A repcét hazánkban elsősorban a Nyugat- és Dél-Dunántúl csapadékosabb, valamint Északkelet-Magyarország tájain termesztik nagyobb területen.
A repcét hazánkban elsősorban a Nyugat- és Dél-Dunántúl csapadékosabb, valamint Északkelet-Magyarország tájain termesztik nagyobb területen.
A szántóföldön termesztett ún. GOFR növények között az EU-ban prioritást élvez a repce is, amely olajos növényeink közül a napraforgó után a második helyet foglalja el. Termesztésének gépei alapvetően a kalászos gabonatermesztés géprendszeréből kiválaszthatóak, emellett az őszi káposztarepce az őszi kalászosok kiváló előveteménye.
A repce ágazat a kalászos gabona termeléssel társítva kisebb beruházást igényel és így az ágazatot nem terheli jelentős költség, valamint a kalászosok termesztésében is kedvezőbb lesz a költségek alakulása.
Repcetermesztés előnyei:
- kiváló őszi búza elővetemény, amely gyommentesen, időben és könnyen előkészíthető, laza formában hagyja vissza a talajt a vetéséhez,
- nem beruházás igényes, mert a gabonatermesztés gépeivel megoldható az egész folyamat,
- korán lekerülő árunövény,
- olaja keresett kozmetikai cikk,
- 1 ha repce hozamából közel 1.500 l étkezési olaj állítható elő,
- légszáraz állapotban könnyen tárolható a mag,
- 1 ha repce nektárjából 100 kg kiváló repceméz nyerhető,
- biodizelként használva, égéskor csak az a széndioxid szabadul fel, amelyet a növény a növekedése folyamán felhasznált,
- sokkal kevesebb kéndioxidot (0,04 g/kg) tartalmaz, mint az ásványi dízelolaj (< 3 g/kg),
- 1 ha repce 40 embernek 1 évre elegendő oxigént biztosít,
- megújuló energia stb.
A repce termesztése agronómiai szempontból a következő alapelveken nyugszik, melyeknek pontos betartása a termesztés sikere:
- időben, jól kiválasztott tábla és talaj előkészítés, szakszerű vetés
- a növény optimális táplálása,
- a növény időbeni védelme, (beleértve a gyomirtást is) környezetbarát módon,
- veszteségmentes betakarítás.
A talaj-előkészítés az egyik legkritikusabb pontja a repce termesztésének. Lényege, hogy kevés taposással, a vetés idejére, a felületen aprómorzsás, nyirkos, tápanyagban gazdag kertszerűen elmunkált, alul egyenletesen ülepedett, kissé tömött talaj álljon a kevés tápanyaggal rendelkező aprómagvú repce számára.
Az időjárástól, a talaj minőségétől és a termesztés színvonalától függően kell a talaj-előkészítést jó minőségben elvégezni, melynek lényege a nyári talajnedvesség megőrzése. Ezért a gabona betakarítás után azonnal kell tarlóhántást végezni és egy menetben lezárni, mert az elővetemény termesztése során kialakult kapillárisokon egy nap alatt eltűnik a „meztelenül” maradt feltalaj vize.
Tarlóhántásnak nevezzük azt a sekély (6-8, esetleg 10-14 cm mély) művelési módot, amelyre a nyár elején, illetve a nyár folyamán betakarított növények után kerül sor. A tarlóhántás lényegesen kettő illetve három talajművelési eljárást egyesít. Az első eljárással meghatározott vastagságú talajréteget lazítunk, keverünk, esetleg forgatunk. Ezután következik a második, illetve harmadik eljárás, amellyel a megművelt talajréteg felső néhány centiméteres részét porhanyítjuk vagy tömörítjük. A tarlóhántásnál tehát nem elegendő meghatározott mélységű talajréteg lazítása, keverése vagy forgatása, hanem ehhez szorosan hozzátartozik ennek elmunkálása is, amelyet lezárásnak neveznek.
Régóta ismert alapvető szabály, hogy a tarlóhántást a betakarítás után azonnal el kell végezni, és olyan eszközökkel, amelyekkel ez a talajművelési mód gyorsan, vagyis kevés időráfordítással teljesíthető.
A tarlóhántásra különböző eszközöket használhatunk. Ezek lehetnek különböző tárcsák és kultivátorok, talajmaró, hántóeke. Az elmunkálásra vagy lezárásra pedig boronákat, hengereket vagy különböző eszközkombinációkat vehetünk igénybe. Ezek közül a leggyakrabban használt eszköz a tárcsa.
A tárcsa forgó mozgást végző szerszámokkal dolgozó talajművelő eszköz. A haladási iránnyal adott szögben vontatott tárcsalevél aprítja, porhanyítja a talajt, bizonyos mértékben forgat, elvágja a növényzetet, illetve a növény- és tarlómaradványokat. Ezen kívül az ekével szemben jobb porhanyító- és keverőmunkát végez.
A tárcsás talajművelő eszközök szerkezeti felépítése egyszerű, ennek ellenére sokféleképpen csoportosíthatók. A traktor és a munkagép kapcsolata szempontjából megkülönböztetünk függesztett és vontatott kiviteleket.
Napjainkban szinte kizárólag a tárcsás boronákat használják. A tárcsatagok elrendezése alapján a következő felosztás lehetséges: egysoros szimmetrikus, egysoros aszimmetrikus, kétsoros X elrendezésű, kétsoros V elrendezésű.
A tárcsalevelek kialakítása is többféle lehet. Beszélhetünk csipkés és kúpos tárcsalevélről. A csipkés tárcsalevelet a jobb rögaprításhoz, illetve a növényi maradványok biztonságosabb elvágásához használják.
A nagy munkaszélességű tárcsás boronák merev kerettel, X vagy V elrendezésű tárcsatagokkal, hidraulikus munkahengerrel állítható, gumiabroncsozású járókerekekkel készülnek. A tárcsatagok egy vagy két helyen osztottak.
A tárcsás boronák párhuzamos kapcsolással is működtethetők. Munkájuk más talajművelő eszközökkel (pl. fogasborona) kiegészíthető, illetve a tárcsatagok egyéb talajművelő eszközökkel vagy egyéb gépekkel kombinálhatók.
Tarlóhántás végezhető még ásóboronákkal, forgóboronákkal és talajmaróval. Az ásóboronák művelőelemei általában hajlított, két végén élezett, kovácsolt acélkések, amelyek kereszt alakban, távtartók közbeiktatásával különböző hosszúságú tengelyre vannak felfűzve. A késkereszteket összefogó tengelyeket a gép keretén rögzített konzolokban csapágyazzák. A késkeresztek a haladási iránnyal szöget zárnak be, amely szög egyes típusoknál rögzített, másoknál 15-25 között található. Az ásóborona tagokat vontatva, a talajba hatoló művelőelemek a talajellenállás hatására elfordulnak, s közben a rögöket, tarlómaradványokat és gyomnövényeket elmetszve a talajfelszínt oldalirányban mozgatják, terítik. A forgás sebessége és ezáltal az aprítás-porhanyítás-keverés mértéke a haladási sebességtől függ. Intenzív munka a talajművelő eszközök szokásos sebességtartományán felül 10-14 km/h sebesség esetén érhető el. A művelőutak elrendezése alapján öt típust különböztetünk meg:
- kétsoros szimmetrikus,
- háromsoros szimmetrikus,
- négysoros asszimmetrikus,
- különleges.
A késkeresztek csak aprítást-lazítást végeznek, de nem tömörítik, nem zárják le a talajt. Ezért az ásóboronák mai modern változatain a késkereszteket tartalmazó tengelyek mögött elmunkáló-lezáró egységeket helyeznek el. Ezek az egységek egy- vagy kétsoros hengerboronák, amelyeknek a terhelése rugós vagy hidraulikus rendszerrel szabályozható.
A forgóborona lényegében nem más, mint egy kerék, amelynek kerülete mentén boronafogak találhatók. A kerék ferde elhelyezése következtében csak néhány fog érintkezik a talajjal, de ezek a talajellenállás hatására forgásba hozzák a kerekeket. A forgó keréken lévő boronafogak megfelelő kerületi sebességet elérve jó hatásfokkal aprítják, porhanyítják a talajrészecskéket, és egyengetik is a talajfelszínt. A fogóboronák művelőelemei ívben hajlított kések, amelyeket oldható csavarkötéssel rögzítettek egy, a haladási iránnyal és a függőlegessel egyaránt szöget bezáró acélkorongra.
A hajtott forgóboronák függőleges tengellyel készülő rotorok, amelyeken két boronafog található. Ezek egyenesek, hajlított formájúak, kör vagy kés keresztmetszetűek lehetnek. Az egymás mellett elhelyezett rotorok 90o szögeltéréssel forognak, tehát a fogpályák átfedhetik egymást. Hajtásukat a traktor TLT tengelyéről, rendszerint hajtóművön át fogaskerekek útján kapják. Így a rotorok helyzete egymáshoz viszonyítva állandó.
A mélyítő művelést legalább 5 héttel a várható vetés előtt, az alaptrágyák kiszórása után végezzük. Eszköze az időjárástól függően tárcsa vagy eke. Száraz időjárás esetén ne forgassuk a talajt csak indokolt esetben, ha túl kötött és tömött. A területet legalább 20-25 cm mélyen kell lazítani, esetenként altalaj mélyítő pálcával. Természetesen minden művelet után a felületet zárni kell a nedvesség megőrzésére ill. a gyommagvak kelesztésére. Ezután már csak felületi művelést kell végezni a gyomok kelésétől függően.
A vetés előtt közvetlen magágynyitás következik kombinátor + hengerrel, majd a vetés. Mindig annyi magágyat készítsünk, hogy legalább 1 nap múlva legyen elvetve.
A kombinátor függesztett vagy vontatott kivitelben készül, számos konstrukciós változata van. A kombinátor alkalmazásával teljesíthetők a jó magággyal szemben támasztott követelmények:
- a talaj megfelelő hajszálcsövessége,
- egyenletes mélységben lazított felszínréteg létrehozása,
- tömör, jó vízvezető magágy elkészítése,
- a magágyalapot befedő morzsalékos réteg létrehozása.
Nagyon fontos, hogy a lazítás mélysége egyenletes legyen. Egyenlőtlen mélységben lazított talajon a vetőgépek nem tartják pontosan a munkamélységet. A mélyebben lazított részeken megszakad a kapilláris összeköttetés a nedvesebb alsó réteggel, ami ezeken a szakaszokon hátráltatja a növények fejlődését.
A repce vetésének augusztus 20.-tól szeptember elejéig meg kell történnie. Az ország hűvösebb északi-északkeleti tájain 4-5 nappal előbb kell vetni, mint az Alföldön. Előbb kell vetni a szárazságra hajló területeken (Heves megyei területeken), hogy a nagy gyakorisággal bekövetkező augusztus végi esőktől kikeljen az állomány.
A repce vetése gabonavetőgéppel történik. A vetőmag mennyiségét meghatározza, hogy az adott fajta tulajdonságait is figyelembe véve az áttelelés után 90-120 db/m2 növény a kívánatos. A téli kipusztulásra is tekintettel ez az állomány 1,6-1,8 millió/ha csíraszámmal biztosítható. A vetőmagszükséglet 8-11 kg/ha. Ha nem megfelelő a vetőágy, ezt a mennyiséget 20%-kal növelni lehet.
A sortávolság jó vízszolgáltató és -raktározó képességű, tápanyaggal jól ellátott talajokon 12 cm. A 12 cm-es sortávolságnál jobb a növények eloszlása, egyenletesebb a tenyészterület. A gyenge adottságú talajon 24 cm sortávolságra vessünk.
A vetés mélysége a talaj kötöttségétől és nedvességétől függően 3-4 cm.
A szántóföldi növénytermesztésben a vetés az egyik olyan munkaművelet, amelynek hibáit a termesztéstechnológia további beavatkozásai során kijavítani nem lehet, ezért ezt a technológiai műveletet már előretekintve, nagy gondossággal kell elvégezni.
A vetés akkor jó, ha a vetőmag:
- megfelelően előkészített magágyba,
- az agrotechnika megkövetelte időben,
- kellő mélységben kerül,
- az optimális nedvességű és hőmérsékletű talajba.
A vetésre kedvező idő viszonylag rövid. A megfigyelések egész sora bizonyítja, hogy mind a túl korai, mind a túl késői vetés jelentős terméscsökkenést eredményez. Ez a tény a nagy teljesítményű vetőgépek alkalmazását indokolja, mert csak velük oldható meg idejében a vetés.
A gabonavetőgépek általában kétféle vetésmódra, a szórva és a sorba vetésre alkalmasak. Szórva vetéskor a talaj felszínére juttatjuk a magvakat, és utólag keverjük a talajba. A sorba vetés normál (12-15 cm) és sűrű sorú (5-7 cm) változata teszi lehetővé, hogy a magvak aránylag pontosan, az előírt mélységben helyezkedjenek el, illetve, hogy kielégíthessük az egyéb agrotechnikai követelményeket.
Napjainkban a sorba vetés terjedt el, de az energiaköltségek növekedése és a kalászos gabona vetésekor a csapadékos őszi időszak miatt előálló időhiány a gazdálkodók nagy részét arra késztette, hogy több figyelmet fordítsanak a direktvetésre. A termelői és felhasználói igények láttán a hazai piacon is megjelentek azok a direktvető gépek, amelyek a felépítésükből adódóan eltérő körülmények között is eredményesen használhatók.
A jó vetőgépnek a következő igényeknek kell eleget tennie:
1. Vetőszerkezete az adott magból szükséges, de fajtánként tág határok között változtatható mennyiség vetését tegye lehetővé.
2. Az egyes vetőszerkezetek adagolta magmennyiség között mutatkozó különbség nem haladhatja meg a valamennyi által kivetett teljes mennyiség középátlagának ±15%-át.
3. A vetőszerkezetek egyenletes adagolását nem befolyásolhatja a gép kereszt- vagy hosszirányú dőlése. A miattuk bekövetkező eltérés ±10%-nál nagyobb nem lehet.
4. A gép munkasebességének változására az adagolt mennyiségben ±5%-nál nagyobb eltérés nem mutatkozhat.
5. A csoroszlyavonószárak tegyék lehetővé a csoroszlyák függőleges mozgását, egyenletes mélységállítását, biztosítsák a sortávolság állíthatóságát, de akadályozzák meg a csoroszlyák nagyobb oldalirányú kilengését.
6. A gép egyetlen szerkezeti egysége, eleme se törje, sértse a magot.
7. Szerkezeti kialakítása tegye lehetővé a magszekrény és a vetőszerkezet könnyű, illetve gyors ürítését.
8. A gép nagy területteljesítménnyel dolgozzék.
A gabonavető gépek szerkezeti elemei
Felépítésük igen változatos. Szerkezeti kialakításuk függ az erőgéphez kapcsolódás mikéntjétől, valamint a vetési módoktól. A különféle magvak sokszor eltérő vetőszerkezetet, illetve vetőelemeket igényelnek.
Napjainkban már megjelentek a piacon és a termelésben azok a korszerű gépkombinációk, amelyek a vetés és talajelőkészítés különböző munkafolyamatait egy menetben végzik el.
A hagyományos vetőgépek függesztett vagy vontatott változatainak főbb szerkezeti részei a következők:
1. magláda
2. vetőszerkezet
3. hajtószerkezet
4. magvezető csövek
5. csoroszlyák a kiemelőszerkezetükkel
6. vonószerkezet
7. járókerekek
8. nyomjelzők
9. egyéb szerkezeti egységek (pl. műtrágya-adagoló szerkezet)
A vetés után soron következő művelet a repce termesztésében a hengerezés.
A repce növényvédelme szántóföldi permetezőgépekkel vagy légi úton történhet. A nagyobb gazdaságoknál a mesterséges állomány-leszárítás légi úton történik.
Mesterséges állomány-leszárítás
A repce betakarítása a növényállomány mesterséges leszárításával kezdődik, amely a termesztéstechnológia egyik fontos eleme. A repce rendkívüli nagy szártömege miatt ugyanis a betakarítás akkor lesz folyamatos, ha a szár egyenletesen, tökéletesen megszáradt. Amennyiben az érés elhúzódott és egyenlőtlen, szükségessé válik az állomány mesterséges leszárítása, deszikkálása.
A leszárítást a biológiai érést követően akkor kell elvégezni, amikor a becők 60-70%-ánál a magvak 60-80%-a már barna (vagy barnás-fekete) és azok a becőkből kimorzsolhatók. A korai leszárítás a vörös színű, szinte értéktelen magvak arányát növeli. A deszikkálást - főleg a nagyobb táblákon - légi úton, repülőgéppel célszerű elvégezni, a kisebb területeken, ahol a vegyszer elsodródás veszélye fokozatosan fennáll, kompromisszumként a szántóföldi szórókerettel felszerelt permetezőgépek vehetők számításba.
A repce betakarítása
Egymenetben arató-cséplő géppel történik. A repce egymenetes betakarítására a hagyományos gabonavágó asztallal, függőleges oldalkaszákkal, a nyújtott repcevágó asztal-toldatokkal, vagy - ezek összességét „ötvöző” - speciális repce betakarító adapterekkel felszerelt arató-cséplő gépek (kombájnok) alkalmazhatók.
Az érett, száraz (kémiai úton mesterségesen leszárított) repce - a betakarítás időpontjában - rendszerint összefonódott, kuszálódott és dőlt állapotban van. A kombájnok aratórészén - vágóasztalán - a fő betakarítási veszteségforrás a motolla és a terménygyűjtő csiga együttes munkájából eredő cséplés, a becők felnyílása és a kipergő magvak tarlóra hullása. Ugyancsak jelentős veszteségforrás lehet a rendválasztóknál, melyek hatására a becők felnyílnak, és a repcemagvak a tarlóra hullanak. A repce - mint növény - könnyen csépelhető, így betakarításakor a cséplési veszteség elhanyagolhatóan kis (0,1-0,2%) értékű. A viszonylag alacsony - 3-6 kg/s - gépterhelés is magyarázatul szolgál a kisebb cséplési veszteségre. A kalászos gabona betakarítására alkalmazott - hagyományos - gabonavágó asztallal felszerelt kombájnoknál jó gépbeállítással és a gépüzemeltetési előírások megfelelő betartásával még így is 6-9% aratórész - pergési - szabadszem veszteséggel kell számolnunk. A hagyományos gabona vágóasztallal felszerelt arató-cséplő géppel végzett repce betakarításkor lényeges, hogy a motolla a repcét csak felülről érintse, a haladás iránya pedig a repce dőlésével megegyező, esetleg arra kissé ferde legyen. A motolla kerületi sebessége a haladási sebesség 1,1-1,3-szorosa lehet. Ennek megfelelően a motolla terménytovábbító munkája a minimálisra korlátozódik, s az csupán rásegítést végez. A betakarítás javasolt munkasebessége 5 km/h körüli. Ez a „sebességkorlátozás” a betakarítási - elsősorban a pergési szabadszem - veszteségek miatt kényszerű- és korlátozó tényező.
Függőleges - rendválasztó - oldalkaszák alkalmazása (a gépvizsgálatok szerint) a betakarítási (aratórész) veszteségeket csökkenti. A vágóasztalok két szélére felszerelhető (függőleges) rendválasztó kaszák szintén okozhatnak veszteséget (átvágott becők; a kasza által keltett rezgés, rázás okozta veszteség), de erősen kuszált és dőlt repcében a kombájn eltömődésének gyakorisága csak a rendválasztó oldalkaszák használatával mérsékelhető. Az oldalkaszák a vágóasztal egyik - általában a jobb -, vagy mindkét oldalára felszerelhetők. A kaszák meghajtása mechanikusan, elektromos motorral vagy hidraulikus úton történhet. Mechanikus meghajtás esetén az eredeti vágóasztalról hajtják meg a kaszaszerkezetet. Elektromos meghajtást egy kihelyezett elektromotorról biztosítanak, míg a hidraulikus meghajtást egy hidroszivattyú végezheti. Az oldalkaszák hossza - magassága - általában 120-135 cm, a lökethossz 80 mm. A jobb- és baloldali oldalkaszák alkalmazása elsősorban a tábla nyitáskor - az átvágások elkészítésekor - előnyös, mert a dőlt és kuszálódott állományban a kaszák a szárakat átvágják, nem engedik meg a szárak motolla tengelyre való felcsavarodását és az arató-cséplő gép folyamatos üzemeltetését biztosítják. Az oldalkaszák által okozott pergési - szabadszem - veszteség 1-2% közötti.
Repceadapterek
A gabonavágó asztal (aratórész) haladási irányba történő megnyújtása a könnyen pergő szemestermények betakarítási veszteségei miatt már 30 éve ismert, hazánkban azonban széles körben az utóbbi évtizedben terjedt el. A vágóasztal toldatok hossza ~70-100 cm közötti és ezek a toldatok (vagy repceadapterek) az eredeti kaszaszerkezetek helyére szerelhetők fel. A vágóasztal toldat (adapter) szélessége az aratórész szélességével megegyező, a vágóasztaloktól és az arató-cséplő gépektől függően 3-9 m közötti. Az adapterek gépműhelyben 1,5-2 óra alatt a vágóasztalokra felszerelhetők és a repce betakarítása után 10-20 perc alatt a vágóasztal eredeti állapotába visszaállíthatók.
Betakarítási gépvizsgálatok bizonyították, hogy a legkisebb aratórész veszteség értékek - a repce betakarítására kialakított - termény-elválasztó és nyújtott vágóasztallal rendelkező repcebetakarító adapternél keletkeznek. A nyújtott arató-rész a veszteség szempontjából jól kivitelezett konstrukció. A levágott repceszárak, a becőkkel együtt közvetlenül a vágóasztal-toldatra kerülnek és a nagyobb tömegű termény egymáshoz való súrlódása, ütődése - a becők szétnyílása - már a gyűjtővályúnál következik be, így a pergési veszteség jelentősen csökkenthető.
A szántóföldön termesztett ún. GOFR növények között az EU-ban prioritást élvez a repce is, amely olajos növényeink közül a napraforgó után a második helyet foglalja el. Termesztésének gépei alapvetően a kalászos gabonatermesztés géprendszeréből kiválaszthatóak, emellett az őszi káposztarepce az őszi kalászosok kiváló előveteménye.
A repce ágazat a kalászos gabona termeléssel társítva kisebb beruházást igényel és így az ágazatot nem terheli jelentős költség, valamint a kalászosok termesztésében is kedvezőbb lesz a költségek alakulása.
Repcetermesztés előnyei:
- kiváló őszi búza elővetemény, amely gyommentesen, időben és könnyen előkészíthető, laza formában hagyja vissza a talajt a vetéséhez,
- nem beruházás igényes, mert a gabonatermesztés gépeivel megoldható az egész folyamat,
- korán lekerülő árunövény,
- olaja keresett kozmetikai cikk,
- 1 ha repce hozamából közel 1.500 l étkezési olaj állítható elő,
- légszáraz állapotban könnyen tárolható a mag,
- 1 ha repce nektárjából 100 kg kiváló repceméz nyerhető,
- biodizelként használva, égéskor csak az a széndioxid szabadul fel, amelyet a növény a növekedése folyamán felhasznált,
- sokkal kevesebb kéndioxidot (0,04 g/kg) tartalmaz, mint az ásványi dízelolaj (< 3 g/kg),
- 1 ha repce 40 embernek 1 évre elegendő oxigént biztosít,
- megújuló energia stb.
A repce termesztése agronómiai szempontból a következő alapelveken nyugszik, melyeknek pontos betartása a termesztés sikere:
- időben, jól kiválasztott tábla és talaj előkészítés, szakszerű vetés
- a növény optimális táplálása,
- a növény időbeni védelme, (beleértve a gyomirtást is) környezetbarát módon,
- veszteségmentes betakarítás.
A talaj-előkészítés az egyik legkritikusabb pontja a repce termesztésének. Lényege, hogy kevés taposással, a vetés idejére, a felületen aprómorzsás, nyirkos, tápanyagban gazdag kertszerűen elmunkált, alul egyenletesen ülepedett, kissé tömött talaj álljon a kevés tápanyaggal rendelkező aprómagvú repce számára.
Az időjárástól, a talaj minőségétől és a termesztés színvonalától függően kell a talaj-előkészítést jó minőségben elvégezni, melynek lényege a nyári talajnedvesség megőrzése. Ezért a gabona betakarítás után azonnal kell tarlóhántást végezni és egy menetben lezárni, mert az elővetemény termesztése során kialakult kapillárisokon egy nap alatt eltűnik a „meztelenül” maradt feltalaj vize.
Tarlóhántásnak nevezzük azt a sekély (6-8, esetleg 10-14 cm mély) művelési módot, amelyre a nyár elején, illetve a nyár folyamán betakarított növények után kerül sor. A tarlóhántás lényegesen kettő illetve három talajművelési eljárást egyesít. Az első eljárással meghatározott vastagságú talajréteget lazítunk, keverünk, esetleg forgatunk. Ezután következik a második, illetve harmadik eljárás, amellyel a megművelt talajréteg felső néhány centiméteres részét porhanyítjuk vagy tömörítjük. A tarlóhántásnál tehát nem elegendő meghatározott mélységű talajréteg lazítása, keverése vagy forgatása, hanem ehhez szorosan hozzátartozik ennek elmunkálása is, amelyet lezárásnak neveznek.
Régóta ismert alapvető szabály, hogy a tarlóhántást a betakarítás után azonnal el kell végezni, és olyan eszközökkel, amelyekkel ez a talajművelési mód gyorsan, vagyis kevés időráfordítással teljesíthető.
A tarlóhántásra különböző eszközöket használhatunk. Ezek lehetnek különböző tárcsák és kultivátorok, talajmaró, hántóeke. Az elmunkálásra vagy lezárásra pedig boronákat, hengereket vagy különböző eszközkombinációkat vehetünk igénybe. Ezek közül a leggyakrabban használt eszköz a tárcsa.
A tárcsa forgó mozgást végző szerszámokkal dolgozó talajművelő eszköz. A haladási iránnyal adott szögben vontatott tárcsalevél aprítja, porhanyítja a talajt, bizonyos mértékben forgat, elvágja a növényzetet, illetve a növény- és tarlómaradványokat. Ezen kívül az ekével szemben jobb porhanyító- és keverőmunkát végez.
A tárcsás talajművelő eszközök szerkezeti felépítése egyszerű, ennek ellenére sokféleképpen csoportosíthatók. A traktor és a munkagép kapcsolata szempontjából megkülönböztetünk függesztett és vontatott kiviteleket.
Napjainkban szinte kizárólag a tárcsás boronákat használják. A tárcsatagok elrendezése alapján a következő felosztás lehetséges: egysoros szimmetrikus, egysoros aszimmetrikus, kétsoros X elrendezésű, kétsoros V elrendezésű.
A tárcsalevelek kialakítása is többféle lehet. Beszélhetünk csipkés és kúpos tárcsalevélről. A csipkés tárcsalevelet a jobb rögaprításhoz, illetve a növényi maradványok biztonságosabb elvágásához használják.
A nagy munkaszélességű tárcsás boronák merev kerettel, X vagy V elrendezésű tárcsatagokkal, hidraulikus munkahengerrel állítható, gumiabroncsozású járókerekekkel készülnek. A tárcsatagok egy vagy két helyen osztottak.
A tárcsás boronák párhuzamos kapcsolással is működtethetők. Munkájuk más talajművelő eszközökkel (pl. fogasborona) kiegészíthető, illetve a tárcsatagok egyéb talajművelő eszközökkel vagy egyéb gépekkel kombinálhatók.
Tarlóhántás végezhető még ásóboronákkal, forgóboronákkal és talajmaróval. Az ásóboronák művelőelemei általában hajlított, két végén élezett, kovácsolt acélkések, amelyek kereszt alakban, távtartók közbeiktatásával különböző hosszúságú tengelyre vannak felfűzve. A késkereszteket összefogó tengelyeket a gép keretén rögzített konzolokban csapágyazzák. A késkeresztek a haladási iránnyal szöget zárnak be, amely szög egyes típusoknál rögzített, másoknál 15-25 között található. Az ásóborona tagokat vontatva, a talajba hatoló művelőelemek a talajellenállás hatására elfordulnak, s közben a rögöket, tarlómaradványokat és gyomnövényeket elmetszve a talajfelszínt oldalirányban mozgatják, terítik. A forgás sebessége és ezáltal az aprítás-porhanyítás-keverés mértéke a haladási sebességtől függ. Intenzív munka a talajművelő eszközök szokásos sebességtartományán felül 10-14 km/h sebesség esetén érhető el. A művelőutak elrendezése alapján öt típust különböztetünk meg:
- kétsoros szimmetrikus,
- háromsoros szimmetrikus,
- négysoros asszimmetrikus,
- különleges.
A késkeresztek csak aprítást-lazítást végeznek, de nem tömörítik, nem zárják le a talajt. Ezért az ásóboronák mai modern változatain a késkereszteket tartalmazó tengelyek mögött elmunkáló-lezáró egységeket helyeznek el. Ezek az egységek egy- vagy kétsoros hengerboronák, amelyeknek a terhelése rugós vagy hidraulikus rendszerrel szabályozható.
A forgóborona lényegében nem más, mint egy kerék, amelynek kerülete mentén boronafogak találhatók. A kerék ferde elhelyezése következtében csak néhány fog érintkezik a talajjal, de ezek a talajellenállás hatására forgásba hozzák a kerekeket. A forgó keréken lévő boronafogak megfelelő kerületi sebességet elérve jó hatásfokkal aprítják, porhanyítják a talajrészecskéket, és egyengetik is a talajfelszínt. A fogóboronák művelőelemei ívben hajlított kések, amelyeket oldható csavarkötéssel rögzítettek egy, a haladási iránnyal és a függőlegessel egyaránt szöget bezáró acélkorongra.
A hajtott forgóboronák függőleges tengellyel készülő rotorok, amelyeken két boronafog található. Ezek egyenesek, hajlított formájúak, kör vagy kés keresztmetszetűek lehetnek. Az egymás mellett elhelyezett rotorok 90o szögeltéréssel forognak, tehát a fogpályák átfedhetik egymást. Hajtásukat a traktor TLT tengelyéről, rendszerint hajtóművön át fogaskerekek útján kapják. Így a rotorok helyzete egymáshoz viszonyítva állandó.
A mélyítő művelést legalább 5 héttel a várható vetés előtt, az alaptrágyák kiszórása után végezzük. Eszköze az időjárástól függően tárcsa vagy eke. Száraz időjárás esetén ne forgassuk a talajt csak indokolt esetben, ha túl kötött és tömött. A területet legalább 20-25 cm mélyen kell lazítani, esetenként altalaj mélyítő pálcával. Természetesen minden művelet után a felületet zárni kell a nedvesség megőrzésére ill. a gyommagvak kelesztésére. Ezután már csak felületi művelést kell végezni a gyomok kelésétől függően.
A vetés előtt közvetlen magágynyitás következik kombinátor + hengerrel, majd a vetés. Mindig annyi magágyat készítsünk, hogy legalább 1 nap múlva legyen elvetve.
A kombinátor függesztett vagy vontatott kivitelben készül, számos konstrukciós változata van. A kombinátor alkalmazásával teljesíthetők a jó magággyal szemben támasztott követelmények:
- a talaj megfelelő hajszálcsövessége,
- egyenletes mélységben lazított felszínréteg létrehozása,
- tömör, jó vízvezető magágy elkészítése,
- a magágyalapot befedő morzsalékos réteg létrehozása.
Nagyon fontos, hogy a lazítás mélysége egyenletes legyen. Egyenlőtlen mélységben lazított talajon a vetőgépek nem tartják pontosan a munkamélységet. A mélyebben lazított részeken megszakad a kapilláris összeköttetés a nedvesebb alsó réteggel, ami ezeken a szakaszokon hátráltatja a növények fejlődését.
A repce vetésének augusztus 20.-tól szeptember elejéig meg kell történnie. Az ország hűvösebb északi-északkeleti tájain 4-5 nappal előbb kell vetni, mint az Alföldön. Előbb kell vetni a szárazságra hajló területeken (Heves megyei területeken), hogy a nagy gyakorisággal bekövetkező augusztus végi esőktől kikeljen az állomány.
A repce vetése gabonavetőgéppel történik. A vetőmag mennyiségét meghatározza, hogy az adott fajta tulajdonságait is figyelembe véve az áttelelés után 90-120 db/m2 növény a kívánatos. A téli kipusztulásra is tekintettel ez az állomány 1,6-1,8 millió/ha csíraszámmal biztosítható. A vetőmagszükséglet 8-11 kg/ha. Ha nem megfelelő a vetőágy, ezt a mennyiséget 20%-kal növelni lehet.
A sortávolság jó vízszolgáltató és -raktározó képességű, tápanyaggal jól ellátott talajokon 12 cm. A 12 cm-es sortávolságnál jobb a növények eloszlása, egyenletesebb a tenyészterület. A gyenge adottságú talajon 24 cm sortávolságra vessünk.
A vetés mélysége a talaj kötöttségétől és nedvességétől függően 3-4 cm.
A szántóföldi növénytermesztésben a vetés az egyik olyan munkaművelet, amelynek hibáit a termesztéstechnológia további beavatkozásai során kijavítani nem lehet, ezért ezt a technológiai műveletet már előretekintve, nagy gondossággal kell elvégezni.
A vetés akkor jó, ha a vetőmag:
- megfelelően előkészített magágyba,
- az agrotechnika megkövetelte időben,
- kellő mélységben kerül,
- az optimális nedvességű és hőmérsékletű talajba.
A vetésre kedvező idő viszonylag rövid. A megfigyelések egész sora bizonyítja, hogy mind a túl korai, mind a túl késői vetés jelentős terméscsökkenést eredményez. Ez a tény a nagy teljesítményű vetőgépek alkalmazását indokolja, mert csak velük oldható meg idejében a vetés.
A gabonavetőgépek általában kétféle vetésmódra, a szórva és a sorba vetésre alkalmasak. Szórva vetéskor a talaj felszínére juttatjuk a magvakat, és utólag keverjük a talajba. A sorba vetés normál (12-15 cm) és sűrű sorú (5-7 cm) változata teszi lehetővé, hogy a magvak aránylag pontosan, az előírt mélységben helyezkedjenek el, illetve, hogy kielégíthessük az egyéb agrotechnikai követelményeket.
Napjainkban a sorba vetés terjedt el, de az energiaköltségek növekedése és a kalászos gabona vetésekor a csapadékos őszi időszak miatt előálló időhiány a gazdálkodók nagy részét arra késztette, hogy több figyelmet fordítsanak a direktvetésre. A termelői és felhasználói igények láttán a hazai piacon is megjelentek azok a direktvető gépek, amelyek a felépítésükből adódóan eltérő körülmények között is eredményesen használhatók.
A jó vetőgépnek a következő igényeknek kell eleget tennie:
1. Vetőszerkezete az adott magból szükséges, de fajtánként tág határok között változtatható mennyiség vetését tegye lehetővé.
2. Az egyes vetőszerkezetek adagolta magmennyiség között mutatkozó különbség nem haladhatja meg a valamennyi által kivetett teljes mennyiség középátlagának ±15%-át.
3. A vetőszerkezetek egyenletes adagolását nem befolyásolhatja a gép kereszt- vagy hosszirányú dőlése. A miattuk bekövetkező eltérés ±10%-nál nagyobb nem lehet.
4. A gép munkasebességének változására az adagolt mennyiségben ±5%-nál nagyobb eltérés nem mutatkozhat.
5. A csoroszlyavonószárak tegyék lehetővé a csoroszlyák függőleges mozgását, egyenletes mélységállítását, biztosítsák a sortávolság állíthatóságát, de akadályozzák meg a csoroszlyák nagyobb oldalirányú kilengését.
6. A gép egyetlen szerkezeti egysége, eleme se törje, sértse a magot.
7. Szerkezeti kialakítása tegye lehetővé a magszekrény és a vetőszerkezet könnyű, illetve gyors ürítését.
8. A gép nagy területteljesítménnyel dolgozzék.
A gabonavető gépek szerkezeti elemei
Felépítésük igen változatos. Szerkezeti kialakításuk függ az erőgéphez kapcsolódás mikéntjétől, valamint a vetési módoktól. A különféle magvak sokszor eltérő vetőszerkezetet, illetve vetőelemeket igényelnek.
Napjainkban már megjelentek a piacon és a termelésben azok a korszerű gépkombinációk, amelyek a vetés és talajelőkészítés különböző munkafolyamatait egy menetben végzik el.
A hagyományos vetőgépek függesztett vagy vontatott változatainak főbb szerkezeti részei a következők:
1. magláda
2. vetőszerkezet
3. hajtószerkezet
4. magvezető csövek
5. csoroszlyák a kiemelőszerkezetükkel
6. vonószerkezet
7. járókerekek
8. nyomjelzők
9. egyéb szerkezeti egységek (pl. műtrágya-adagoló szerkezet)
A vetés után soron következő művelet a repce termesztésében a hengerezés.
A repce növényvédelme szántóföldi permetezőgépekkel vagy légi úton történhet. A nagyobb gazdaságoknál a mesterséges állomány-leszárítás légi úton történik.
Mesterséges állomány-leszárítás
A repce betakarítása a növényállomány mesterséges leszárításával kezdődik, amely a termesztéstechnológia egyik fontos eleme. A repce rendkívüli nagy szártömege miatt ugyanis a betakarítás akkor lesz folyamatos, ha a szár egyenletesen, tökéletesen megszáradt. Amennyiben az érés elhúzódott és egyenlőtlen, szükségessé válik az állomány mesterséges leszárítása, deszikkálása.
A leszárítást a biológiai érést követően akkor kell elvégezni, amikor a becők 60-70%-ánál a magvak 60-80%-a már barna (vagy barnás-fekete) és azok a becőkből kimorzsolhatók. A korai leszárítás a vörös színű, szinte értéktelen magvak arányát növeli. A deszikkálást - főleg a nagyobb táblákon - légi úton, repülőgéppel célszerű elvégezni, a kisebb területeken, ahol a vegyszer elsodródás veszélye fokozatosan fennáll, kompromisszumként a szántóföldi szórókerettel felszerelt permetezőgépek vehetők számításba.
A repce betakarítása
Egymenetben arató-cséplő géppel történik. A repce egymenetes betakarítására a hagyományos gabonavágó asztallal, függőleges oldalkaszákkal, a nyújtott repcevágó asztal-toldatokkal, vagy - ezek összességét „ötvöző” - speciális repce betakarító adapterekkel felszerelt arató-cséplő gépek (kombájnok) alkalmazhatók.
Az érett, száraz (kémiai úton mesterségesen leszárított) repce - a betakarítás időpontjában - rendszerint összefonódott, kuszálódott és dőlt állapotban van. A kombájnok aratórészén - vágóasztalán - a fő betakarítási veszteségforrás a motolla és a terménygyűjtő csiga együttes munkájából eredő cséplés, a becők felnyílása és a kipergő magvak tarlóra hullása. Ugyancsak jelentős veszteségforrás lehet a rendválasztóknál, melyek hatására a becők felnyílnak, és a repcemagvak a tarlóra hullanak. A repce - mint növény - könnyen csépelhető, így betakarításakor a cséplési veszteség elhanyagolhatóan kis (0,1-0,2%) értékű. A viszonylag alacsony - 3-6 kg/s - gépterhelés is magyarázatul szolgál a kisebb cséplési veszteségre. A kalászos gabona betakarítására alkalmazott - hagyományos - gabonavágó asztallal felszerelt kombájnoknál jó gépbeállítással és a gépüzemeltetési előírások megfelelő betartásával még így is 6-9% aratórész - pergési - szabadszem veszteséggel kell számolnunk. A hagyományos gabona vágóasztallal felszerelt arató-cséplő géppel végzett repce betakarításkor lényeges, hogy a motolla a repcét csak felülről érintse, a haladás iránya pedig a repce dőlésével megegyező, esetleg arra kissé ferde legyen. A motolla kerületi sebessége a haladási sebesség 1,1-1,3-szorosa lehet. Ennek megfelelően a motolla terménytovábbító munkája a minimálisra korlátozódik, s az csupán rásegítést végez. A betakarítás javasolt munkasebessége 5 km/h körüli. Ez a „sebességkorlátozás” a betakarítási - elsősorban a pergési szabadszem - veszteségek miatt kényszerű- és korlátozó tényező.
Függőleges - rendválasztó - oldalkaszák alkalmazása (a gépvizsgálatok szerint) a betakarítási (aratórész) veszteségeket csökkenti. A vágóasztalok két szélére felszerelhető (függőleges) rendválasztó kaszák szintén okozhatnak veszteséget (átvágott becők; a kasza által keltett rezgés, rázás okozta veszteség), de erősen kuszált és dőlt repcében a kombájn eltömődésének gyakorisága csak a rendválasztó oldalkaszák használatával mérsékelhető. Az oldalkaszák a vágóasztal egyik - általában a jobb -, vagy mindkét oldalára felszerelhetők. A kaszák meghajtása mechanikusan, elektromos motorral vagy hidraulikus úton történhet. Mechanikus meghajtás esetén az eredeti vágóasztalról hajtják meg a kaszaszerkezetet. Elektromos meghajtást egy kihelyezett elektromotorról biztosítanak, míg a hidraulikus meghajtást egy hidroszivattyú végezheti. Az oldalkaszák hossza - magassága - általában 120-135 cm, a lökethossz 80 mm. A jobb- és baloldali oldalkaszák alkalmazása elsősorban a tábla nyitáskor - az átvágások elkészítésekor - előnyös, mert a dőlt és kuszálódott állományban a kaszák a szárakat átvágják, nem engedik meg a szárak motolla tengelyre való felcsavarodását és az arató-cséplő gép folyamatos üzemeltetését biztosítják. Az oldalkaszák által okozott pergési - szabadszem - veszteség 1-2% közötti.
Repceadapterek
A gabonavágó asztal (aratórész) haladási irányba történő megnyújtása a könnyen pergő szemestermények betakarítási veszteségei miatt már 30 éve ismert, hazánkban azonban széles körben az utóbbi évtizedben terjedt el. A vágóasztal toldatok hossza ~70-100 cm közötti és ezek a toldatok (vagy repceadapterek) az eredeti kaszaszerkezetek helyére szerelhetők fel. A vágóasztal toldat (adapter) szélessége az aratórész szélességével megegyező, a vágóasztaloktól és az arató-cséplő gépektől függően 3-9 m közötti. Az adapterek gépműhelyben 1,5-2 óra alatt a vágóasztalokra felszerelhetők és a repce betakarítása után 10-20 perc alatt a vágóasztal eredeti állapotába visszaállíthatók.
Betakarítási gépvizsgálatok bizonyították, hogy a legkisebb aratórész veszteség értékek - a repce betakarítására kialakított - termény-elválasztó és nyújtott vágóasztallal rendelkező repcebetakarító adapternél keletkeznek. A nyújtott arató-rész a veszteség szempontjából jól kivitelezett konstrukció. A levágott repceszárak, a becőkkel együtt közvetlenül a vágóasztal-toldatra kerülnek és a nagyobb tömegű termény egymáshoz való súrlódása, ütődése - a becők szétnyílása - már a gyűjtővályúnál következik be, így a pergési veszteség jelentősen csökkenthető.
Forrás: Agrárágazat
