Hihetetlenül érdekesek ezek az állatok, egy része természetesen, más része viszont emberi beavatkozás által jött létre. Olyan élőlények, melyekről még nem biztos, hogy hallottál.
Elképesztő, hogy miket tud produkálni a természet sokszor, néha azonban az emberek sem képesek megálnni, hogy belepiszkáljanak a természetes génekbe. A következő állatok mindegyike keverék, nagyon érdekesek, érdemes megnézni őket.
Zebroid
Lumpkin megyében született egy szamár-zebra keverék, minden emberi beavatkozás nélkül. A csikó mindkét faj jellegzetességeit magán viseli: anyja szamárkanca, apja zebracsődör. Bár a természetben is előfordul a fajok keveredése, ez legtöbbször emberi beavatkozás révén, mesterséges megtermékenyítéssel történik. A legutolsó vadon élő zebroidot negyven évvel ezelőtt látták. Mount Kenyában rendszeresen kereszteztek zebrákat lovakkal, a született csikókat pedig turista látványosságnak szánták. A zebroid kifejezés a zebrák keverékeire vonatkozik.
Szavanna
A Szavanna egy afrikai vadmacska, a Serval, és egy háziasított macska keresztezéséből születik. Általában egzotikus házimacskával kereszteznek, mint a Bengáli, a Keleti rövidszőrű (Oriental Shorthair), egyiptomi Mau, vagy a Serengeti. A különleges utódok „óriási” házimacskák, felnőtt korukra akár 20-22 kg-osak is lehetnek.
Grizzly jegesmedve
Habár a szakértők szerint a grizzly medvék és a jegesmedvék, mind a szabadban, mind pedig fogságban elhatárolják magukat egymástól, érdekes, hogy a kanadai sarkvidéken több olyan grizzly jegesmedvére találtak, melyek a DNS vizsgálatok szerint e két medvefaj közös utódja. Az, hogy a grizzly jegesmedve hibrid létrejött, a tudósok szerint arra enged következtetni, hogy a jegesmedvék kénytelenek délebbre vándorolni a víz és jég birodalmából a sarki jégsapkák olvadása miatt.
Wolphin
Egy másik hibridfaj, ami1985-ben született meg, egy nőstény palackorrú delfin és egy hím gyilkos bálna keveredéséből, a Hawaii tengeri vadasparkban. 2005-ben a wolphin saját utódnak adott életet.
Leopon
A leopon a leopárd és az oroszlán hibridje. Bár manapság nem létezik, régen japán és európai állatkertekben gyakran tenyésztették.
Láma-teve utódok
Ez a hibrid állat, egy láma és egy teve gyermeke. Szőrzete egységesen rozsdabarna. Jellemző bélyege az orrán látható fekete sáv és a fekete sávok a lábain. Korábban a mértéktelen vadászat miatt majdnem kihalt, de az Afrika déli részén levő vadrezervátumokban és magánfarmokon élő néhány túlélő egyed aktív védelmével sikerült a fajt megmenteni. Mára elég gyakori fajjá vált ismét.
Beefalo
A beefalo az amerikai bölény (buffalo) és szarvasmarha keveréke. A tizenkilencedik században láttak először vadon élő beefalot, manapság a húsáért tenyésztik.
Liger
A tigris és az oroszlán a vadonban csak nagyon ritkán keveredik, a kölykök legnagyobb része pedig elpusztul. Jelenleg két liger él a Miami Jungle Island Theme Park-ban. A liger külsőre leginkább az oroszlánra hasonlít, bár sörénye nincs és a tigrisre is emlékeztet. A bundájuk lehet teljesen csíkos, de az is előfordulhat, hogy egyáltalán nincsenek csíkjaik. A liger apja oroszlán, anyja tigris. Fordított esetben a hibrid sarj neve tigon.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.