A Gotu Kola bemutatása

Mire jó az ázsiai gázló (Gotu Kola)?

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
hirdetes

A nemzetközileg általában Gotu Kola néven ismert ázsiai gázló főleg a keleti világban népszerű, ahol gyakran az „élet forrásaként” emlegetik. Ezen becenevét egy legenda ihlette, amely szerint egy füvész kétszáz éves koráig élt, mert napi szinten fogyasztotta a növényt valamilyen formában.

Bemutatkozik a Gotu Kola

Az ázsiai gázló nagy mennyiségben tartalmaz egyedi triterpenoid vegyületeket, amiket szapninoknak is neveznek – a növény ezeknek köszönheti gyógyító erejét. A növény szára és levelei önmagukban is felhasználhatók, de kivonatként is hozzájuthatsz az ázsiai gázlóban tárolt vegyületekhez. Ez a kivonat egyébként több gél, krém és kapszula fontos hozzávalója is. Az ázsiai gázló persze nem fog 200 évig éltetni senkit, de kétségtelen, hogy pozitív hatással lehet az ember egészségére. Fedezzük fel, hogy hogyan segíthet!

A sebek gyorsabb gyógyulására

Az ázsiai gázlót a történelem során az egész keleti kontinensen használták sebgyógyító tulajdonságai miatt, amelyeket triterpenoidjainak és egyéb összetevőinek köszönhet. Mint kiderült, ezek a vegyületek fokozzák a szervezet antioxidáns-tartalmát és javítják a véráramlást a sebesült részek irányába, felgyorsítva ezzel a gyógyulás folyamatát.

A terhességi csíkok és narancsbőr ellen

Ez a gyógynövény nem csupán a terhességi csíkok és a narancsbőr elrejtésében segít, de általánosságban jó hatással van a bőr egészségére. A hirtelen súlyfelvétellel és terhességgel járó csíkozódás és a narancsbőr enyhítése mellett fiatalabb megjelenést kölcsönöz a bőrnek – ezeket mind kollagéntartalmának köszönheted.

A vérerek védelmére

A gotu kola asiaticoside és madecassoside tartalmának köszönhetően segíthet megelőzni vagy késleltetni a krónikus vénás elégtelenséget. Ez az állapot akkor alakul ki, amikor az erekben található szelepek elgyengülnek vagy károsodnak, ami a vér felgyülemléséhez vezet a láb ereiben. Ez visszerekhez vagy vérrögökhöz vezethet.

hirdetes

A stressz és szorongás enyhítésére

Az indiai orvostudomány fiatalító hatású gyógynövénynek tartja az ázsiai gázlót, mert segít a test és lélek több részének helyrehozásában és megfelelő működésének biztosításában is. Alkalmazható az immunrendszer megerősítésére, és kiderítették, hogy képes az axonok „megjavítására” is (az axonok az idegi impulzusok továbbításáért felelősek a szervezetben). Mindennek köszönhetően az ázsiai gázló kiváló természetes megoldás a depresszió és szorongás ellen, és a tesztek szerint csökkenti a pánikrohamok sűrűségét és intenzitását is.

hirdetes

Ízületi fájdalmak enyhítésére

Az ázsiai gázló potens gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik, ezért képes enyhíteni az ízületi problémákkal küszködők fájdalmait is. Egy 2009-ben publikált tanulmány szerint segíthet az ízületi gyulladásból származó kínok enyhítésére és az ízületek karbantartásában is szerepet játszhat. A tanulmányban résztvevő önkéntesek 21 napig szedték gotu kola egyik aktív összetevőjét, ami idővel enyhítette ízületeik károsodását és csökkentette szervezetük COX-2 enzim szintjét, illetve a gyulladásukon is segített valamennyit.

Méregtelenítő hatású

Az ázsiai gázló gyenge vízhajtó, tehát segít a szervezet méreganyagainak kiürítésében. Ezzel mind a veséről, mind pedig a májról komoly terhet vesz le. Ha a májnak túlságosan meg kell erőltetnie magát egy méreganyagokkal teli testben, akkor azt az egész szervezet megérzi majd. Súlygyarapodással, csökkenő libidóval, rossz hangulattal, kimerültséggel, bőrproblémákkal és egyéb gondokkal járhat. A gotu kola az ilyen problémákat segíthet megelőzni a szervezet aktív méregtelenítésével.

A hosszú élet (egyik) titka

A bevezetőben szó esett egy legendáról, ami habár teljességében biztosan nem fedi a valóságot, nagyon is stabil alapokon áll. Az idejéből fennmaradt tekercsek szerint Li Ching-Yuen, a taoizmus mestere, híres füvész és az ázsiai gázló egyik híve 256 éves koráig élt, amely sokak szerint a gotu kolának tulajdonítható. A történet a mai napig vita tárgya, azonban az ázsiai gázló éltető hatását azóta tudományosan is bizonyították. A növény valóban hozzásegíti az embert a hosszabb élethez, ugyanis mind a testet, mind pedig az elmét és (sokak szerint) a lelket is karban tartja.

A cukorbetegség tüneteinek kezelésére

A cukorbetegség egyik szövődménye a kapillárisok állapotának romlása. Ez a tápanyagok és az oxigén továbbításának lassulását eredményezheti. Az így kialakuló mikrokeringési zavarok az idegek, a vese és a szemek károsodásához vezethet, ami nagyon gyakori a cukorbetegek körében. Az ázsiai gázló sokak szerint segíthet ezen problémák enyhítésében, amit egy 2001-es kutatás eredményei is igazolnak. Az önkéntes tesztalanyok, akik valódi gotu kolát kaptak placebo helyett enyhülő tüneteket mutattak, ami arra a következtetésre vezette a szakértőket, hogy a gyógynövény képes lehet a komolyabb szövődmények megelőzésére vagy késleltetésére.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-10-09

Botanikai tulipán vagy törpe tulipán? Ismerd meg ezeket a vad fajtákat

A botanikai tulipánok és törpe tulipánok nem csak szépségükkel, hanem ellenállóságukkal is kiemelkednek. Ismerd meg ezeket a csodaszép vad tulipán fajtákat.

2024-10-08

Az angolkert egy varázslatos kertészeti élmény: így alakíts ki otthon

Az angolkert kialakítása egy varázslatos kertészeti élmény, ha követed ezt az útmutatót, segít neked egy igazi angolkert kialakításában. Próbáld ki Te is!

2024-09-30

5 varázslatos őszi program Pest megyében, amit imádni fogsz

Fedezd fel te is Pest megye csodás őszi programjait: kirándulások, borozás, művészet és történelem egy varázslatos őszi hétvégén, távol a város zajától.

2024-09-29

Készíts házi leveskockát és ételízesítőt – természetes, adalékmentes módon

Ha szeretnéd kicsit természetesebbé tenni az étkezésedet, készítsd el saját, adalékmentes leveskockádat otthon! Nézzük, hogyan készíts finom, házi leveskockát.

2024-10-11

Szilvatorta recept a New York Times-ból: 40 éve hódít egyszerűségével

A szilvatorta, amelyet először a New York Times tett közé és nagyon népszerű édességgé vált. Olvasd el a történetét és a gyors és egyszerű pite receptet.

2024-10-16

Ha a karácsonyi kaktusz fonnyad: tippek a megmentéséhez

Ha a karácsonyi kaktusz fonnyad, akkor érdemes utánajárni, hogy mi okozza és tenni a növény egészségéért. Az ünnepekre virágzó karácsonyi kaktuszod lehet.

2024-10-18

A cukorsüvegfenyő gondozása részletesen: mi tehetünk a barnulás ellen

A cukorsüvegfenyő gondozása során gyakran előfordulhat, hogy a tűlevelek barnulni kezdenek, de megfelelő gondozással orvosolhatjuk ezt a problémát. Mutatjuk!

2024-10-18

Őszi balkonláda beültetés: 5 hidegtűrő növény és kompozíciós ötletek

Őszi balkonláda beültetés során színt és életet varázsolhatunk erkélyünkre, teraszunkra. Fantasztikus ötletek a balkonládába, növényekkel és kompozíciókkal.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

csuka (Esox lucius L.)

a csukafélék (Esocidae) családjába tartozó, kitűnő húsú ragadozó hal. Európa d.... Tovább

bélszurok

a ->magzat vastag- és végbelében (->bélcső) képződött kenőcsszerű,... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek