A bundásbogarak kártétele, védekezési módok

Végzetes károkat okoznak a bundásbogarak – Így védekezz ellenük!

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Ezt tedd a bundásbogarak ellen

Védekezési módok a bundásbogarak ellen

Sajnos a bundásbogarak kártételének időpontja nagyban megnehezíti az ellenük való védekezést. Azt érdemes tudni, hogy a bundásbogarak a virágokat szeretik, ezeket fogyasztják, tehát kizárólag a virágzás időszakában jelennek meg. És éppen ez jelenti a nehézséget, mivel a virágzó kultúrákban szem előtt kell tartanunk a megporzó rovarok biztonságát is, szóval csak olyan készítmény jöhet szóba, amely nem veszélyes a méhekre. Azt is fontos tudnunk, hogy a bundásbogarak elsősorban a meleg, napsütéses órákban tűnnek fel, borúsabb időben, és éjszakára a talaj közelébe húzódnak, növénymaradványok, illetve rögök között bújnak meg. 

Hatásos védekezési módok a bundásbogarak ellen

Bundásbogarak esetében is nagyon fontos a megelőzés! Azt javasoljuk, hogy legyen benne a növényben a permetezőszer már virágzás idején, mivel virágzáskor már nem permetezhetünk mindenféle szerrel. Ha elmulasztottuk a lemosó permetezést, akkor mindenképpen olyan szert használjunk, ami méhkímélő. Azt azonban el kell mondanom, hogy a hatékonyság ilyen esetben már nem garantált. Sokkal inkább a vegyszermentes védekezést kell előnyben részesíteni! 

Vegyszermentes védekezés a bundásbogarak ellen

Azt kell elérnünk, hogy minél kevesebb kifejlett bogár tudjon behúzódni a talajrepedésekbe hidegebb időben, ha ezt meg tudjuk oldani, akkor a bogarak más helyet fognak keresni, és továbbállnak a kertünkből. Ezt mulcsozással is el tudjuk érni, a mulcs segít abban, hogy gyérítsük az állományt – ezt azonban már ősszel meg kell tennünk! 

Ha ősszel nem tettünk meg semmit, akkor tavasszal kell cselekednünk. Ha észrevesszük a bundásbogarakat, akkor gyűjtsük őket össze. Használhatunk csalomoncsapdákat, viszont ezek nemcsak a bundásbogarakat fogják meg, hanem a többi bogarat is, ráadásul 3-4 hét elteltével már nem fejti ki a megfelelő hatást.

A gyűjtéshez használjunk kékszínű vizes csapdát, kékszínű vödröt, tálat, ebbe tegyünk vizet. A bundásbogarak imádják a kék színt, vonzza őket, a vízben pedig nem képesek túlélnek, megfulladnak. A vízbe tehetünk még ánizsteát, vagy narancsolajat, ezek fokozzák a csali hatását. Remélem, hogy sikeresen veszitek fel a harcot ti is a bundásbogarakkal, és bízunk abban is, hogy tanácsaink sokat segítenek ebben! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-18

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, de ezeket a tanácsokat tartsd be!

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

2024-04-16

Soha nem fogod elhinni, hogy mennyi uborkát lehet termeszteni ezzel a trükkel!

Fedezd fel az uborka termesztés trükkjeit, amellyel bőséges termést érhetsz el! Tanulj a vetéstől a kiültetésen át a gondozásig és a kártevők elleni védekezésig.

2024-04-16

Ez az 5 legjobb fűszernövény, ami elriasztja a kártevőket

Ültessünk fűszernövényeket a kertünkbe, és űzzük el a kártevőket vegyszerek nélkül! Vegyszermentes kártevőriasztás a kertben: ízletes fűszernövényekkel! I

2024-04-16

Kezdő kertészeknek is - 3 zöldség, ami garantáltan sikerül

Kertészkedni szeretnél, de nem tudod, hol kezd? Fedezd fel a 3 ideális zöldséget kezdőknek! Gyorsan növőek, ízletesek és minimális erőfeszítéssel termeszthetők.

2024-04-16

Egy kertész szerint ezt kell tenned, ha a paradicsom palántád lábszáras lett

Sokatok már nevelgetni a paradicsom palántáit és észrevehetitek, hogy lábszáras lehet néhány növény, de van rág megoldás, kövessétek ezeket a tippeket ti is!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

táj

a földrajzi viszonyok (domborzat, geológiai, talaj- és vízviszonyok), az éghajlat, az... Tovább

terasz

A domboldalakona szintvonallal lehetőleg párhuzamosan kialakított sík terület.Rajta növ.... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek Házi kert