Gyomírtás helyett használd ki jótékony hatásait - ismerd meg a tyúkhúrt

Gyomirtás helyett inkább használjuk fel – ismerd meg a tyúkhúrt

TK, SFV
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Tyúkhúr

A tyúkhúrt könnyedén fel lehet ismerni. Vékony, karógyökérrel rendelkezik, szára lágy, levelei átellenesen helyezkednek el rajta – ezek közül felsőbb darabjai kisebbek, kerekebbek, alsó levelei pedig nyéllel csatlakoznak a növény szárához, már kihegyezettek, tojásdadok. Amennyiben virágzik, a tyúkhúr fehér szirmokat hoz – ez az az ismertetőjegye, ami által könnyedén képesek lehetünk megkülönböztetni más, hasonló, de ugyanolyan gyakori gyomnövényektől.


A tyúkhúr fogyasztásra is alkalmas


A tyúkhúr egyáltalán nem mérgező, mint már említettem, mind állati, mind emberi fogyasztásra is alkalmas. Ugyanakkor, mivel magas szaponintartalommal rendelkezik, egyes állatoknál hasmenést, hányást idézhet elő, amennyiben túlzott mértékben kerül fogyasztásra.


Remek saláta alapanyag, ugyanis friss, zöld, roppanós hajtásai kellemes, üdítő ízt képesek ételünknek kölcsönözni. Amennyiben frissen szedjük össze, egyszerűen csak mossuk meg, majd daraboljuk bele vegyes salátánkba – akár virágostul, szárastul, levelestül. Érdemes fokozottan figyelnünk ugyanakkor arra, hogy mint már említettem, sok helyen vegyszerekkel írtják – ezeket érdemes elkerülnünk, ugyanis ezek rendkívül károsak lehetnek szervezetünk számára. Amennyiben szeretnénk tárolni, akkor elsősorban szárítsuk ki magát a növényt, majd porrá zúzva raktározzuk azt el. 


Azok, akik vegetáriánus étrendet követnek előszeretettel szórhatják a növény elraktározott porát akár vajaskenyérre is, ezzel feldobva reggelijüket.


Mindemellett teákat, cseppeket, étrendkiegészítőket, valamint kenőcsöt is készítenek a már említett növényből.


Ennek oka, hogy a tyúkhúr rendkívül gazdag mind A-, mind C-vitaminban, de magnéziumban, foszforban, illetve kvarcban is bővelkedik. Vese-, májtisztító hatást tulajdonít neki a népi gyógyászat – gyakran adják emellett gyengélkedő betegeknek is, akár nyersen, akár csepp, akár tea formájában.


Képes csökkenteni a vér koleszterinszintjét, de alkalmazható köhögés csillapítására, valamint különféle emésztőrendszeri megbetegedések is kezelhetőek segítségével. Borogatás formájában sebeink gyorsabban gyógyulnak tőle, illetve fogyókúránk kapcsán is rendkívül hasznos lehet.
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-18

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, de ezeket a tanácsokat tartsd be!

2024-04-16

Kezdő kertészeknek is - 3 zöldség, ami garantáltan sikerül

Kertészkedni szeretnél, de nem tudod, hol kezd? Fedezd fel a 3 ideális zöldséget kezdőknek! Gyorsan növőek, ízletesek és minimális erőfeszítéssel termeszthetők.

2024-04-16

Egy kertész szerint ezt kell tenned, ha a paradicsom palántád lábszáras lett

Sokatok már nevelgetni a paradicsom palántáit és észrevehetitek, hogy lábszáras lehet néhány növény, de van rág megoldás, kövessétek ezeket a tippeket ti is!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-15

Ültesd el együtt a hagymát és a répát, elmondom miért

A hagyma és a répa remek társnövényei egymásnak, elmondom nektek miért érdemes őket egymás mellé ültetni a kertben. Ezek után biztos ti is így fogjátok csinálni!

2024-04-16

Titkos trükk a hagyma örök életéhez: Soha többé nem kell magot venned!

Fedezd fel a titkos trükköt, amellyel örökké életben tarthatod a hagymát! Soha többé nem kell hagymát vásárolnod a boltban vagy magról újrakezdened a folyamatot!

2024-04-10

Áprilisban indulhat a pázsitfelújítás, ezekkel a lépésekkel

Indítsuk el a pázsitfelújítást ezekkel a lépésekkel, hiszen áprilisban végre eljött az ideje ezeknek a teendőknek. Kövessétek kertészünk szuper tanácsait ti is!

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

55/2006. (VII. 27.) FVM rendelet

a termõföldre vonatkozó elõvásárlási és elõhaszonbérleti jog gyakorlásával összefüggõ... Tovább

gyomorfekély

legtöbbször akkor alakul ki, ha a gyomor károsodott nyálkahártyáját, később a gyomor... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek kert Kertészet