségek a vizsgált állományok között csak ritkán voltak észlelhetõk.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) faállományok vizsgálata, Duna-Tisza köze, erdôtípus, fôkoordináta elemzés, kertészet

Az általunk vizsgált akácosok zöme a domináns lágyszárúak alapján „ránézésre” félszáraz – üde (Bromus sterilis, Anthriscus cerefolium, nudum), illetve félnedves (Chelidonium  majus, Urtica dioica, Clematis – Humulus) típusba sorolható. Ezek a típusok azonban többváltozós módszerekkel nem különíthetõk el. Az aljnövényzet kvantitatív adatainak részletes elemzése szerint a különbözõ típusok lágyszárú szintje a domináns
fajokban nem nagyon különbözik. A vizsgált akácosok közötti különbséget több esetben az határozta meg, hogy néhány, elterjedõben lévõ gyom (Asclepias syriaca, Ambrosia artemisiifolia) milyen mértékben tudott betörni azokba.

 

Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!

Forrás: Tájökológiai Lapok

Hirdetés

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés
Hirdetés
Ennyien olvasták az oldalt ebben a hónapban:
214 867
ENNYIEN OLVASTÁK AZ OLDALT
2019. JANUÁR 1. ÓTA:
5 388 314
Közösség

ivarjelleg (nemi jelleg)

azoknak a tulajdonságoknak összessége, amelyek meghatározzák valamely állat ivari... Tovább

talajlazítás

a művelt réteg tömődöttségének megszüntetése, a talajrészecskék közötti távolság... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 165

Átlagos értékelés: 4.8