A napraforgó hazánk növénytermesztési struktúrájában egyre kiemeltebb szerephez jut. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a növény alkalmazkodóképessége kiváló, ezáltal a gyengébb adottságú területeken is eredményesen termeszthető. Mindemellett termesztése kevés speciális gépet igényel, az utóbbi években újra növekvő termésbiztonság kiszámíthatóbbá és tervezhetőbbé teszi e növényt.
Egyik legfontosabb szempont a napraforgó védelme esetében
Népszerűségét jól jelzi, hogy az elmúlt 4 évben a vetésterület nem csökkent 470.000 ha alá, ugyanakkor a termésátlag országos szinten meghaladta a 2,0 t/ha-t, ezzel az eredménnyel ismét Európa elitjébe kerültünk, az elmúlt két évben a jelentősebb napraforgó termesztő országok sorában az 1-2. helyet foglaltuk el a termésátlag tekintetében.
A napraforgó betegségei – a napraforgó védelme
A napraforgó betegségei a termésbiztonság legmeghatározóbb tényezői egyes évjáratokban. Évente kisebb-nagyobb károkat okozva megjelenik az állományokban az alternáriás levél- és szárfoltosság, illetve egyre súlyosabb károkat okoz az utóbbi években a hamuszürke szárkorhadás is, mely elsősorban aszályos években lép fel. A szürkepenészes szár- és tányérrothadás csapadékos években jelentkezik elsősorban. A szárfoltosságok közül a fekete vagy fómás szárfoltosság az utóbbi években állandóan fellép az állományokban és változó mértékben károsít.
A fehérpenészes szár- és tányérrothadás hazánkban közönséges kórokozó, termesztett kétszikű növényeink többségén előfordul és károsít. A napraforgónál kiemelt jelentőségű ez a betegség, mivel a legnagyobb károkat ebben a kultúrában okozhatja. Jelentőségét tovább növeli, hogy az ellene való védekezés nem egyszerű, leginkább a megfelelő vetésváltással történő megelőzés vezethet eredményre. Azonban nem csak a napraforgó önmaga utáni legalább 5 éves vetési tilalmát kell betartani, hanem ebben az időszakban a fehérpenész és szürkepenész egyéb gazdanövényei (pl. repce, burgonya) sem kerülhetnek ugyanarra a táblára. A fertőzött tányér rostjaira esik szét (1. kép), a talajra hull a kórokozó kitartó képleteivel együtt, melyek 5 évig megőrzik fertőzőképességüket.
A 2005-2006. évek jól bizonyították ezen kórokozó veszélyességét, az augusztusi időszakban látványos károkat okozott a napraforgó állományokban. Így az idei évben is – a nagy mennyiségben visszamaradt fertőzési forrásnak köszönhetően – fel kell készülni a tányérbetegségek elleni védelemre, melyet a légi kijuttatás mellett hidas traktorral is jó minőségben lehet kivitelezni. A tányérbetegségek kialakulásában döntő fontosságú az augusztusi időszak csapadékossága, illetve a hibridek fogékonysága között is különbségek vannak. A kórokozó elleni védekezésben a készítményeket úgy kell megválasztani, hogy felszívódóak legyenek, lehetőleg minél hosszabb hatástartamúak és a tányérbetegségek mellett a szárbetegségek ellen is bizonyos mértékű védettséget adjanak.
A kijuttatás időpontjának megválasztásánál fontos szempont, hogy virágzás kezdetétől kijuttathatók ezek a készítmények, lehetőleg a virágzás első felében juttassuk ki. Kijuttatástechnikai szempontból fontos, hogy megfelelő lémennyiséggel permetezzünk, apró cseppekkel a kedvező fedettség és a minél hatékonyabb felszívódás érdekében.
Igen rövid idő alatt a napraforgó egyik legjelentősebb kórokozó szervezetévé vált a „klasszikus” kórokozók mellett a diaportés szárfoltosság és -korhadás. Az általa okozott tünetek nagymértékben jelentkeznek a terméseredményekben, hiszen az asszimiláló-felület csökkentése, a szállítószövetek károsítása mellett a szilárdító szövetek pusztulása nyomán a szár eltörik, a tányér betakaríthatatlanná válik (2. kép). E kórokozó 1999 óta jelentősebb károkat csak elszórtan okozott, azonban már 2005-ben is egyre nagyobb mértékben ütötte fel fejét.
A kórokozó potenciális veszélyessége miatt fel kell készülni az ellene való védekezésre, melyben nagy szerephez jut az előrejelzésre alapozott megelőző védekezés, amit szántóföldi géppel, a napraforgó jelentős károsítása nélkül is el lehet végezni addig, amíg az erőgép a növényt nem töri.
A napraforgó egyik leggyakoribb betegsége volt a napraforgó peronoszpóra, amely súlyos károkat okoz. Hazánkban a hibridek kórokozóval szembeni rezisztenciája megfelelő, azonban az ilyen irányú nemesítést nehezíti, hogy a kórokozó folyamatosan újabb rasszokat képez. Az első tünetek már csírakorban jelentkeznek, a sziklevelek színén sárgulás, a fonákon kékesszürke vagy piszkosfehér penészgyep jelenik meg.
Lapozz, hogy még többet megtudj a napraforgó védelméről!
Forrás: Agrárágazat
