Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.
Bevezetés
A tájökológiai kutatások alapvetõ célja az alapstruktúrák (pl. genetikus tájtípus, tájhasználati típusok) feltárása a társadalmi hasznosítás lehetõségeinek meghatározása céljából. A tájak különbözõségei a szerkezethez kötõdõ funkcionális különbségeket tükrözik. A szerkezet változásait a mûködés megváltozása követi és fordítva. A tájszerkezet vizsgálatokhoz a kutatók többsége a környezeti problémák megoldási javaslatainak kidolgozása
során jutott el (OLSCHOWY 1979, MAROSI 1980, MIKLÓS 1984). A táj térben és idôben változik, sokszínû, szerkezeti elemei fragmentálttá teszik. A táj mozaikos mintázatában a tájfoltok viszonylag homogén elemek. Természetes körülmények között a növénytársulások és állatok populációi alkotnak foltokat, azonban
az antropogén tevékenység emellett igen sok fél-természetes és mesterséges foltot hozott létre. Az ökotonok választják el egymástól az antropogén hatás alatt álló és természetes foltokat, s egyidejûleg szegélyhatásuk révén kiegyenlítõ szerepet töltenek be a foltdinamikában. Ez a szegélyhatás a tájökológiai tervezésnek (pl. puffer zónák kijelölése) fontos elemét képezi (KEVEINÉ BÁRÁNY 2000). A tájfoltok háromdimenziós rendszere mindenütt jelen van a tájban, és idõben változik. Osztályozásuk fontosságát csak az utóbbi
idõben kezdték felismerni a kutatók (FORMAN 1995). A foltdinamika feltárása a lehatárolást követõen a foltban végbemenõ változások vizsgálatával történik. A gyors változások a különbözõ hasznosítású foltok határainál mennek végbe. A tájnak az u.n. stratégiai pontjain más és más a be- (input) és kimenet (output) lehetõsége. Ezért a foltok alakjának célszerû megváltoztatása a tájtervezés egyik feladata. Azokon a foltokon, amelyeken
az ember drasztikus változásokat okozott a hasznosítás során, a szukcesszióban is lényeges változás következik be. A szukcesszió változás bármilyen folttípust kialakíthat. A foltok egymás között átjárhatók és általában növekednek. Az optimális foltdinamika kialakítása elõsegíti a természetes erõforrások megfelelõ kezelését, a fenntartható hasznosítást, a megõrzést és visszaállítást (WHITE 1994). A tájszerkezet-kutatások a különbözõ
genetikájú tájak vizsgálatánál más-más célt tûznek ki. A karsztokon a kutatás célja a tájmegõrzés.
A karsztrendszerekben végbemenõ változások okát a felszíni folyamtokban kell keresni. A felszíni jelenségek, mint pl. a talajerózió (JAKUCS 1971, ZÁMBÓ 1986), a talajoknak a karsztkorrózióban betöltött szerepe (JAKUCS 1971, ZÁMBÓ 1970, BÁRÁNYKEVEI 1987) csak az utóbbi néhány évtizedben foglalkoztatja a kutatókat. Mellõzött a
karsztos vegetáció dinamikájának hatás-vizsgálata (KEVEINÉ BÁRÁNY 1985, BÁRÁNYKEVEI és HORVÁTH 1996) és a mikrobák korróziós hatékonyságának értékelése is (JAKUCS 1980, BÁRÁNY-KEVEI 1983, DARABOS 2000). Ritkán találkozunk a karsztos területek hasznosításával és annak a karsztfolyamatokra gyakorolt hatásával foglalkozó tanulmányokkal (PFEFFER 1990, WILLIAMS 1999), s keveset foglakoznak a szakemberek
a globális klímaváltozásoknak a karsztos ökoszisztéma folyamataira gyakorolt hatásával. A karsztos tájkutatásban az utóbbi évtizedekben a környezeti tényezõk karsztra gyakorolt hatásának vizsgálata került elõtérbe. A környezeti hatások analitikus vizsgálata a karsztterületeken azért indokolt, mert a karsztos kõzetek speciális, más kõzettípusoktól eltérõ tulajdonságokkal rendelkeznek és nagyon sérülékenyek. A vízvezetõ, víztározó és vízadó képesség a karsztos kõzetek egyik legfontosabb, az ember számára kedvezõnek
minõsíthetõ tulajdonsága. Egyúttal azonban ez a legnagyobb veszélyforrás is, mivel a szennyezõ anyagok a beszivárgó vízzel hamar bejutnak a karsztvízrendszerbe, ronthatják annak minõségét, de esetenként az évmilliók alatt kialakult barlangi formakincs pusztulását is eredményezhetik. A földfelszínnek csupán 10%-án találunk karsztos kõzeteket, jelentõségük ennek ellenére igen nagy, mivel a világ lakosságának vízellátását
25%-ban karsztvízbõl oldják meg. Ez a tény már önmagában is indokolja a fokozott érzékenységû, háromdimenziós hatásfelületû karsztok sokirányú vizsgálatát.
Anyag és módszer
A karsztökológiai rendszer kutatása a klasszikus geomorfológiai módszerek (szedimentológiai analízis, morfometriai vizsgálat, stb.) mellett használja mindazokat a társtudományi módszereket, amelyek a tájökológiai alrendszerek megismeréséhez szükségesek. Ezért a klimatológia (mikroklíma mérések), talajtan (szelvény vizsgálat, frakció analízis, ionok meghatározása, nehézfémtartalom vizsgálat) és a botanika (növénytérképezés, borítási százalék meghatározása, ökológiai indikátorok szerinti vizsgálat) kutatási módszereit használtam fel a vizsgálatok során. A karsztökológiai rendszer tényezõi közül kiemelten foglalkoztam a talaj-, a mikroklíma- és a növényzet változásaival, s a vizsgálatok analitikus eredményeit a földrajzi környezetbe integrálva használtam fel.
A tájváltozás vizsgálatoknál térinformatikai módszereket is alkalmaztunk. A Bükk hegység Nagy-fennsíkján az 1992-ben készült Landsat mûhold felvételt értékeltük. A mûholdfelvételének osztályozásához az ERDAS IMAGINE 8.5 képfeldolgozó és képelemzõ szoftvert használtuk. A feldolgozás során irányított klasszifikációval (Supervised
Classification) készítettük el a tematikus térképet. Ehhez szükség volt tanulóterületek (Signature Editor) kiválasztására. Olyan területeket választottunk ki, ahol biztosak voltunk a növényfedettség milyenségében (minden egyes tanulóterületnek egyedi karakterisztikája van az egyes sávokban). Azok a pixelek (területek), amik nem esnek egybe a tanulóterületekkel, az osztályozás során az un. legkisebb távolságok (minimum distance)
módszerével kerültek osztályozásra. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált pixel a spektrumban a legközelebbi anulóterület osztályát kapja meg Számszerûsítettük az egyes vegetáció típusok területének nagyságát, százalékos arányát.
Eredmények
Napjaink karsztkutatásai a karsztok egész rendszerének a feltárását célozzák. A karsztok háromdimenziós hatásfelületén az antropogén hatások mind vertikálisan, mind horizontálisan hatnak. A kutatások ezért kiterjednek az atmo-, hidro-, pedo- és bioszféra vizsgálatokra is, mivel ezeknek a szféráknak az állapota jelentõs hatással van a karsztfejlõdésre. A karsztok ökológiai rendszere (BÁRÁNY-KEVEI 1998a, 1998b) egy olyan struktúrális és dinamikus rendszer, amelyben az abiogén elemek a kõzet, a víz, a talaj, a mikro- és makroklíma, biogén elemek a mikro- és makro-flóra, valamint az ember. A rendszer mûködését az abiogén és biogén tényezõk kölcsönhatása, illetve a kölcsönhatás során keletkezett anyag és energia forgalom biztosítja, szerkezetét az elemek vertikális és horizontális elrendezõdése szabja meg. Specifikuma a sérülékenysége, a folyamatok gyors lefutása, valamint háromdimenziós hatásfelülete.
A tájszerkezetet a karsztokon a növényzet mellett a talajfoltok alapján vizsgáltuk. A Bükk-hegység Nagy-fennsíki mintaterületén a növényzet és talajok foltossága szembetûnõ annak ellenére, hogy genetikailag itt egy homogén tájról van szó (KEVEINÉ BÁRÁNY 2000). A Bükk-hegység nagy részét – a középhegységi jellegnek megfelelõen –
mezofil bükkösök, elegyes és sziklai erdõk, valamint mészkerülõ erdõk borítják (SIMON 1992). A domináns bükkerdõkön kívül fenyõerdõk is találhatók a mintaterületen. A talajok a növényzethez hasonlóan szintén nagy változatosságban jelennek meg. Legnagyobb kiterjedésben rendzina talajokat találunk itt, de a fenyvesek alatt savanyú barna-, és podzolos barna erdõtalajok is gyakoriak, ami a talajdinamika megváltozásának
az eredménye. A Bükk-hegység erdõterületein 1514-tõl állami gazdálkodás folyt 1945-ig. 1880-ig
jelentõs volt a legeltetés és erdõirtás, az erdõk kora a fiatalabb kor irányába tolódott el. 1935-ben már törvénycikk rendelkezett az erdõkrõl, amely kimondta, hogy kerülni kell az olyan beavatkozást, amely a természetes jelleget megváltoztatja. 1945 után, az államosítást követõen túl nagy volt a kitermelés, különösen a hegység nyugati részén végvágások voltak. A 60-as évektõl a 80-as évekig a túlzott kitermelés lecsökkentette az
idõs faállományt. 1977-tõl, a Nemzeti Park megalakulását követõen a természetközeli, fenntartható erdõgazdálkodás került elõtérbe (az 1989-es tulajdonviszony változások az erdõterületek felaprózódásához vezettek, erdeinknek ma 70%-a gazdasági, 29%-a védett, 1%-a közjóléti funkciót tölt be). A fakitermelésnek biztosítania kell az erdei ökoszisztéma diverzitását és egyensúlyát. Ez a termõhely megfelelõ kiválasztását igényli. Újabb fenyõtelepítés nem lehetséges, csak a rontott erdõk felújítása történhet luc-, duglász-,
vörös- vagy jegenyefenyõ ültetéssel, amelyek kitermelését követõen az õshonos fajok telepítését kell szorgalmazni. Tarvágás csak ott alkalmazható, ahol az idõs állomány másként nem újítható fel, s a terület nagysága nem haladja meg az 5 hektárt. A vágásérettség korát a bükkösökben 100–120, a tölgyesekben 120–140 évre kell felemelni. A Bükk-hegység nyugati részén van olyan terület, ahol közel egykorúak a fák, ami azt
jelenti, hogy egy idõben érik el a vágásérettséget, s az egyensúlymegbomlás megakadályozására meg kell hosszabbítani a fák életkorát 130 évre. Ez természetesen tájesztétikai szempontból is igen fontos. Általában a gyertyános tölgyesekben 15–20, a bükkösökben 25–30 évig elhúzódik egy felújítás. Igen fontos feladat a rekreációs és üdülési funkció fenntartása.
A térinformatikai vizsgálathoz a Nagy-fennsík egy részletét választottuk ki. A Bükkhegység egészéhez képest itt viszonylag nagy területet borít füves vegetáció (14%). A mûholdfelvételen jól elkülöníthetõek a kopár felszínek (2%), amelyek leginkább a Nagymezõ területén ismerhetõk fel (ZBORAY és KEVEINÉ BÁRÁNY 2002). A terület legnagyobb részén (mintegy kétharmadán) bükkerdõ található, 35%-a idõsebb, 32%-
a fiatalabb telepítésû, elegyes állomány a terület 10%- át foglalja el. A minta-területen tájidegen fenyõerdõk (7%) keverednek a bükkerdõvel. A fenyõerdõk területi részesedése az elmúlt közel 10 évben jelentõsen változott. A 2000-es felvételeken a kitermelt fenyõerdõk területe 16,5 ha, a bükk erdõké 9,5 ha volt.
Értékelés
A terepfelvétel során a bükkösök mellett nagyszámban fordultak elõ fenyõerdõ-, illetve bükkelegyes fenyõerdõ-, gyertyános-, mészkerülõ-, és karsztbokor erdõ foltok. Ezek a társulások a sziklagyepek és kaszálórétek mellett igen változatos ökológiai viszonyokat tükröznek. A korábbi hasznosítás (erdõkitermelés, legeltetés stb.) hozta létre a mai tájfoltokat. A növényzet és a talajok elõfordulása alapján 3 folt típust különítettem el, amelyek a következõk: – degradációs stádiumban lévõ folt (karsztidegen, vagy degradált ültetett erdõk),
– kezdeti vagy iniciális stádiumban lévõ folt (irtásrétek),
– optimális stádiumban lévõ folt (tölgyesek és bükkösök).
Degradációs foltok ott találhatók, ahol fenyõerdõ foltok és fenyõ csemetekertek foglalják el a természetes növényzet helyét. Ez az erdõtípus nem felel meg a tengerszintfeletti magasságnak, vagy a kitettségnek, többnyire telepített erdõ. Leginkább ezeken a foltokon van szükség erdõ rehabilitációra. Ezek az erdõk (közöttük különbözõ nagyságú fenyves foltok) stabilak, de a talaj és a többi erdõ állapotának megtartása szempontjából
kedvezõtlenek. A cseres tölgyeseket gyakran ott találjuk, ahol az adottságok a mészkedvelõ fajok számára kedvezõek. Iniciális (azaz fejlõdésük kezdeti szakaszán lévõ) foltnak tekinthetõk a füves területek,
amelyek korábban erdõsültek voltak. Ezeknél a területeknél a szélsõséges mikroklíma akadályozza a vissza-erdõsülést. Optimális állapotot képviselnek a bükk és gyertyán foltok. Ezek megfelelnek a táj ökológiai adottságainak, s ezek képviselik a klimatikus erdõtípust is a területen. A foltok stabilak, fenntartásuk feltétlenül indokolt. A degradációs és csökkentértékû foltokra is ezt az erdõtípust kell kiterjeszteni.
Sok tényezõ befolyásolja itt a növényzet és a talajok állapotát. A kitettség differenciálja mindkettõt. A szárazságkedvelõ fajok a déli kitettségben, a nedvesebb miliõt igénylõ fajok az északi kitettségben találhatók. A déli kitettségben a melegkedvelõ tölgyesek és karsztbokor erdõk telepedtek meg. A lejtõkategóriák vonatkozásában is változatos a terület, csupán a délkeleti (mezõgazdasági mûvelés alatt álló) foltokon kicsi a lejtése a területnek.
A foltok stabilitása összefüggésben van a folt területének és kerületének arányával. Arra kell törekedni, hogy minél kisebb legyen ez az arány. Ha megvizsgáljuk a Nagyfennsíkon kiválasztott mintaterület mintázatát, megállapíthatjuk, hogy az nem túl kedvezõ, mert a tájidegen növényzet és az alattuk kialakult talajok foltjai csipkézettek, így nagy hosszúságban érintkeznek a különbözõ ökológiai állapotú foltok. Összességében megállapítható, hogy a tájszerkezet megváltozása arra utal, hogy az antropogén beavatkozás megváltoztatta az ökológiai egyensúlyt. A karsztokon a fenntartható erdõgazdálkodást kell szorgalmazni, ahol az erdõgazdaságnak az õshonos fajokat kell visszatelepíteni, mivel csak így tartható fenn a természetközeli állapot és a karsztrendszer
egyensúlya.
Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!
Forrás: Tájökológiai Lapok
