Engedélyköteles a fakivágás

Tudtad? Engedély nélkül tilos a fakivágás saját telken belül!

Bohács Ádám - Kertépítő technikus

A legtöbb ember úgy gondolja, hogy nem szükséges semmiféle engedély ahhoz, hogy a saját telken lévő fát kivágja, ez pedig óriási tévedés…Mostani cikkemben mindent elmondok nektek a fák kivágásának szabályairól, érdemes velem tartani, szerintem sok új információt fogtok megtudni! 


Fakivágáshoz engedély szükséges

Engedélyköteles a fakivágás! 

Érdemes előre leszögezni, hogy a rendeletek egyáltalán nem egységesek, éppen ezért nagyon fontos, hogy mielőtt ki szeretnénk vágni egy fát, tájékozódjunk a helyi önkormányzatnál, tudjuk meg a lakóhelyünkön érvényes szabályozásokat. Érdemes azt is elmondanom, mielőtt bárki bárkit támadna, hogy a rendeleteknek nem az a céljuk, hogy minél több bírság legyen kiszabva, hanem egyértelműen az, hogy megóvják a környezetet a meggondolatlan, ok nélküli pusztítástól. 

Az 1970. június 21-én kelt 21. számú Kormányrendelet, a 346/2008. (XII. 30.) Kormányrendelet, illetve a helyi önkormányzati rendeletek szabályozzák a fakivágások tevékenységét – ezek magukba foglalják a fásszárú növények védelmét, kivágását, valamint pótlását. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb helyen a fák kivágásához engedély szükséges, még saját telken belül is!

Néhány példa, ezen fák kivágásához mindenképp szükséges engedélyt kérni: diófa, törökmogyorófa, mandulafa, akácfa, juharfa, hársfa, ostorfa, bálványfa, fenyőfélék, díszgyümölcsök stb. Fakivágás esetén kérelmet kell benyújtanunk az Igazgatási és Ügyfélszolgálati Irodába, a kivágott fákat pedig az ÖK. rendelet 8.-9. §-a alapján meghatározott mennyiségű fa telepítésével, vagy fapótlási díj megfizetésével kell pótolni.  

A fák kivágásának általános szabályai

Van pár szabály, amit általánosságban elmondhatunk, ez minden településnél igaz. Eszerint már a tíz centiméternél nagyobb törzsátmérővel rendelkező fák kivágásához engedélyt kell kérnünk. Nem kell viszont engedélyt kérnünk gyümölcsfák esetében, ha a fa törzsátmérője nem éri el a húsz centimétert. Tehát: magánterületen belül 10 centiméternél vastagabb fák esetében (kivéve gyümölcsfák), és 20 centiméternél vastagabb gyümölcsfák esetében engedélyt kell kérnünk a kivágáshoz. Ezzel viszont még egyáltalán nincs vége, a következő oldalon további hasznos információk várnak, érdemes lapozni egyet! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2020-06-05

Tudtad, hogy a parlament betiltotta az égetést egész Magyarországon?

Avarégetés betiltása, végre valahára betiltották az avarégetést Magyarország egész területén. Cikkünkben elmondjuk, mikortól lesz tilos Magyarországon az avarégetés.

2020-05-26

Amire senki sem gondol – Sokat ártunk a környezetnek a ház körüli gyeppel!

A gyep káros hatásaira szinte senki sem gondol, pedig ha hiszitek, ha nem, rendkívül káros lehet környezetünkre a szépen művelt gyep, erről fogok beszélni most nektek!

2020-10-14

Használd a természet erejét - Az esővízgyűjtés művészete

Víz hiányában a növényeink illetve gyepünk hamar száradásnak indul, és lehet, hogy mikor eljutnánk oda, hogy orvosoljuk azt már késő. Így folyamatosan kell biztosítanunk a megfelelő mennyiségű vizet növényünk és gyepünk számára.

2020-12-07

Mégsem változik semmi – Továbbra is lehet égetni a kerti hulladékot…

A nyáron arról írtunk, hogy döntött a parlament, végre betiltják az avarégetést az egész ország területén. A rendkívül káros égetés januártól szűnt volna meg, most viszont úgy néz ki, mégsem lesz vége a környezetszennyezések…

2021-01-22

Termeszd meg az egészséged, csírázó magvakkal

A csírázó magvak rendkívül egészséges, és tápanyaggazdag elemei lehetnek táplálkozásodnak. Gondozásuk egyszerű, fogyasztásuk recepteidet változatossá teheti.

2021-01-18

Mit esznek a madarakat télen (és hogyan segíthetsz nekik)?

A madaraknak télen is élelemre van szükségük, hogy átvészelhessék a fagyos időket. Nézd meg, hogy mit esznek ilyenkor, és hogy hogyan segíthetsz nekik!

2021-01-21

A sárgarépa jótékony hatásai egészségünk szempontjából

A sárgarépa sokoldalú, évelő növény. Karotin-, és vitamintartalma is magas, mellyel hozzájárul egészségünk javításához. Ezen kívül számos jótékony hatása van.

2020-06-27

Erdők-mezők gyümölcsei - Az erdei és az indiai szamóca bemutatása

Az erdei szamóca és az indiai szamóca megtalálhatók az erdőkben és a mezőkben, az emberek többsége mégsem ismeri őket annyira. Mostani cikkemben mindent elmondok erről a két szamócafajtáról!

További cikkek ebben a témában


homozigóta

olyan diploid (diploid sejt) vagy haploid (haploid sejt) egyed, amelynek génállománya a vizsgált... Tovább

kényszervágás

az elhullástól előreláthatóan menthetetlen (sérült v. beteg) állat elvéreztetése abból a... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Környezetgazdálkodás Környezetvédelem