Minden, amit tudni kell az aranyesőről

Röviden az aranyesőről

Az aranyeső (Laburnum) a hüvelyesek rendjéhez, ezen belül a pillangósvirágúak családjához tartozó nemzetség. Magyar nevét aranysárga, lecsüngő fürtvirágzatáról kapta. Két faj tartozik ide, a havasi aranyeső (Laburnum alpinum) és a közönséges aranyeső (Laburnum anagyroides). Kerti növényként általában az ezek keresztezésével kapott hibridet, a hosszúfürtű aranyesőt (Laburnum × watereri) ültetik, amely gyakran meddő. Ez utóbbi leggyakoribb fatája a 'Vossii', virágzata az 50 cm-t is meghaladja.

Európa déli területein őshonosak, Franciaországtól a Balkán-félszigetig. Egyes botanikusok ide sorolnak egy harmadik fajt, a Laburnum caramanicum-ot, de ezt a Délkelet-Európában és Kis-Ázsiában élő növényt általában a zanótokhoz (Cytisus) közelebb álló Podocytisus nemzetségbe sorolják.

Általában 3-5 m magas cserje vagy kisebb fák, hármasan összetett levelekkel, hosszú lecsüngő sárga fürtvirágzatokkal. Terméseik hüvelytermések. Az aranyeső fajok minden része, de különösen a termésük erősen mérgező alkaloidokat tartalmaz!

Az aranyeső gondozása

Az aranyeső azon ritka növények közé tartozik, melyek teljesen fagytűrőek, így télen nem igényel nagy odafigyelést. Szereti a napos helyeket, és a jó vízáteresztő képességgel rendelkező, semleges vagy lúgos kémhatású talajt. Alakító metszést igényel csupán, akkor sem áll meg a fejlődésben, hogyha nem metsszük meg, csak nagyon elterjed.

Közepes vízigényű, a szárazabb időszakokban is jól érzi magát. Az aranyesőt nevelhetjük faként is, ebben az esetben távolítsuk el a vadhajtásokat mindig. Az erős visszavágást nem igazán kedveli, magassága átlagosan 3-5 méter között változik.

Az aranyeső szaporítása

Az aranyeső legeredményesebben magvetéssel szaporítható. Szedjük fel az érett magokat, majd ősszel vessük el ezeket enyhén nyirkos talajkeverékbe. Télen a cserepet nem kell bevinnünk, nyugodtan hagyjuk kint a szabadban, védett helyen, mert a téli csapadék és a hideg szükséges a csirázás gátló anyagok lebomlásához.