Lillafüred, Észak-Magyarország csodája! Ezek a helyek szuperek

hirdetes

Észak-Magyarország csodái

GE.
Lillafüred és környéke

Hámori-szikla

Lillafüred előtt, Miskolc felé egy kilométerrel a völgy szurdokká keskenyedik. Ennek mindkét oldalán sziklamászók által kedvelt, természetes fal található. Január végén itt rendszeresen jégmászó versenyt rendeznek.

„A szikla”

A szikla nem elsősorban turistalátványosság. A miskolciak már kialakításától kezdve találgatják a Palotaszállóval szemben kialakított katonai létesítmény létrejöttét, kialakulását és működését. A szigorúan titkos objektumot a helybeliek csak „Szikla” néven emlegették. A Palotaszálló program indulásakor számos homályos részlettel lehet találkozni, ettől csak a „Szikla” létrejötte tisztázatlanabb – mind a mai napig. A Palotaszálló közelében, a vele szemben lévő sziklában a két világháború között alakították ki a létesítményt, amiről az is elterjedt, hogy óvóhelynek épült, valójában légvédelmi célokat ellátó katonai objektum volt.

hirdetes

A légvédelmi üteg talán azért volt szükség, mert közvetlenül előtte áll a Hámori-tó duzzasztógátja, amely 0,4 millió m³ vizet tárol, és ezt akarták megvédeni. A rendszerváltást követően a szigorúan titkos minősítést feloldották, ám ma sem derültek ki a pontos részeltek. A Miskolc, Európa kulturális fővárosa projekt kapcsán ide tervezték – később ROCK! névre keresztelve – a magyar rockmúzeumot. A ROCK! név játékosan utal egyrészt a rockzenére, másrészt a szikla angol nevére. A pályázat sikertelensége miatt az ígéretes ötlet meghiúsult, de más helyszínre tervezve még napirenden tartják.

hirdetes

Pisztrángtelep

Lillafüredtől néhány kilométerre a Garadna völgyében pisztrángtelep található, egy bővizű forrásnak köszönhetően. A látogatók itt friss sült halat is fogyaszthatnak, sokan járnak vásárolni is ide. Hasonló telep működik a Szalajka-völgyben, ám ez abban különbözik tőle, hogy maga is árulja a néhány órája kifogott halakat. A következő oldalon találhatsz még egy csodálatos videót is, megéri lapozni!

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


hámlás

a bőr (köztakaró) felületéről az elszarusodott hámsejtek (hámszövet) állandó leválása,... Tovább

kitin

felépítésében a cellulózhoz hasonló, állati eredetű nitrogént tartalmazó vázpoliszacharid... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek