Öntözd ezzel az oldattal a paradicsomod, egész nyáron elkísér majd a csoda!
Szerző: szelesiferenc
2020. május 19.
Két évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy kipróbálok egy házilag elkészíthető oldatot, kicsit kételkedtem benne, de elképesztő eredményben volt részem a segítségével. Mostani cikkemben nektek is megmutatom a trükköt, érdemes kísérleteznetek vele idén!
Élesztő a bőséges paradicsomért
Mindig is utáltam a vegyszerek jelenlétét a kertben, éppen ezért egész életemben arra törekedtem, hogy száműzzem ezeket az ártó dolgokat. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a növényekre oda kell figyelnünk, a gyümölcsöket és a zöldségeket is megtámadják olyan kártevők, amik akár az egész termést tönkretehetik, szóval elkerülhetetlen a védekezés.
A vegyi anyagokkal viszont az a legnagyobb baj, hogy nem csak a kártevőket intézik el, hanem a terméssel együtt bejutnak a szervezetünkbe is, és komoly károkat okozhatnak. Szerencsére léteznek olyan természetes szerek, amik megvédik a növényeket a kártevőktől, nem okoznak semmi gondot számunkra, mégis hihetetlenül hatásosak! Most pedig nézzük, milyen szert próbáltam ki a tavalyi évben, mindenkinek merem ajánlani, az én paradicsomjaim hihetetlen módon háláltak meg ezt a féle gondoskodást egész nyáron!
Használjunk élesztős oldatot!
Először is öntsünk egy edénybe legalább 3 liter vizet, forraljuk fel, majd adjunk hozzá 10 evőkanál cukrot, és 10 gramm szárított élesztőt. Fontos, hogy olyan edényt válasszunk, amiben legalább 7-8 liter víz kényelmesen elfér, nem fut ki, mert a folyadék mennyisége a kétszeresére fog nőni időközben! Hagyjuk az oldatot 8-10 órán keresztül állni, néha kevergessük meg, ha reggel kezdtük el a készítését, akkor este nyugodtan használhatjuk is!
A paradicsom oldat használata
Hét liter vízhez töltsük hozzá az elkészült oldatot, és öntözzük meg vele a paradicsomtöveket. Igazság szerint minden zöldségnél alkalmazhatjuk az oldatot, mivel nagyon jó hatással lesz minden növényre. Én még nem próbáltam, csak paradicsomnál, de nagyon bevált! Mielőtt az oldatot használnánk, öntözzük meg alaposan a növényeket tiszta vízzel. Érdemes megismételni az oldattal való öntözést 13-15 naponta.
Miért olyan jó ez a paradicsom oldat?
Az élesztőgombákban rejlik a titok, ugyanis ezek a gombák megakadályozzák, hogy más kártékony gombák megtelepedjenek, emellett az oldat elősegíti a levelek fejlődését, és a bőséges termés kialakulásában is szerepet játszik! Én már pár nap után láttam a változást, a levelek szebbek lettek, élénkzöld színben pompáztak, és soha nem volt ilyen jó termésem! Próbáljátok ki ti is!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.