Sokan csak magyar dingónak nevezik azt a magyar kutyafajtát, ami nem hasonlít egyetlen egy más őshonos terelőkutyafajtára sem, mégis úgy dolgozik a rackák között, hogy azt csoda nézni. Ismerkedjetek meg ti is a magyar dingóval, azaz a sinkával!
A sinka a magyar terelőkutyák evolúciójában a legújabb kor képviselője, éppen ezért szokták nevezni a XXI. század magyar terelőkutyájának is. A sinka kutya legendája ötven évre nyúlik vissza, a Hortobágyhoz. Az ott pásztorok a magyar terelőkutyák standard szerinti törzskönyves tenyésztése mellett nemzedékről nemzedékre tenyésztették és szelektálták ki maguknak a saját jellemüknek leginkább megfelelő terelőkutyákat.
A tenyésztés és a szelekció során az volt a legfontosabb szempont, hogy ragaszkodjanak a fajtajegyekhez, illetve növeljék a munkateljesítményt. Ezeknek a kutyáknak a fejlődése évtizedek, és nemzedékek óta a nyilvánosságtól távol, a közérdeklődés szeme elől rejtve történik, mivel a gulyások és juhászok kultúrája zárt világ. A pásztorok cserélgették egymás között ezeket a kutyákat, illetve egymás között fedeztetve utódaikat.
Annak ellenére, hogy törzskönyv és származási papírok nem kísérték a kutyákat a jól teljesítő egyedeket nagyon is számon tartották, utódaikat olyan szemmel nézték. A kíméletlen szelekciónak eredménye képpen létrejött egy olyan homogén, jellemző fajta jegyekkel rendelkező állomány, amelynek jó híre gyorsan terjedt országszerte.
Ezért a Sinka napjainkra már kinőtte a Hortobágyot és több jelentős populáció is található az országban, melyek mindegyike a Hortobágyról eredeztethető. Nem is arról van szó, hogy külső megjelenésében a Sinka milyen fajta jegyekben különbözik a többi kutyától. Még csak nem is arról van szó, hogy mozgásban milyen sajátos jellemzői vannak. De arról sincs szó, hogy kedvtelésből alkalomszerűen művel terelés során milyen sajátosságokkal találkozhatunk a Sinka esetében.
