Fiatal Gazda Obszervatórium programot indított az Agrya

hirdetes

Fiatal Gazda Obszervatórium programot indított az Agrya

P.M.
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Fiatal Gazda Obszervatórium címmel új programot indított a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) - jelentette be Mikula Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke kedden a program első rendezvényeként megtartott "Fiatalok foglalkoztatása az agrárszektorban" konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a programban az Európai Unióban bevált gyakorlatot, a kiemelt témák nyomon követését alkalmazzák egyelőre két témában, az agrárfoglalkoztatás, illetve a kertészet területén.

Fiatal Gazda Obszervatórium programot indított az Agrya

A program keretében különböző rendezvényeket tartanak, a Központi Statisztikai Hivatallal (KSH) együttműködve közös kutatásokat végeznek majd a két témakörben - mondta Mikula Lajos.

 

Mikula Lajos kiemelte, hogy a kutatások tartalmát a KSH adatvagyonának célzott, a generációs kérdésekre fókuszáló elemzései, illetve a mélyinterjús lekérdezések adják. A program kommunikációs kampányában felkeresik a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, hogy segítsenek a pályaorientációban a mezőgazdaságban rejlő foglalkoztatási lehetőséget bemutatásával.

 

Laczka Éva, a KSH elnökhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Agrya kérésére kutatási programot dolgoztak ki, és több részterületet is, például a mezőgépészet helyzetét is elemezni fogják.

 

A KSH elnökhelyettese az Agrya és a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség közös konferenciáján tartott előadásában elmondta, hogy a mezőgazdaság aránya a GDP-ben 3-4 százalék, ugyanakkor a mezőgazdaságra építő ágazatokat is figyelembe vevő 10-12 százalék.

hirdetes

 

A hivatal adatai szerint a múlt évben mezőgazdasági tevékenységet végző gazdálkodó szervezetek száma 8442 volt, és 485 ezer egyéni gazdaságot tartottak számon. A gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, az átlagéletkor pedig 56 év, ezért fontos a fiatalok szerepének növelése - mondta a KSH elnökhelyettese.

 

Az agrárgazdasági szervezetek tavaly 78 ezer állandó munkatársat foglalkoztattak, s évente 38 ezerre tehető az időszaki alkalmazottak száma. Ezzel szemben az egyéni gazdáságokban több mint egymilliónyian is dolgoznak. Tavaly 61 763 fiatal gazdát tartottak nyilván, ami a gazdák 12,8 százaléka, a fiatal gazdák átlagéletkora 34 év, 77 százalékuk férfi, 23 százalékuk pedig nő - ismertette a KSH elnökhelyettese.

 

Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkár a konferencia megnyitóján kiemelte, hogy az Európai Unióban a válság nehéz helyzetbe hozta a fiatalokat is a munkaerőpiacon. Magyarországon a kormány több programot is indított a fiatalok elhelyezkedésének segítésére, a 2024-ig szóló Nemzeti Ifjúsági Stratégia intézkedései között a foglalkoztatás és a foglalkoztathatóság kiemelt helyen szerepel.

hirdetes

 

Mikula Lajos a sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy a szövetség 2014-ben is meghirdeti a Vidék Kaland programot, amelyre április 19-ig lehet jelentkezni. A városi fiatalok egy-egy hetet tölthetnek el munkával a fiatal gazdánál, a tervek szerint az idén harminc városi fiatal Magyarországon, húsz pedig Székelyföldön vehet részt a programban. A Vidékfejlesztési Minisztérium 6 millió forinttal támogatja a programot, amelyet a székelyföldi részvétel előkészítésére, lebonyolítására fordítanak - mondta Mikula Lajos.

Forrás: Eu-info

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

viaszok

Legnagyobb részük nagy szénatomszámú,egyértékű alkoholok és nagy szénatomszémú... Tovább

gazdaságtechnikai mérőszámok

az olyan hozamok, teljesítmények, eszközök közös összehasonlítható és értékelésre,... Tovább

Tovább a lexikonra