A piros ribizli szinte minden kertben jelen volt régebben és még ma is nagyon kedveljük. Mostani cikkemben a piros ribizli termesztéséről, valamint a piros ribizli metszéséről fogok nektek beszélni, tartsatok velem mindenképp!
A piros ribizli
A csontok és a fogak felépítését segíti, magas C-vitamin tartalmának köszönhetően pedig véd a skorbut ellen. A piros ribizli kiváló antioxidáns forrás, hiszen magas C-vitamin tartalommal rendelkezik, négyszer több van benne, mint a narancsban. Fogyaszthatjuk bátran a magját is, mivel a bélperisztaltikára nagy hatást fejt ki. A petrezselyemlevél és a gyermekláncfű mellett a legjobb természetes vízhajtó.
Ha nem terem a ribizlink, akkor egy dologra mindenképpen gondolnunk kell, ez pedig nem más, mint az, hogy rosszul, vagy el sem végeztük a metszést! Éppen ezért mondom el most nektek, hogy pontosan mikor és hogyan kell elvégezni a ribizli metszését. Először is fontos tudnunk, hogy a piros ribizli a termőgallyakon hozza a gyümölcsöket, ez annyit jelent, hogy a korábbi években nőtt ágakon, és gallyakon. A fiatalabb, új hajtásokat nevezzük tővesszőknek, ezek csak a második évtől vállnak termőgallyakká, a három évnél idősebb termőgallyak már gyengébbek társaiknál, teremnek még, de már nem annyit. Ezek után nézzük, mit kell tudnunk a metszésről!
Mikor kell megmetszenünk a piros ribizlit?
A legideálisabb időpont: tél vége, és kora tavasz, ugyanis ekkor még nem indult be a növény nedvkeringése. Szóval még áprilisban nem vagyunk elkésve, de végezzük el a metszést minél hamarabb!
Hogy kell metszenünk a piros ribizlit?
Szabad szemmel is jól látható, hogy melyek azok az ágak, amik már többévesek. Fontos tudni, hogy a ribizli ugyanazon a termőgallyon maximum három évig terem ugyanolyan jó minőségű és megfelelő gyümölcsöt, ezután folyamatosan veszti el termőképességét, majd el is hal. Ebből adódóan az idős ágakkal kell kezdenünk, amik már több mint három évesek. Ezeket az ágakat a talaj szintjéig érdemes visszametszeni, így már csak azok az ágak fognak megmaradni, amik három évnél fiatalabbak.
A kéreg színe, öregedése, és a gallyak vastagsága az, ami alapján fel lehet ismerni az öregebb ágakat. A tavaly még fiatal vessző ebben az évben már termőgallyá válik, tehát bő termést fog hozni. Éppen ezért ne vágjuk le semmiképp, csak az elágazásait metsszük vissza 10-15 centiméterre, ez ugyanis segíti a növekedést, és a termőnyársak kialakulását (ezek teremnek majd a következő évben a gyümölcsök).
A piros ribizli gondozása, nevelése
A cél természetesen az, hogy rendszeresen jelenjenek meg új termővesszők, több gyümölcsünk legyen. Ennek érdekében a metszés után, tavasszal érdemes kijuttatni a tövekhez műtrágyát, ezzel hozzásegítve a növényeket ahhoz, hogy megkapják a szükséges tápanyagokat. Fontos megjegyeznem, hogy olyan műtrágyát érdemes választani, aminek magas a nitrogén-tartalma, ugyanis ez a kulcsa az egészséges növekedésnek. Folyamatosan piros ribizliről beszéltem eddig, ami nem véletlen, a fekete ribizli másféle metszést és gondozást igényel, egy másik cikkemben elmondom nektek azt is, mit kell tudni a fekete ribizliről!