A koronavírus-járvány nem jó, és mindenki örülne, ha minél hamarabb vége lenne annak a rémálomnak, amibe belecsöppentünk. Viszont jó lenne, ha tanulnánk belőle, és ha a végére érnénk, akkor másképpen élnénk tovább az életünket – nézzük, milyen elképesztő változást hozott a Földre a koronavírus-járvány!
Rengeteg ember életét keseríti meg a január óta tomboló koronavírus-járvány, és sajnos még nagyon messze van a vége. A híradások tele vannak a rosszabbnál rosszabb hírekkel, éppen ezért én most más irányból szeretném megközelíteni a járványt, nézzük meg, milyen pozitív változás jött létre a Földön.
Csökkent a szén-monoxid kibocsátás
A légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációja szinte sosem látott mértékben csökkent az utóbbi időben a világ bizonyos régiói felett – ez pedig a koronavírus-járvány miatti intézkedéseknek köszönhető. Elsősorban az autókból származó szén-monoxidkibocsátás csökkent, New Yorkban például 50 százalékkal. Ez azért van, mert az emberek nem igazán mozdulnak ki, így jelentősen csökkent a felesleges gépkocsihasználat. New Yorkban a kutatók azt is megállapították, hogy 8-10 százalékkal csökkent a szén-dioxid légköri koncentrációja a város felett, de a metán esetében is csökkentést mértek.
Most mérhetik a legalacsonyabb szintet
Szakemberek becslései szerint hamarosan előfordulhat, hogy a több mint tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta tapasztalt legalacsonyabb szén-dioxid szintet mérhetünk. Ha Kínát nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy 25 százalékkal csökkent a szén-dioxidkibocsátás és az energiafelhasználás február két hetében, ezzel van rá esély, hogy 1 százalékkal visszaesik az ázsiai ország éves szén-dioxid emissziója.
Szinte sosem volt ilyen tiszta a Föld
Túlzás nélkül lehet állítani, hogy Földünk egyre inkább tisztul. Legjobb példa erre a kijelentésre Peking, ahol olyan szinten volt megszokott a szmog, hogy mindenki maszkban járt-kelt minden nap, még az épületeket sem lehetett látni sokszor a szmog miatt. Most az a helyzet, hogy Peking kitisztult, újra lehet levegőt venni. Bízunk abban, hogy ha vége lesz a járványnak, akkor nem fog minden visszatérni a régi kerékvágásba, ideje lenne, ha jobban vigyáznánk a környezetünkre. Sajnos a kutatók azon a véleményen vannak, hogy a járvány elültével ismét meg fog emelkedni a káros anyagok szintje, ráadásul drasztikus mértékben. Megjegyzem: mindenki tehet azért, hogy szebb világban éljünk, minden ember számít!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.