Ehető gyomnövényeink I. rész - -így fogyaszd a gyomokat!

hirdetes

Ehető gyomnövényeink I. rész

FO

Ahogy a könyvet sem szabad megítélni a borítója alapján, úgy nem kell minden gyomnövényünket sem rossznak és haszontalannak kikiáltani. Vannak köztük olyanok, ami nagy szolgálatot tettek már nekünk a múltban azzal, hogy el lehetett őket fogyasztani. Ismerd meg Magyarország ehető gyomnövényeit te is 2 részes cikksorozatunkban!

Ehető gyomnövényeink I. rész - Lássuk, mit hagytunk ki eddig!

Hazánk növényvilága az éghajlati és domborzati adottságoknak köszönhetően rendkívül. Ezt persze mi, akik itt élünk, kevésbé érzékeljük, hiszen nap mint nap látjuk ezeket és már megszoktuk a jelenlétüket. Ebből kifolyólag viszont kevésbé értékeljük ezeket a fantasztikus növényeket, sőt, van egy csomó, amit anélkül bélyegzünk haszontalannak, hogy tisztában lennénk valódi hasznuknak. Pedig volt idő, amikor az emberek jobban rá voltak szorulva a természetben előforduló ehető növények ismeretére, és használatára, mit gondolnánk. A háborúk idején, vagy szűkösebb időben sokan sokféle vadnövényt és ezekből készült ételt fogyasztottak, amik mára már leginkább a feledés homályába merültek. Napjainkban viszont ezeknek már csak töredékével találkozhatunk a boltok polcain. Ilyen például a bodza, a som, vagy a csipkebogyó. Most viszont megmutatjuk a többit is, lássuk a cikksorozat első részét, és az ehető gyomnövényeket!

hirdetes

Fehér és Vöröshere (Trifolium repens, Trifolium pratense)

 

A három részre tagolt, jellegzetes levelű növények felhasznála azonos. A leveleket virágzás előtt kell begyűjteni, és főzelékek, saláták alapanyagaként szolgálnak. A virágaikkal szinte bármilyen ételt díszíthetünk, mivel az a része is ehető. Ha kiszárítjuk és megőröljük a virágát és a termését, akkor fűszerként is használhatjuk. Liszthez keverve kenyérsütéshez is ideális, valmint rizs, vagy krumpli köretünk tetejére is szórhatjuk. Az enyhén vanília illatú szárított levélőrleménnyel még süteményeket is ízesíthetünk.

hirdetes

Gyermekláncfű (Taraxacum officinale)

Ezt a növényt mindenki jól ismeri: húsos gyöktörzsű, fehér tejnedvű szépség, amiből több koszorút fűztünk már, mint ahányszor megettük volna. Bolygatott termőhelyeken, gyomtársulásokban a leggyakoribb, és a növény minden része nyersen is fogyasztható! Virágzás előtt gyökerét ha megfőzzük, akkor salátáink alkotóelem lehet, míg fiatal levelei (amíg meg nem keserednek) nyersen is használhatók erre a célra. Gondoltad volna, hogy virágszirmaival ecetet ízesítenek? Ha a magjait elvetjük, akkor pedig rövid idő alatt zsenge levelekhez is juthatunk.
 

Lapozz a többi ehető növényért!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2021-06-18

A fákat körülölelő növény – ismerd meg a kerti sarkantyúkát

A kerti sarkantyúka népszerű gyógynövény, mely piros vagy narancssárgás szépségével könnyedén körülöleli a fákat, növényeket. Most ismerd meg őt Te is!

2021-06-12

Mire érdemes odafigyelni egy sziklakert kialakításakor? Most segítünk!

Szeretnél Te is egy sziklakertet udvarodba, kertedbe, de nem tudod, hogyan kezdj neki? Mostani cikkünkben mindent összegyűjtöttünk, amire érdemes odafigyelned!

2019-05-10

Amiről még sehol sem olvashattál - Ilyen talajhőmérsékletet kell biztosítanod növényeid számára

A talajhőmérséklet rendkívül nagy szerepet játszik a növények fejlődésében, cikkünkben éppen ezért most megtudhattok mindent az ideális talajhőmérsékletről!

2021-01-12

Komposztálás kávézaccal – használt kávé a kertészkedéshez

Gondoltad volna, hogy a kávézacc, amit általában csak kidobunk a szemétbe, kiválóan felhasználható a kertészkedésben? Olvass tovább, és többet nem dobod ki!

2020-10-23

A talajjavítás és talajcsere fontossága

Amikor a talaj tulajdonságait vizsgáljuk, akkor elsősorban a szerkezetét, a levegő és vízgazdálkodását, és a tápanyagszintet nézzük meg, majd eszerint vonjuk le a következtetéseket.

2021-03-13

5 dolog, amiről azt hitted nem komposztálható, pedig mégis!

Aki egy ideje már komposztál, annak kialakult a saját listája, miket dobhat komposztjára és miket nem. Most nézzünk 5 dolgot, mely meglepő, de komposztálható!

2020-01-07

A nagy magvetési kisokos – Avagy mikor és hogyan vessük a különböző magokat

Magvetési kisokos mindenkinek, most mindent elmondunk nektek a magvetésről, a magvetés idejéről, a magvetés módjáról. Tartsatok velünk és tudhatok meg mindent a magvetésről!

2021-06-14

Bemutatkozik a sétányrózsa – ismerjétek meg Ti is a pillangók kedvencét

A sétányrózsa a pillangók és a méhek egyik kedvenc virága. Neve rendkívül beszédes, ugyanis megfelelő gondozással gyorsan képes terjedni. Ismerjétek meg Ti is!

További cikkek ebben a témában


fajtajelleg megítélése szarvasmarhán

a szarvasmarhák —>fajtajellegének megítélése — hasonlóan más háziállatok... Tovább

takarmányretek (Raphanussativus L.)

->keresztes-virágúak családjába tartozó, már az ókorban kedvelt étkezési retek egyik... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek kert Talajművelés