Nem vonult el nyomtalanul a tél. A Magyar Agrárkamara szakértői hálózata felmérése szerint több ezer hektár repcét, almát, körtét, szőlőt, búzát károsított a fagy. Ezt a területet növeli a belvíz károsítása, mely összesen majd 50 ezer hektár búzát és repcét, valamint 80 ezer hektár egyéb mezőgazdasági terület növényzetét tizedelte meg.
A belvíz elleni védekezés elviszi a víztársulások pénzét, melyből uniós fejlesztéseket kellett volna finanszírozni.
Növények fagyban és víz alatt
A télen hosszan tartó, hótakaró nélküli hideg nem alakult ki, így a szántóföldi növényeket – a repcét kivéve - nagyobb fagykár nem érte, ugyanakkor a belvíz számottevő kárt okozott. A Magyar Agrárkamara szakértői országszerte felmérést végeztek, és az ő becsléseik szerint a belvízzel sújtott terület nagysága elérheti a 130-140 ezer hektárt. Ezen belül a legnagyobb gond Jász-Nagykun-Szolnok megyében alakult ki, ahol összes belvízborított mezőgazdasági terület 47000 ha, ebből 36000 ha szántó, 11 000 ha rét,legelő; ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén megye kb. 25000 ha víz alatti területtel, melynek nagy része szántó; de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is több mint 20000 hektárt lepett el a víz. Mivel már hetek óta áll a víz e területeken, egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a vetéseket elpusztította a víz.
A tavalyihoz képest hidegebb február meggyötörte a gyümölcsfákat és a szőlőket. A köztestület felmérése szerint több mint 4 ezer hektár alma, - a terület 31 százaléka -, 640 hektár szőlő – 5,5 százalék -, és a körte 37,5 százaléka, egyéb gyümölcsültetvényeknél – például meggy, cseresznye stb. – bő 5 ezer hektár károsodott a télen. Hogy milyen mértékben az majd a rügyfakadás után, tehát néhány hét múlva derül ki.
Az őszi búza (kb. 1,12 millió ha vetésterület) állományokban, melyekben nem jelentős a belvízborítottság, a bokrosodás megfelelő mértékű. A növények kondíciója és egészségügyi állapota jó. A kártevők és a hideg nem tettek jelentős kárt a vetésekben, az esetleges gyengébb kondícióban lévő táblák oka főleg agrotechnikai problémákra vezethető vissza.
Rozs (kb. 39 ezer ha vetésterület) kultúrák állapota, melyekben nem jelentős a belvízborítottság, megfelelő, fagykár nem károsította a növényeket.
A triticale (133 ezer ha vetésterület) is megfelelően bokrosodott, a tőszám jónak mondható, korának megfelelő fejlettségű.
Az őszi árpa állományok esetében a kedvező késő őszi időjárásnak köszönhetően a gyengébb vetések is megerősödtek.
Az őszi káposztarepce (292 ezer ha vetésterület) állapota a legkritikusabb, egyrészt mivel ez a télre legérzékenyebb őszi vetésű kultúra, másrészt a területek egy része – az őszi szárazság miatt - későn vagy hiányosan kelt. A kamara felmérése szerint fagykárt szenvedett több mint 5 ezer hektár, ami nem sok, a terület 1,8 százaléka. A ritka kelésű, fejletlen növényállományokban tavasszal megindulhat az erős gyomosodás, itt elképzelhető a gyengébb területek kitárcsázása. Bár a hótakaró jótékony hatással volt a növényekre, csak mostanában fog kiderülni, hogy az elvetett összterületből mennyit fognak kitárcsázni a gazdálkodók.
A te belvized, az én belvizem
Az idén gyakorlatilag január elejétől az országban folyamatos a belvíz elleni védekezés, melyet többek között a vízgazdálkodási társulatok végeznek. A társulások a földtulajdonos tagjaik vízkárelhárítása érdekében tevékenykednek az FVM irányítása alá tartozó állami tulajdonú csatornákon.
A védekezés költségei azonban szinte lenullázza e társulatok kasszáját – állapítja meg Balla Iván, a Magyar Agrárkamara innovációs és anyagi, műszaki osztályának elnöke, egyben egy víztársulat ügyvezető igazgatója. A központi költségvetés 1,8 milliárd forintnyi, az árvíz és belvíz elleni védekezésre fordítható összeg ezt a tevékenységet csak ott szolgálhatja, ahol a különféle vízügyi igazgatóságoktól átvett, jelenleg a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalok kezelésében lévő műveken végeznek védekezést. Így más területeken az érdemi és hatékony védekezés jelentős költséghányadát a mezőgazdasági gazdálkodók viselik vállukon. Részelszámolásra csak a szivattyútelepeken végzett védekezési tevékenység esetén van lehetőség.
- A belvíz azonban nem különbözteti meg a szivattyútelepeket „átvett”, vagy nem átvett műként, mint ahogy a hatékony védekezés is csak úgy várható el, ha a szivattyútelepekre vizet szállító csatornák működőképesek. A szivattyúzás önmagában történő finanszírozása semmit nem jelent, mert nem lesz ráfolyás a csatornából – szögezi le Balla Iván.
A kamarai osztály elnöke szerint a védekezést így a társulatok a tagjaik eddigi befizetéséből finanszírozzák és ez azzal a következménnyel járhat, hogy elfogy a pénzük. Ezzel viszont az a baj, hogy az uniós források megszerzésére beadott EMVA-s pályázataihoz a saját erőt nem fogják tudni biztosítani. Ily módon a magyar mezőgazdaság több milliárd forintos vízgazdálkodási célú fejlesztési lehetőséget kell, hogy visszamondjon, vagy leállítson.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.