Hirdetés

Stabil árakat mutatnak a repceföldek

Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

Úgy tűnik, az utóbbi hetek csapadékosabb és hűvösebb időjárása használt a repcének. A növények megerősödtek, s az utóbbi napokban a virágzás is beindult. Akadt hely azonban, ahol ki kellett tárcsázni a vetést. Az árak viszont az idén várhatóan nem esnek a tavalyi szintre, s marad a 70-74 ezer forintos ár – olvasható a Szabd Föld Online-nak eljuttatott elemzésben, melyet a Magyar Agrárkamara készített.

Repceállomány alakulása a 2009/2010-es évben

Hirdetés
A káposztarepce vetésterülete 272 ezer hektár volt 2009 őszén, ami 6 ezer hektárral több, mint a 2009 évben betakarított vetésterület. 2009/2010-es gazdasági évben a repceállományok állapota eltérő képet mutat: ahol tavaly kora őszi csapadék előtt el tudták vetni a magot, azok a táblák időben keltek, máshol a későbbi vetés következtében, a táblák nem egységesek. Ez betudható a vetés utáni kevés csapadékmennyiségnek, mely következtében Heves megyében vontatott volt a kelés. Máshol annyira gyenge lett az állomány, hogy kitárcsázták, például Hajdu-Bihar- és Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint 10 000 hektárnyi területen.Most tavasszal összességében a repcetáblák fejlettsége jónak mondható, nem gyengítette a komoly téli fagy, csak a későn vettet repcék gyengék, ott ahol már a keléssel is gondok voltak. Így a tél során, ezek az állományok megritkultak, egyes helyeken kifagytak, illetve a belvíz következtében kipusztultak (Békés, Csongrád, Fejér megye).

Az április elejei állapotbecslés szerint a terület 43 %-a „jó”, 33% „közepes” és 24% „gyenge” fejlettségi állapotban volt. Április végére viszont sokat javult a helyzet, mert az enyhe, csapadékos időjárás kedvez a bokrosodásnak, a szárvastagodásnak, illetve a gyökérzet megerősödésének. A sok csapadéknak köszönhetően a növények sokat fejlődtek az utóbbi hetekben – áll a Magyar Agrárkamara elemzésében.

Az elmúlt hetekben tapasztalható volt a szárormányosok megjelenése a repce állományokban. Az ellenük való kezelés időben történő elvégzése alapvető fontosságú a kártétel megelőzésében, hiszen ha a fiatal lárva befúrja magát a növénybe, gyakorlatilag lehetetlen védekezni ellene. Az időjárás melegebbre fordultával meg kell kezdeni a repcefénybogár elleni védekezést is. Pillanatnyilag az látszik, hogy a kártevők elleni védekezést a virágzás során is folytatni kell, mivel több térség esetében (Békés, Csongrád, Veszprém megye) a zöldbimbós korban elvégzendő permetezéseket a kedvezőtlen időjárás megakadályozta.

A repcemag árutőzsdei ára jelenleg 77 000 forint májusi, 73 700 forint augusztusi, 74 700 forint szeptemberi és 74 000 forint novemberi szállításra, de az is megfigyelhető, hogy nagy tömegű áruforgalom nincs az árak mögött, mert az eladási és a vételi szándék nem találkozik.

Európában ebben az évben a becslések szerint 21-22 millió tonnás termés várható, a kereslet-kínálati viszonyok meglehetősen kiegyenlítettek. Emiatt egyelőre nagy árváltozásokra nem kell számítani. Az ó termés ára a francia tőzsdén jelenleg tonnánként 305 euró – 82,3 ezer forint - körül mozog májusi szállításra. Azt viszont látni kell, hogy így április végén a piac már inkább „csak” technikai, mivel ilyenkor történnek a pozíciózárások, elképzelhetők még „shortolások”. Ezt tükrözte a repce áprilisi áringadozása is, mikor néhány nap leforgása alatt 300 eurós szintről 320 euróra ugrott az ár és így hónap végére ugyancsak pár nap alatt visszaesett a májusi szállítású repce ára a 300 eurós szintre. Mindezek alapján a várható hazai árakat a mindenkori euró-forint árfolyam alakulása is jelentősen befolyásolja – hívja fel a figyelmet a kamara. Az árak várhatóan az idén sem érik el a két évvel ezelőtti csúcsot, azaz a tonnánkénti 110-115 ezer forintot, de a nyári aratáskor 73-74 ezer forint várható, azaz nem süllyed a tavalyi 50 ezer környékére .

Érdekesség, illetve piactorzító hatású lehet, hogy a legnagyobb hazai feldolgozó és felvásárló BUNGE mannheimi német gyára, mely évente 1 millió tonna repce feldolgozására volt képes, április 26-án kiégett. A tényfeltárás még zajlik, egyelőre szakemberek abból indulnak ki, hogy a gyár 3-4 hónapon belül újra indulhat, de az eddig megkötött szerződéseket (kötelezettségeket), amennyiben nem minősítik az esetet „vis majornak”, teljesíteni kell. Kérdéses, hogy az új termés betakarításáig be tud-e indulni a feldolgozó kapacitás Mannheimban.
Hirdetés

Forrás: Eu-info

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

ökológiai csoport

elvben olyan fajok —>populációi, amelyeknek adott környezeti tényezővel szembeni... Tovább

antociánok (antocianinok)

különböző növényi szervek és szövetek sejtjeinek üregében (sejtvakuólumokban)... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.